Press "Enter" to skip to content

Nyilatkozat

Heisler Andrásnak már a MAZSIHISZ elnökévé választását megelőző bemutatkozása is világosan reményt keltő volt. Levele pedig, amely néhány hete érkezett meg nekem címezve, közvetlenül meg is szólított. Az utóbbi két hétben aztán – a legkülönbözőbb helyeken adott interjúi – tovább erősítették, hogy új helyzet formálódik (így az ATV-nek adott interjúban). A párbeszéd lehetőségét érzékeltette a magyarországi zsidó közösség és az ország nem-zsidó polgárai között. Engem ez mindenek előtt a zsidó-keresztény párbeszéd perspektívájából, mint a Zsidó–Keresztény Társaság elnökségének tagját különösen is érint. A Magyar Pax Romana mozgalom és a pannonhalmi Magyar megfontolások a Soáról konferencia (www.magyarpaxromana.hu/Tevékenységünk/Kiadványok) résztvevőjeként rég óta várom ezeket a jó szavakat.

A minap György Péter is annak a véleményének adott hangot az ATV-ben, hogy történelmi lépésről van szó. Egyetértek vele. Az elkövetkező időszakban reménykedve fogom keresni nem csak személyesen, de az Egyház és Társadalom szerkesztőjeként is a párbeszéd valódi alkalmait és módjait. Segíteni igyekszem majd minél gyümölcsözőbb és tartósabb megvalósulását. Az Úr áldása legyen rajtunk!

horányi özséb

One Comment

Hozzászólás a(z) Egyház és Társadalom bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .