Press "Enter" to skip to content

Nagy N. Péter:
Vonókkal nem lehet háborúzni

Beszélgetés a roma közélet gyengeségeiről Setét Jenővel.

A romák elvesztegettek 25 évet azzal, hogy elhitték, a kisebbségi önkormányzatiság jelenti számukra a megoldást. Setét Jenő szerint azonban azoknak a cigány embereknek, akik közéleti befolyásra akarnak szert tenni, a helyi önkormányzatokba kell bejutniuk. Csakhogy jelenleg a tíz legnagyobb roma közösség tagjai nem rendelkeznek egyetlen helyi mandátummal sem. Az Idetartozunk Egyesület vezetője úgy látja, a roma közélet gyenge, rosszul teljesít, 2010 után pedig különösen sokat veszített.

– Az ön által vezetett Idetartozunk Egyesület részt vett a december 8-i szakszervezeti tüntetésen. Miért? Érintkezik a roma érdekvédelem az úgynevezett rabszolgatörvénnyel, ami ellen a demonstrációt meghirdették?

– Eszményeim talán nem divatosak, de hiszek bennük. Remélem, az egyesület tagjai is. A szolidaritás az egyik legfontosabb közöttük. Ez vezet bennünket a tüntetésre. Ha mi, roma emberek annyiszor hiányoljuk a többségi társadalom támogatását, kötelességünk kiállni másokért. Ezért mentünk el az Élet Menetére, a melegek felvonulására, vagy állunk oda, amikor a nők jogait kell védeni, a menekültekkel szembeni emberi bánásmódot kell elérni, ezért állunk az alacsony nyugdíjból élők, a szociális védelemre szorulók mellé, lépünk fel mi is a dolgozói szegénység ellen. Vagy mint most, tiltakozunk a munkavállalókat semmibe vevő, őket tárgyként kezelő törvényjavaslat, a „rabszolgatörvény” ellen. De tiltakozunk azért is, mert a kormány kalózmód végzi a jogalkotást. Még a saját intézményeit, közigazgatását, parlamentjét is átlépi, a társadalmi egyeztetésről pedig tudni sem akar. Lépten-nyomon sértik a jogállam szabályait. Megszokott tőlünk, hogy a romák ügyeiben van véleményünk, de másról is van! Szeretném, ha lennének az én generációmban is olyan cigány közszereplők, amilyen sok volt az előttünk járó korosztályokban, akiknek nem csak romaügyekről, hanem a mindnyájunkat érintő társadalmi kérdésekről is van véleményük, elképzelésük. Ennek érdekében is szükséges megmutatnunk magunkat.

– Ez annál is indokoltabb, mert szokás a cigányságot rejtőzködő kisebbségnek nevezni. A közösség harmada, negyede deklarálja odatartozását, amikor önbevallásos alapon mérik ezt. Például népszámlás alkalmával. Mi ennek az oka? Ön szerint hányan vannak valójában?

– Elfogadhatjuk kiindulási pontnak, hogy Magyarországon most nem túl előnyös cigánynak lenni. Továbbá az identitásépítés egyik legfontosabb alapja a közoktatás, amely lényegében tudomást sem vesz a cigányság létezéséről. A média vagy extremitásként, gazdag bohóc képében mutatja a romákat, netán zenészként, vagy a mélyszegénység szociográfiai ábrázolásával, esetleg a kriminalitással párosítva. Nem látszik sehol a sok-sok százezer roma ember, aki keményen dolgozik és tisztességesen éli az életét, ugyanolyan vágyai vannak, mint a többi 9 millió embernek: boldogság, egészség, tisztességes munka, jó iskola, emberhez méltó körülmények, megbecsülés.

Ahol az etnicitás társadalmi méretekben konfliktus forrása lehet, ott a kisebbségek rejtőzködnek. A romániai magyarság is gyakran ezt teszi. Egyébként a határon túli magyarok inspirálnának bennünket a parlamenti politizálásban való részvételre. De – és akkor így válaszolok a kérdésre, hogy hányan vagyunk – ha a szociológiai felmérések által jelzett 800 ezer romával számolunk, akkor az a mi esetünkben, ahol a népesség majd 40 százaléka fiatalkorú, maximum 500 ezer választójogú embert jelent. Országos átlagban a jogosultak úgy hatvan százaléka voksol. Ha mindenki ugyanarra a roma pártra szavazna, akkor jönne ki ebből az alig több mint 250 ezer emberből a parlamentbe jutás etnikai pártként, csakhogy ilyen nincs. Több mint egy tucat bejegyzett roma érdekeltségű párt van. Szép lett volna, ha valamelyikük eléri legalább az 1 százalékot. Számomra azonban eleve rokonszenvesebb, ha nem etnikai, hanem értékalapon szerveződő pártok között választanak a cigányok, éppen úgy, mint bárki más. Egyébként a társadalmi arányunk alapján ma is legalább 10 roma identitású képviselőnek kellene a parlamentben ülnie!

Ami az önbevallást illeti: a 2011-es népszámláláskor én vezettem azt a civil kampányt, amely azt kérte a cigányságtól, vállalja magát. Most először roma felmérőbiztosok is segítették az adatfelvételt. És egyszer csak 65 százalékkal többen lettünk, mint az előző alkalommal. Ez még mindig csak 330 ezer ember volt, de jelzi, mekkora a mozgástér.

– Szégyellünk titeket! címmel nyílt levelet írt az Országos Roma Önkormányzatról. A testületről, amit újra és újra „elvisz” a Lungo Drom. Miért? Mit tudnak? És miért szégyelljék magukat?

– Több mint húsz éve léteznek a cigány kisebbségi önkormányzatok. Az országos szervezet mindig is a kormányok akarata szerint működött. Jellemzően csak a helyi kisebbségi önkormányzatról döntenek a romák. Az országosról csak formailag. Még így is, hogy megszüntették az elektori rendszert, és egy lendülettel kell szavazni a helyiekről és az országos listáról. Kellő nyomatékkal tudatják azonban mindig a választókkal, hogy legyenek körültekintőek, és a hatalommal való jó együttműködésre alkalmas jelöltet válasszanak. Ez pedig már hosszú ideje a Fidesszel szövetséges roma szervezetet, a Lungo Dromot jelenti. Az alku, a barter egyszerű. Az egyik fél a cigány szavazatok szállítását ígéri a parlamenti választásokra, a másik erőforrást a helyi voksolásra, a többi roma szervezet legyőzésére. A helyzet most annyival egyszerűbb, hogy a cigányok egyébként is a Fideszre szavaznak, nem kell ezért a Lungo Dromnak megszakadnia, de azért szedi a helyzet hasznait. Farkas Flóriánnak 16 éve van helye a Fidesz listáján. Hogy miért szégyelljék magukat? Mert semmi nyoma annak, hogy a romák érdekeit képviselnék. Csak bólogatnak a kormánynak, miközben nem szűkölködnek botrányokban, pénzek eltüntetéséről szóló történetekben, minősíthetetlen magatartásokban a verekedéstől kezdve a visszaélésekig. Nem zajongásra, lázongásra szeretném rábírni őket, csak arra, amit a szakszervezetek megtesznek a tagságuk érdekében, vagy amit az egészségügyi vagy az oktatási érdekképviseletek mutatnak. Nem tudok róla, hogy a mi országos önkormányzatunk a romák érdekében bármikor komoly javaslatokat tett volna le a kormány asztalára. Például arról, hogy az ápolónőhiányt romák tömeges képzésével enyhítsék. Ne a lapátkezelésre tanítsák meg őket a közmunkán, mert abból sosem fognak megélni és előrébb jutni.

Vagy reagálnának arra, hogy a példa értékű Gandhi Gimnázium indításakor ígértet kaptunk, hogy ebből hálózat lesz. Egyetlenegy lépéssel sem jutottunk az évtizedek során tovább. Sőt! 2010 óra sorra szűnnek meg a cigányság civil intézményei. A tanodáink, a közösségi házaink, jogvédő irodáink, médiumaink. A többi nemzetiségnek vannak költségvetési soron szereplő intézményei, óvodák, iskolák, múzeumok, nekünk nincsenek. Mindenért pályáznunk kell, aztán vagy nyerünk, vagy nem. Inkább nem. Az országos önkormányzatunk tiltakozik? Kínál alternatívákat? Nem. Ezért szégyelljék magukat.

Sikerük titka? Farkas Flóriánról sok rossz elmondható, de el kell ismerni, ha mást nem is, saját magukat nagyon jól megszervezte. Messze a legtöbb helyi jelöltet ő állítja. Azt a feladatot, hogy nagynak látszódjanak, maradéktalanul elvégzi. A Lungo Drom egymaga annyi szavazatot szerez a kisebbségi önkormányzati választásokon, mint a vele szemben állók összesen. Ugyanaz a sablon érvényesül, ami az országos politikában. Teljesíti a megbízatást, hogy ne zavarja a hatalmat.

A roma közélet jellemzői sajnos nem tudják meghaladni az országos szintet. Ha az demokratikusabb és kulturáltabb lesz, azzá válik a mi politikai közegünk is.

– Nem csapda az önök számára a nemzetiségi önkormányzatiság? A cigány embereknek kézzelfogható segítségre volna szükségük, ez a rendszer viszont döntően kulturális jogosítványokat ad. Szükségképpen csalódást okoz. 

– A rendszerváltás első cigány érdekvédelmi szervezte az Osztojkán Béla által vezetett Phralipe volt. Kiváló emberekkel, céltudatos munkával. A Roma Parlamenttel és a nemzetiségi kerekasztallal kidolgoztak egy kisebbségi törvényjavaslatot, de akkor nem azt szavazta meg a parlament, hanem az akkori kormány saját tervezetét. Ezzel együtt, a 95, az új törvény előtti időszak ugyanolyan volt, mint az azt követő. Mindig is a többség határozta meg a kisebbségi önkormányzatok mozgásterét. A hatalom 95 előtt és utána is megversenyeztette az ide tartozó szervezeteket, és sokat tett azért, hogy a számára legkezesebbek kerüljenek helyzetbe. Mindig volt jelentkező. Ezzel együtt nem tudom, hogy fel kell-e számolni a kisebbségi önkormányzati rendszert. Vannak ilyen vélemények is, de én jobban hinnék a megreformálásában. Érték, hogy a résztvevői politikai szocializációt kapnak. Megtanulják, hogy kell hozzányúlni egy ügyhöz, miként fogalmazzák meg, kövessék végig, zárják le. Megtanulják, mi az, hogy közigazgatás, előterjesztés, határozat és politikai alkuk. Még akkor is fontos ez a szerep, ha sokak szerint kontraszelektált a mezőny.

E ponton felvetném azonban a kérdést: mitől is vagyunk mi romák? Etnikai hovatartozásunk vagy szociális státusunk a meghatározó? Szerintem az előbbi. De az emberek a második pozíciójukból várják a segítséget. Csakhogy nem létezhet külön roma és többségi díjhátralékos-politika. Ezt a nemzeti közigazgatásnak egységesen kell intéznie. A roma politikusok mindig is a párhuzamos struktúrák ellen voltak. Más kérdés, hogy a magyar szociális rendszer most is, mint általában, a legszegényebbek fölé céloz. Ott segít. Ahol a legnagyobb szükség volna rá, ott alig. Sok vizsgálat és tanulmány bizonyítja ezt!

4400-an ülnek a cigány kisebbségi önkormányzatokban. Választóik valóban szociális természetű segítséget várnak tőlük, amit nem kapnak meg. Feladataik közé tartozna a közösségek érdekeinek képviselete a helyi döntéshozatalban, de ehhez gyengék sok esetben. Általában gyorsan el is idegenednek tőlük az emberek. Nem hiszik el nekik, hogy nem tudnak segíteni. Azt gondolják, nem akarnak. Ezt a benyomást erősíti, hogy pozíciójukból adódóan kapcsolatba kerülnek a helyi többségi társadalom fontos embereivel. Így sokszor megteszik őket ennek, annak, például közmunkaszervezőnek. Ami ma falun az egyik legbefolyásosabb pozíció. És már ott is vannak a másik oldalon. Nem tehetnek erről. De az országos önkormányzat érezhetné, hogy ez így nem jó, és megpróbálhatna segíteni. Valódi érdekképviseletként fellépni, mert ez volna a dolga!

– A romáknak politikai hatalomhoz kellene jutniuk – írta nemrég. Hogyan?

– A romák elvesztegettek 25 évet azzal, hogy elhitték, a kisebbségi önkormányzatiság jelenti a megoldást. Ezzel szemben én most azt mondom, hogy azoknak a cigány embereknek, akik közéleti befolyásra akarnak szert tenni, be kell jutniuk a lakóhelyükön a helyi önkormányzatba. A tíz legnagyobb roma közösség tagjai nem rendelkeznek mandátummal helyben! Magyarország 3200 települése közül 2000-ben élnek romák, 1100-ban van nemzetiségi kisebbségi önkormányzatuk, de alig van néhány helyi önkormányzati képviselőjük. 45 olyan nagyobb település van, ahol számottevően sok a roma. Akár a maguk erejéből, akár a helyi pártokkal összefogva, de önkormányzati pozíciókat kell szerezniük, hogy segíteni tudjanak a cigányságnak. Hiba volt eddig az erőforrásainkat döntően a kisebbségi választásokra összpontosítani. Rosszul teljesítünk, a roma közélet gyenge. Nem tudjuk megvédeni és artikulálni az értékeinket, érdekeinket, megtartani a kicsi kis eredményeinket. Rosszul szervezett mozgalom vagyunk. Sokat veszítettünk 2010 után.

– Könnyíti vagy nehezíti a helyzetüket a menekültellenes kormányzati offenzíva?

– A kormány túltolt menekültellenes kampánya az egész országnak árt. Valótlan állításra alapozva keltettek valós félelmet az országban. Tény, hogy ennek következtében jó ideje nem mi vagyunk az első számú bűnbak és ellenfél. Mondhatnánk, hogy ez könnyebbség. Csak sajnos ott, ahol az előbb említett alapon az emberi és állampolgári jogok elértéktelenednek, a kisebbségek is bajba kerülnek. A migráns bármikor behelyettesíthető. Baloldalival, liberálissal, hajléktalannal, CEU-val, tudományos akadémiával. Cigányokkal is, miközben a roma emberek legalább olyan nagy arányban bedőltek a menekültellenes állami, kormányzati kampánynak, mint a többségi társadalom. Az érzelmi fixációk ellen, úgy látszik, kis eséllyel lehet az értelem eszközeivel harcolni.

– Tíz roma emberből csak négynek van munkája, közülük is kettő közmunkásként dolgozik. Mi ennek az oka?

– Plusz két foglalkoztatott van a korábbi statisztikákhoz képest. Ez az a bizonyos két közmunkás. A közmunka 50 ezer roma család számára a kizárólagos megélhetési forrás, az egyetlen lehetősége a munkaerőpiaci jelenlétnek. Gyenge, esendő elfoglaltság igazságtalanul alacsony bérért, de helyben elérhető. Jó lenne, ha az elsődleges, normális munkaerőpiacon juthatna ugyanennyi ember lehetőséghez, ha erre koncentrálna a közigazgatás. De a romák felemelkedéséhez nem 50, hanem 200 ezer embert kellene helyzetbe hozni. A valóságban azonban a roma fiatalok 63 százaléka kipereg a közoktatásból anélkül, hogy képesítéshez, bizonyítványhoz jutna. A rendszerváltás óta a helyzet folyamatosan romlik. A nyolcvanas évek végére a roma fiatalok túlnyomó többsége elvégezte a nyolc általánost. Ez akkor komoly eredmény volt. Ma már nem az, mert a munkaerőpiac csak a szakképzettekkel tud valamit kezdeni, valójában pedig az érettségi a vízválasztó minden szakirodalom szerint. Attól pedig nagyon messze van a cigány tanulók többsége. Dolgozzunk, tanuljunk! Csak éppen a jó iskolákba és a jó munkahelyekre nem engednek be. Sőt, belülről erősen nyomják vissza az ajtókat. Az állam milliárdokat öl az elkülönítő iskolai gyakorlatokba. Nem egyenes szándékkal, hanem például úgy, hogy nagy összegekkel támogatja az egyházi elitiskolákat, de úgy is, hogy eltűri a nemegyszer ugyancsak az egyházak által fenntartott elkülönítő oktatást is. Amíg nem mondják ki, hogy a szegregált, illetve szegregálódott iskoláktól fokozatosan elvonják a pénzt, addig ez a nemzetgazdaságilag is kártékony gyakorlat fennmarad. Az iskolai elkülönítés együtt jár a rossz színvonallal, az egész életre összeszedett, behozhatatlan hátránnyal. A számunkra kulcsfontosságú szakképzés egésze leromlott. Nem utolsósorban ezért nincsenek kiváló roma szakmunkások sem, ami persze nem csak ránk igaz.

A kötelező iskolai oktatás korhatárának 16 évre csökkentése ötvenezer cigány fiatalt vezetett ki az iskolák világából. Az érettségit is adó iskolákból pedig folyamatosan szorulunk ki. A romák társadalmi integrációjának hiánya nem változhat meg addig, amíg az oktatási rendszer ilyen, számunkra végzetes állapotban van.

– A cigányság milyen arányban részesedik a sok ezermilliárd forintnyi uniós pénzekből?

– Kevéssé vagyok autentikus a válaszadásra, de 2010 előtt részt vettem egy ezzel a kérdéssel foglalkozó monito­ring csoportban. Akkor a közvetlenül a romáknak szánt 10 milliárd forintból 1 milliárdot találtunk meg a terepen. A helyzet azóta aligha változott, ezért azt gondolom, hogy a 2004 óta elnyert források minimális töredéke érte el a romákat. A 600 cigánytelepen nem lett több aszfaltozott út, vízvezeték, szennyvízelvezető, közvilágítás, szervezett hulladékszállítás, járda. Amíg a száz legszegényebb települést nem veszik ki a pályázati rendszerből, és nem segítik őket közvetlen és célzott forrásokkal, addig a helyzet nem is változik. Egyelőre etnikai, területi és osztályalapú hátrányok egyaránt sújtják a romákat, amin az uniós csatlakozás nem változtatott! És sajnos 2010 óta folyamatosan szűnnek meg a civil intézményeink – tanodák, közösségi házak, médiumok. Pályázhatunk…

– Van-e nemzetközi összefogás, kapcsolat a különböző országok roma szervezetei között? Uniós felmérések szerint ugyanis (hátrányos) helyzetük Európa-szerte nemzeteken átívelő sajátosságokat mutat. Például a 11 európai országban vizsgált romák 90 százaléka olyan háztartásban él, ahol a jövedelem értéke nem éri el hazájuk szegénységi küszöbét.

– Nem tudok ilyen kapcsolatokról. Szerintem az a legfontosabb, hogy mi, magyarországi cigányok az itthoni politikai, kulturális nemzet részei vagyunk. Identitásunkban magyarok és cigányok egyszerre! Szeretnénk, ha Magyarországon találnánk szövetségeseket.

– A roma szervezeteken kívül hol keresik őket? Ide tartozhat például az önökhöz hasonló elkötelezettségek alapján A Város Mindenkié vagy Juhász Zoltán mélyszegénységből menekülőutat kereső agrárkísérleteinek csapata? Velük vagy más szociálisan elkötelezett szervezetekkel van kapcsolatuk?

– A rasszista sorozatgyilkosságok idején dermesztő volt átélni a magányt. A szervezett együttérzés hiányát. Szeretném elérni, hogy legalább a saját közösségünkön belül megteremtsük ennek az ellenkezőjét, a szolidaritást. A Város Mindenkiével jók a kapcsolataink. Becsülöm őket. Horváth Aladárék, az egykori Roma Polgárjogi Alapítvány – ahol magam is dolgoztam – tevékenységének folytatóiként látom ezt a csapatot, jóllehet nem speciálisan a cigányság sorsával foglalkoznak, hanem a kilakoltatások megfékezésével, az otthonok védelmével, a lakhatási válsággal, ahogy mi is tettük 95-től 2010-ig a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal.

– A romák soha nem viseltek senki ellen háborút, hiszen vonókkal nem lehet háborúzni – ezek az ön szavai. Előny ez?

– Nem, ez maga a normalitás. Nem akartunk soha semmiféle államiságot, ellenséges csoportokat. Mi csak olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nem jelent hátrányt, ha bármely nem többségi közösséghez tartozunk. Tömegesen éltük meg azt a dumát, hogy „már betelt, nincs hely”… Diszkó vagy munkahely, mindegy, ugyanez. Az a vágyunk, hogy csak a személyes teljesítmény számítson. Hogy lássák azt a sok-sok százezer cigány embert, aki úgy él, dolgozik, neveli a gyerekeit, hogy semmi mást nem akar, mint nyugodtan, kiegyensúlyozottan, tartalmasan élni. Ez minden ember alapvető igénye, a mienk is.

A többség olyan romaképet konstruál, amit mi nem érzünk a magunkénak. Ha igaz volna, hogy a megismerés közelebb visz, már rég szeretni, becsülni kellene bennünket.

Fotó: Idetartozunk Egyesület

Legyen Öné az első észrevétel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..