Press "Enter" to skip to content

Rekapituláció (munkaanyag)

A MPR 54. konferenciája, 2012.

Rekapituláció

a 3. szakasz munkaanyaga

A konferencia címe: A cselekvés ideje. Az érvényes társadalmi cselekvés tere a keresztény értelmiségi számára napjainkban

A konferenciának ez a témája egyenesen következett a 2011-es 53. kongresszus témájából: Kihívások és felelősségek, amelyet együtt tartottunk az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemmel és egyúttal a 6. magyar ökumenikus találkozó is volt Balatonszárszón 2011. április 27. és május 1. között. A konferencia előadásaiból és korreferátumaiból szerkesztett kötet (SZÁRSZÓ 2011) hozzáférhető.

 

(0) 2012-ben azonban már egészen más koncepció alapján szerveződött ez az éves nagyrendezvény. Hozzáfogtunk ugyanis a MPR éves nagyrendezvényeinek újra gondolásához.

(0.1) Eddig a nagyrendezvényeket kongresszusnak hívtuk. A KMÉM 1991-es győri kongresszusa (és a MPR magyarországi megjelenése) óta azonban folyamatos kihívás volt a kongresszus megfelelő (méltó) megrendezése és a magyarországi résztvevők pénztárcája körüli feszültség feloldása. Ez végül is sikertelennek tekinthető. Sokféle módot és rafinériát alkalmaztunk, a várt eredmény azonban elmaradt. A kongresszusok nem tudtak önfinanszírozóvá válni és az idők során, ahogy csökkent a külföldről érkező Pax Romana tagok száma, ez egyre nyilvánvalóbbá vált.

A 2011-es kongresszus látogatottsága, illetőleg a Pax Romanás részvétel világosan mutatta, hogy elérkeztünk a határokhoz. A 21 regisztrált résztvevő (javarészt egy-egy napos részvétellel) az egyébként 160 fős kongresszuson igen szemet szúró és valóban diszfunkcionális volt – még akkor is, ha figyelembe vesszük a helyszín nehéz megközelíthetőségét és a részvétel kiugróan magas költségét.

(0.3) Három irányban volt elképzelhető az újragondolás: a nagyrendezvény megnevezését illetően (0.3.1), a szerkezetét illetően (0.3.2) és a tartalmát illetően (0.3.3).

(0.3.1) Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy funkcióváltás szükséges. A külföldről érkező magyar Pax Romána tagok egyre kevésbé igénylik a rendezvény magyarságápoló funkcióját, a magyarországi Magyar Pax Romána tagok pedig egyre inkább keresztény értelmiségi létük tartalmas megerősítésére számítanak. Ezért volt a javaslat, hogy a továbbiakban a kongresszus helyett konferenciáról beszéljünk. A folyamatosság érzékeltetését pedig a számozás folyamatosságával oldjuk meg, így lett az 53. kongresszus után az 54. konferencia.

(0.3.2.1) A nagyrendezvények legköltségigényesebb szelete, nyilvánvalóan, mindig is a helyszín, a szállás, az ellátás és esetenként az utazás volt. Ha olyan helyre visszük a konferenciát, ahol könnyen, esetenként olcsón lehet megszállni, például azért, mert sok szálláshely van, akkor nyugodtan rá lehet bízni a konferencián részt venni óhajtókra, hogy maguk gondoskodjanak a szállásukról. Az étkezést illetően ez még inkább így lehet. Vagyis az volt az ajánlat, hogy nagyvárosban legyen a helyszín; a javaslat szerint Budapesten.

(0.3.2.2) A következő fontos kérdés a konferencia időtartama. Eredetileg ez a Húsvét utáni hetet tette ki: keddtől vasárnapig. Aztán fokozatosa csökkent: először a szerda délután honosodott meg kezdésként majd a vasárnapból lett szombat dél. Legutóbb szerda este kezdődött, csütörtök és péntek voltak az érdemi napok és akármit csináltunk is, a szombat délelőtt már csak névleg volt kongresszusi (fél)nap. Ezek érthető mozgások. A magyarországi résztvevőknek szabadságot kell kivenniük erre az időszakra, amely szabadságos napokkal érthető módon mindenki takarékoskodik. Ezért az volt a javaslat, hogy a konferencia ne egyvégtében történjen meg. Legyen három konferencia időszak egy évben: Pünkösd hetében (péntek délután és szombat egész nap); szeptember második felében (az iskolaév megkezdését követően): egy nap, célszerűen a szombat (ez végül is 2012-ben december 1-e volt); a harmadik szakasz pedig a következő év januárjában ugyancsak egy nap (ez most áprilisra tolódott). Az első szakasz a választott téma felvetését adná, a harmadik az eredmények összegyűjtését és rendszerezését jelentené; míg a második annak a diszkussziónak egy menet közbeni áttekintését, amelyet a témafelvetés indít (az első találkozáskor) és a januári összejövetel zár le (a harmadik találkozáskor).

Egészen biztosan, ez a forma a résztvevőktől nagyobb aktivitást igényel, közelebbről: valódi részvételt és nem csak jelenlétet. Ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy aki csak figyelni akar, ne vehetne részt az egész folyamatban.

Sőt, megszerveztük ezeknek a konferenciáknak a folyamatos dokumentációját a www.egyhazestarsadalom.hu online folyóiratban és a diszkusszióra is ott teremtettünk alkalmat. Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy ha valaki résztvevő nem tud a három alkalom közül valamelyiken megjelenni, akkor ettől még teljes értékű résztvevője tud lenni az egész intellektuális erőfeszítésnek.

Ezen az on-line felületen megjelenhetnek a nyitóelőadások, az előadásokról készült videók; az előadásokat diszkutáló hozzászólások, blog jellegű megjegyzések, az esetleges nemzetközi összefüggéseket taglaló szövegek; a záró összefoglalások, nyilatkozatok és így tovább. És mindez történhet folyamatosan. Ami egyáltalán nem teszi feleslegessé a téma lezárását követően az anyag esetlegesen könyv formájában való publikációját sem.

(0.3.3) A 2012-es konferencia témáját illetően a javaslat szerint érdemes volna a tematikában is törekednünk a folyamatosságra: az utóbbi kapcsolódjon valamiként az előzőhöz.

Ennek megfelelően a 2011-es kongresszus zárónyilatkozata (SZÁRSZÓ 2011) a MPR-át valamiféle folytatásra kötelezi. A MPR elmúlt évekre eső tevékenységei, illetőleg tervei között azonban található még más olyan vállalkozás is, amit mindenképpen érdemes előzményként tekinteni. Így például a Következő lépés című három részes előadássorozat és néhány tervezett, de meg nem valósult projekt. A zárónyilatkozat cselekvésre való felszólítása indokolta a 2012-es konferencia témát: A cselekvés ideje. Az érvényes társadalmi cselekvés tere a keresztény értelmiségi számára napjainkban. Vagyis keressük a cselekvés lehetőségét a MPR által megtestesített értékek mentén mezo szinten.

 

(1.1) A konferencia tehát három részből áll. Az első szakasz, amelyben megjelölünk egy évnyi intellektuális programot: 2012. június 1-én és 2-án, pénteken és szombaton volt a budapesti Párbeszéd Házában.

A következő előadások hangzottak el:

  • Amire a történelmi örökség figyelmeztet Rainer M. János szerint;
  • Van-e valódi társadalmi igény a kereszténységre a mai Magyarországon? Babarczy Eszter szerint;
  • Mit vár a keresztény értelmiségtől Balanckenstein Miklós és Wildmann János;
  • Mi következik a (mezo)társadalmi átalakulásokból? Karácsony András és Csigó Péter szerint.

Az előadásokat minden esetben diszkusszió követte. Az előadások és a diszkusszió anyaga hozzáférhető az Egyház és a Társadalom oldalain.

 

A második szakaszt 2012. december 1-én, szombaton tartottuk az Evangélikus Egyház Pesti Gyülekezeti Nagytermében.

Két előadás hangzott el:

  • Szárszó mai értelme Nagy Endre szerint;
  • A keresztény értelmiségi cselekvési lehetőségei a mai Magyarországon Pogátsa Zoltán szerint.

Mind két előadáshoz volt korreferátum: Nagy Endréhez Aczél Petra szólt hozzá, Pogátsa Zoltán előadását Simonyi Andrea és Bánki Miklós prezentációja követte. Ez esetben is, mindkét előadást és korreferátumot után diszkusszió következett. Anyaguk ugyancsak hozzáférhető az Egyház és Társadalom oldalain.

Minthogy a konferencia eredményességnek nem csak az aktív részvétel a feltétele, hanem az aktivitáson túl a felkészültség is, ezért azt kértük az előadóktól, hogy ajánljanak előzetesen olvasmányokat és felhívtuk a figyelmet a MPR korábbi projektjeire is. Ezek az anyagok is megtalálhatók az online felületen.

A két szakaszban megjelentek száma meghaladta a százat és utóbb is jó néhány hozzászólás jelent meg az online felületen.

(1.2) Az előadások és a diszkussziók összességükben visszaigazolták azt, hogy ha elérkezettnek véljük az időt arra, hogy a korábbiaknál elmélyültebben gondolkozzunk a dolgainkról a mai magyar társadalomban, akkor a korábbiaknál még alaposabban kell elemeznünk azt a társadalomtörténeti helyzetet, amit örököltünk. Lényegében ehhez járult hozzá gondolataival Aczél Petra, Csigó Péter, Karácsony András, Nagy Endre, Pogátsa Zoltán és Rainer M. János.

A magyar értelmiség teljesítménye (benne a keresztény értelmiségé is) nagyon alacsony az elmúlt évtizedekben. Természetesen vannak kivételek. Ahhoz, hogy ez megváltozzék, ami kívánatos volna, meg kell érteni például (Rainer M. János gondolataihoz kapcsolódva), hogy mik azok a búvópatakon a magyar társadalomban, amelyek időnként megjelennek, majd ismét láthatatlanná válnak, de nyilván láthatatlanságukban is hatnak. Ahhoz, hogy ez megértsük, dolgoznunk kell a témában. A darvadozás, az önsajnáló attitűd már nem elég. Talán korábban sem volt az.

Meg kell értenünk, hogy az elmúlt évtizedben, kettőben, a társadalom igen alaposan átalakult, pontosabban átstrukturálódott: makrotársadalmi szerkezetek helyett mezotársadalmiak jelentek meg és határozzák meg egyre inkább a világunkat. A megértésen túl meg kell tanulnunk ebben az új világban való élést, ehhez az új világhoz való sikeres alkalmazkodást is. Ehhez pedig a közelmúlt megértésén túl előre tekintés szükséges, a világos jövőkép megfogalmazása.

Végül, de nem utolsósorban, rögzíteni érdemes, hogy erőteljesen megszólalt a konferencián egy olyan hang is (Babarczy Eszteré), amely azt mondja, hogy attól függetlenül, hogy a hang gazdája hol áll a világban, fontos volna tudnia egy-egy kérdésben a keresztény álláspontot, szempontot. Jól keretezte ezt a vallomásos megszólalást Blanckenstein Miklós és Wildmann János távolságot tartó előadása.

(2) A konferencián megjelentek olyan gondolatok, témák is, amelyek részben feladatot adnak a jövőre nézve, részben pedig gondolkozni valót arra vonatkozóan, hogy mi is következik mindebből. Néhány fontosabb ezek közül:

  • Az 1940-es évek Szárszója több szempontból továbbra is időszerű jelszó és cselekvési feladatkör, ha van bátorságunk kényes kérdéseket is mérlegelni: (1) az akkorinál ma még súlyosabb hazai tömeges elszegényedés láttán; (2) a társadalom végzetes kettészakadása láttán; (3) az akkoriban fokozódóan fenyegető demokráciaellenes jobbra tolódásának (a Horthy-rendszerre egyre súlyosabban nehezedő náci befolyás és a nyilas hatalomátvétel minden borzalmas következményével) és a világháború befejeztével a köztársaság hiába remélt tartós visszaállításának mai párhuzamaira gondolva; (4) a Szárszón megkísérelt (de sajnos tragikusan sikertelen és ellenpéldául kínálkozó) nemzeti és társadalmi együttműködést és szolidaritást szolgálva.
  • Magyarország kiszakadt a visegrádi országok közül, ami minden területen meghatározza a mozgásteret, szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális stb. téren. A gazdasági összehasonlításról jó áttekintés található itt.

A MPR szolgálatot tehetne azzal, ha segítene feltárni azokat a társadalmi mechanizmusokat, amelyek miatt nemcsak, hogy a nyugati országokhoz képest állt meg a felzárkózásunk kb. 8-9 éve, de a hasonló történelmű szomszédoktól is elmaradunk. Elméleti előadásokon túl segíthetne a civil társadalom szereplői közötti konkrét kapcsolatépítésekkel (ahogy ezt eddig is tette). Minthogy a magyar társadalomban óriási tudás-, készség- („skill” és nem jó szándék értelemben) hiány van ahhoz, hogy egy sikeres 21. század eleji európai ország legyen. Az ebből fakadó kudarcokat egy áldozati szereppel kompenzálja. A hajdani Trianon áldozata szerepnek még volt valóságtartalma, ma az EU, az IMF, a globalizáció áldozata szerep önsorsrontó téveszme.

  • Vigyázó szemünket demokratikus jogállamunk súlyos hiányosságaira, valamint szélső jobb felé tolódására kellene függesztenünk, szemmel tartani az európai eszméktől való távolodását is; figyelnünk kellene a jelenleg folyó alkotmányozási, alkotmánymódosítási dömpingek gyaníthatóan rossz következményeire!
  • Folyamatosan tájékozódnunk kellene a jó gyakorlatokat kutatva a világban és közreműködni meghonosodásukban Magyarországon.
  • Nem halogathatjuk a muszlimokkal való párbeszéd megkezdését sem.
  • Járjuk-e a Morel Gyula által elénk állított egyházi tradíciókritika útját?
  • Van-e teendőnk azzal, hogy az új egyházi törvénykönyv eltávolodást jelent a II. vatikáni zsinat szellemétől?
  • Vizsgálnunk kellene az egyház és az állam szétválasztottságának kérdését és ezzel összefüggésben az egyház társadalmi jelenlétének kérdését. Vajon feladatunk-e továbbra is az egyház modernizálódásának sürgetése? Kell-e továbbra is sürgetnünk, hogy az egyház menjen a társadalom közelébe?
  • Van-e feladatunk az egyház pénzügyeinek állami előírásokhoz igazíttatásában?
  • Vajon nem naivitás fiatalok (az új generáció) csatlakozását várni a MPR-hoz, hiszen minden területen azt látjuk, hogy a maguk útját járják, esetenként a maguk egyesületeiben vannak jelen? Mit tudunk mi, a MPR a fiataloknak adni? Vajon nem inkább azt kellene figyelnünk, hogy a sajátos bázisdemokráciájukhoz mi, a MPR hogyan tud csatlakozni?

 

(3) A konferenciának jelentős hozadéka volt az értelmiségi tevékenység, cselekvés módjának tematizálása. A hozadékot röviden így lehetne megfogalmazni:

  • láthatóan a tradicionális kritikai tevékenységnek sem a közéletben (a politikaiban még kevésbé), sem az egyházi életben, vagyis a teljes mai magyar társadalomban nincs tere;
  • az anomiás állapotban élő társadalomban (vagyis ott, ahol az egyetértések kialakításához hiányzik a közös nyelv) talán az egyetlen lehetséges tevékenység a mintaadás. A MPR azonban nincs abban a helyzetben, hogy mintát adhasson társadalmilag érvényesen. Ma Magyarországon talán a Pannonhalmi főapát, Várszegi Asztrik kivételével nincs mintaadó helyzetben senki sem;
  • talán csak egyetlen esélyünk van a társadalom javát cselekvő módon szolgálni, a társadalmi integrációt javítani: a mediálás. Jól meghatározott konfliktusokat, megfelelő résztvevőkkel mediáció útján oldani.

Látszólag párhuzamosan az 54. konferenciával, valójában a konferencia alapattitűjével szorosan összefonódva alakult ki a Lehet-e? fórum, korábbi programokból, így a Zsinati Klub rendezvényeiből. A rendezvénysorozatot az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem egyesülettel közösen jegyezzük és működtetjük. Az Egyház és Társadalom önálló rovatban gyűjti az ide vonatkozó eseményeket és dokumentumokat. Remélhetjük, hogy rövidesen csakugyan elmondható lesz, hogy a MPR (és az EPMSZE) vállalja társadalmi konfliktusok mediációs tematizálását. Így tettünk például a közelmúltban az antiszemitizmussal, a rasszizmussal kapcsolatban, amit nyilván más témákkal kiegészítve folytatni kell. A fórumot Kamarás István és Kőszegi Ábel működteti.

„A Lehet-e? fórumok mindazon lehetőségeknek a feltérképezésére, becserkészésére, megfogalmazására, megvitatására és megvalósításának szorgalmazására valók, amelyek a keresztény értelmiségiek, Magyarország felelős polgárai és minden jóakaratú ember számára jelenthetnek célokat, feladatokat és felelősségeket. Ily módon, szerencsés esetben, akár össze is kapcsolódhat a lehet-e? és a tehet-e? vagyis az, hogy mit is tehet az, aki szerint lehet. Lehet-e egy asztal mellé ültetni a különféle lehetőségekkel különböző módon számoló, különféle vallású, világnézetű, értékrendű, habitusú embereket; különféle politikai nézeteket valló korábbi ellenfeleket és egymás mellett elbeszélőket; vagyis lehet-e háborúzás helyett kompromisszumot kötni, per- helyett párbeszédet folytatni, igehirdetés helyett eszméket cserélni, kinyilatkoztatás helyett zsinatolni és gyűlölködés helyett megérteni a másikat? Elsősorban, továbbra is, társadalmi kérdések elemzésére kínálunk fórumot. Keresztény értelmiségi identitásunkért aggódó tagjainknak pedig azt üzenjünk: a jelenlegi helyzetben nekünk kell szélesre tárni a mi ajtóinkat. A balatonszárszói ökomenikus konferencián meghirdetett és SZARSZÓ 2011 címen olvasható zárónyilatkozat szellemében cselekszünk. Önkritikusnak kell lennünk, mindenek előtt és az ellentétes vélemények között közvetítésre késznek.” ‒ idézet az Egyház és Társadalom online felületről.

 

(4) Következtetések

  • A konferenciaforma a kongresszussal szemben a radikális újragondolás szükségességének felismerésén alapult, amely magában rejti a kudarc lehetőségét is. Most van ideje annak a megállapítása, hogy beváltotta-e (van-e remény arra, hogy beváltja) ez a forma  hozzá fűzött reményeket? Vagy érdemes módosítani rajta vagy érdemes volna visszatérni a kongresszusi formához?
  • a MPR a nyilvánosság perifériáján van: feladatunk az volna, hogy beljebb kerüljünk (hogy megkerülhetetlenek legyünk, vagy szerényebben, hogy érdemes legyen ránk figyelni). De vajon érti-e a környező társadalom, hogy mit akarunk, mik a céljaink? Mondhatjuk persze, hogy menet közben vagyunk (milyen egyszerű is ezt mondani), de meg kell találnunk végre a mások (és közben önmagunk!) megszólításának módját. Ha a Lehet-e? fórum mediációjának útját járjuk, talán a perifériáról is el tudunk mozdulni. A Lehet-e? fórum fejlesztésével még sok dolgunk lesz, elsősorban módszertanilag kell megerősítenünk. A témák pedig azok lesznek, amik aktuálisan adódnak, természetesen ügyelve a konferencia tematikus javaslataira is.
  • Ha Ferenc pápa első lépéseire, megnyilvánulásaira gondolunk és elemezzük gesztusai mögött meghúzódó spiritualitását, aligha kerülhetjük meg az egyház előtt álló feladatokban a MPR konstruktív részvételének kérdését. A konferencián az elmúlt évben felvetődött témák szellemében is ezt az utat kellene járnunk.

 

Legyen Öné az első észrevétel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..