Press "Enter" to skip to content

Felülírhatják –e a világi törvény betűjét a keresztény lelkiség parancsolatai?

lastjudg

Történetileg legalább a konstantini időkig vezethető vissza az állam és az egyház viszonyának olykor kiegyensúlyozott, olykor problematikus volta. Ez a reláció nagyon változatos mintázatokon keresztül jellemezte a keresztény társadalmakat, melyek közül hierarchikus, egymás mellé helyezettséget vagy épp elválasztottságot megvalósító variációkat egyaránt megtalálhatunk.

A mai, rendkívül komplex társadalmi körülmények között talán szerencsésebb nem az államról és az egyházról, hanem a felelős és cselekvőképes személynek különböző beszövöttségeiről beszélni. A világi (társadalmi) és a szakrális (konfesszionális) beszövöttségek között azonban nem csak koherencia, hanem éppen konfliktus is keletkezhet, melynek fennállása esetén a személyes cselekvés valamelyik beszövöttség dominanciája nyomán tud kibontakozni.

Időnként a keresztényi szeretet parancsa konfliktusba kerülhet a fennálló világi törvényekkel, és ilyen esetben lehetséges a szakrális elkötelezettség fenntartása, mint azt a lengyel, vagy éppen az osztrák példa is tanúsítja. Ettől a tanúságtételtől – mint azt legutóbb a The Guardian is felrótta – sajnálatos módon jelentősen különbözött az Erdő Péter által megnyilvánuló álláspont. Ugyanakkor e konfliktus korántsem tekinthető sem megoldottnak sem pedig eldöntöttnek, mint azt például a Pannonhalmi apátság példamutató magatartása tanúsítja.

2 hozzászólás

  1. NyEMRLSz_Vil-Eln NyEMRLSz_Vil-Eln 2015.09.06

    Aki együtt üvölt a farkasokkal, az maga is farkassá válik!

    ….”De böjt s jámborság néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos aki néma….”

    Babits Mihály anno 1938

  2. Lugosi-Szabó Gergely Lugosi-Szabó Gergely 2015.09.07

    Szükséges-e az Egyháznak erkölcsi természetű kérdésekben az állammal szemben felszólalnia?

    Márfi Gyula Veszprémi püspök állapította meg egy előadásában: „Az Egyház és az állam kapcsolata sosem volt felhőtlen eddigi történelmünk során.”1 Ez az erkölcsi kérdések tekintetében fokozottan igaznak tűnik. A történelem folyamán ezen kérdések tipikus összeütközési ponttá váltak az Egyház és az állam között.
    Újra-és újra fellángoltak a viták, hogy az erkölcsi kérdések alapvetően az Egyház vagy az állam „fennhatósága” alá tartoznak-e, vagy, ha kölcsönös felelősség van, akkor hol vannak a határok. Különösen érdemes áttekinteni e kérdéseket most, mikor a történelmi egyházaktól, felekezetektől például a migrációval kapcsolatosan a társadalom részéről állásfoglalást várnak.
    A mai helyzetben, de természetesen a történelem más időszakaiban is a Katolikus Egyháznak küldetéséből fakadóan kötelessége erkölcsi kérdésekben megnyilatkozni, álláspontját kifejteni és azt konzekvensen képviselni. Sőt, mivel az erkölcsi kérdések jórészét a keresztény hit transzcendens alapon állónak tartja – azaz isteni eredetűnek tekinti – ezért ez akkor is kötelezettsége a Katolikus Egyháznak, ha álláspontja az adott állam jogrendjével, felfogásával ellentétes. Ilyenek például az abortusszal, az eutanáziával, az egyneműek házasságával, vagy a szegényekkel, menekültekkel összefüggő kérdések. Az ezekkel kapcsolatos álláspontok képviselete teljesen független az államtól, sőt az adott társadalom többségének akaratától is. A Katolikus Egyház szuverenitásából következően ezt a jogot tőle senki nem veheti el. Ezért a pápai megnyilatkozások önálló, saját meggyőződésből fakadnak, arra „nyomást gyakorolni” nem lehet.
    Amennyiben tágabban próbáljuk a kérdést értelmezni, akkor válaszunkat érdemes a „semleges” állam fogalmából kiindulva vizsgálni. A semleges állam elve azért fontos, mert olyan fejlődési fokot jelent az állam és a vallási közösségek, így a Katolikus Egyház közötti kapcsolatokban, ahol az állam saját területén elismer más jogrendet. Ez azt is jelenti, hogy „az állam az elválasztási törvények óta nem tartja magát illetékesnek az ember szakrális élete fölött, vagyis a két jogi vertikum ’elmegy’ egymás mellett.’”2 Ezen fogalmi keret azonban csak olyan alapvetően demokratikus berendezkedésű országokra érvényesíthető, ahol valóban az állam és a vallási közösségek egymáshoz semlegesen viszonyulnak.
    A semleges állam elvéből tehát az következik, hogy az állam semmilyen formában nem szólhat bele a vallási csoportok belső ügyeibe, azaz a belső szabályzók, jogrendek tekintetében a vallási közösségek önállóak.
    Ugyanakkor az állam oldaláról – legalábbis sokan így értelmezik az elválasztás elvét – fordítva is hasonló az elvárás, a vallási közösségek, így a Katolikus Egyház ne szóljon bele az állam belső ügyeibe, melyek alól az erkölcsi természetű ügyek sem kivételek. Az erkölcsi kérdések területén azonban a semlegesség elve ebben a formában nem működhet. Nem működhet, mert az erkölcsi kérdések megítélését az állam nem sajátíthatja ki önmaga számára. A probléma lényegét tehát úgy lehet megfogalmazni, hogy míg a vallás, így a Katolikus Egyház szakrális alapon viszonyul az erkölcsi kérdésekhez, és ezen keresztül akarja a társadalmi folyamatokat befolyásolni, addig az állam ezen problémákat sajátos erkölcsi tartalom alapján a jog oldaláról értelmezi. Az állam oldaláról mindez teljesen érthető, hiszen a semlegességből adódóan a vallások erkölcsi elveinek prioritást nem adhat.
    Az azonban kérdés, hogy az állam mi alapján határozza meg a sajátos erkölcsi elveit, melyeket aztán jogszabályi formában megjelentet? Figyelemreméltó ugyanis, hogy a keresztény kultúrkört magáénak valló államok többsége a keresztényi humanizmus alapján ítél meg erkölcsi kérdéseket. Viszont a keresztényi humanizmust sokszor anélkül próbálják értelmezni, hogy abba magát a történelmi egyházakat, felekezeteket, így a Katolikus Egyházat bevonnák. Ez azonban így paradox helyzet. Éppen ezért érdemes Tomka Miklós megállapítását megfontolni „a hívő emberek közösségei, szervezetei, alkalmasint lobby-jai a plurális társadalom sokféleségében nem elhanyagolható súlyú tényezők. Súlyuk és működésük annál kevésbé fejeződik be a nemzeti határoknál, minél előrehaladottabb a nemzetközi egységesülési folyamat.”3 Ebből következően a Katolikus Egyház erkölcsi kérdésekben történő megnyilatkozásainak súlya van, melyet érdemes az adott államnak figyelembe vennie. Természetesen nem kötelessége elfogadni az iránymutatását, sőt azzal ellentétesen is cselekedhet, de azt tudomásul kell vennie, hogy a Katolikus Egyház a véleményét függetlenül az államtól, sőt adott esetben a társadalmi közfelfogástól is képviselni fogja. Az államnak pedig tudomásul kell vennie, hogy ez esetben nem hivatkozhat keresztény erkölcsre, hiszen nem annak „forrásából” – az Egyház tanításából – vezeti le saját erkölcsének alapját. Ezért kötelessége az Egyháznak is elmondania véleményét, álláspontját.

    Lugosi-Szabó Gergely
    doktorandusz
    Lábjegyzetek:

    1. Márfi Gyula előadása a Szaléziániumban. Sajtó megjelenése 2013. augusztus 23. http://www.magyarkurir.hu/hirek/marfi-gyula-ersek-egyhaz-es-allam-kapcsolata-sosem-volt-felhotlen (letöltve: 2014. szeptember 10.)
    2. Rónay Miklós: Állam, Egyház, politikatudomány. in.: Politikatudományi Szemle XVII/2. 105.old.
    3. Tomka Miklós.: A magyar vallási helyzet öt dimenziója (in: Magyar Tudomány 1999/5) 556. old.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..