Press "Enter" to skip to content

Politika helyett spirituális wellness

A megkérdezett hívek 14 százaléka szerint az egyházak veszélyt jelentenek az országra. Máté-Tóth András teológus, valláskutató egy eddig nem publikált felmérésről nyilatkozott. Kutatásában azt vizsgálta, hogyan viszonyulnak a katolikus és protestáns hívek a politikához, mit várnak el saját egyházuktól. Az eredmény őt is meglepte.

A kutatás a havonta többször templomba járó és rendszeresen imádkozó egyháztagok, az egyházhoz szorosan kötődő és a vallás iránt érdeklődő értelmiségiek körében készült. Kiderült, hogy egészen mások az elvárásaik, ha az egyházra nemzeti vagy globális intézményként tekintenek, mint akkor, amikor a lokális, helyi vallási közösségük szerepvállalása a kérdés. A meglepő az, hogy míg az intézményes egyháztól országos ügyekben erős közéleti aktivitást vár el az elkötelezett hívek többsége, helyben arra van igény, hogy a közösség tartson távolságot a közügyektől.

Mi következik ebből?
A vizsgálatunk megerősítette azokat a korábbi felméréseket, amelyek szerint jellemzően a hívek is azt szeretnék: az egyház központilag ne politizáljon, amennyiben kormány- és pártpolitikáról van szó, de igenis politizáljon, ha ki kell állni a szegényekért. A válaszolók 84 százaléka elvárja, hogy az egyházak nyilatkozzanak a „növekvő társadalmi különbségekről”. A kormány politikáját csak 39 százalékuk tekinti olyan területnek, ahol az egyházaknak illetékességük lehet. Érdekes módon az már nem elvárás a hívek részéről, hogy a helyi pap vagy lelkész cselekedjen a szegények érdekében, fellépjen az önkormányzat rossz döntéseivel, hiányos szociális intézkedéseivel szemben. A kutatásunknak ez a legfőbb újdonsága és tanulsága. Az adatainkból levonható az a következtetés, hogy egymásnak ellentmondó, hasított egyházkép létezik Magyarországon.

Nevezhetjük akár skizofrénnek is?
Inkább az előbbi jelzőnél maradok. Nem szívesen használnék olyan kifejezést, ami összefüggésbe hozható mentális betegségekkel.

A kutatás szerint a legtöbben lelki feltöltődést, istenélményt, elmélyülést, nyugalmat keresnek a vallási közösségükben, és nem politikai iránymutatást. Pedig a hívek 70 százalékát egyébként határozottan érdekli a politika.
Az egyházi közösségben ennek ellenére csak harmaduk szokott politikai kérdésekről beszélgetni, a vallási vezetőkkel csupán 16 százalékuk. A legtöbben az elektronikus sajtóból és a Facebookról tájékozódnak. Egészen elhanyagolható, még a fél százalékot sem éri el azok aránya, akik kifejezetten a politikai tisztánlátást remélve járnak vallási közösségbe. Idézem a kutatásunk megállapítását: „az egyház a válaszolók számára társadalmi intézmény, amelynek vannak társadalmi kötelezettségei. A vallási közösség azonban valami egész mást jelent számukra, a bensőségesség és az elmélyülés tere. Annak, ami az egyház vonatkozásában jelentős és elvárt, itt nincsen helye.” A helyi közösségek alig játszanak szerepet a társadalmi-politikai érdeklődésben és tájékozódásban. Az egyháztagok azt akarják, hogy kisimuljon a lelkük, ha betérnek a templom csöndjébe. A túlnyomó többség valóban kizárólag lelki harmóniára, egyfajta spirituális wellness szolgáltatásra vágyik.

Miért baj ez?
Semmiképpen sem lebecsülendő, ha egy vallási közösség képes kielégíteni a lelki szükségleteket. Az egyházak küldetése azonban nem pusztán a lelki béke megteremtéséről szól. Ha erős a lelki gyógyítás, de nem hallatszik a prófétai hang, akkor csonkolttá válik az evangelizáció.

A közgondolkodás szempontjából van ennek jelentősége?
Akármilyen messze vagyunk is a rendszerváltástól – harminc év telt el a „nagy fordulat” óta –, még mindig azt lehet mondani, hogy a társadalmi változások sűrűjében az egyházakról való közgondolkodás nem jutott nyugvópontra.

Létezik egyáltalán nyugvópont?
Nem vitamentes konszenzusra van szükség, ilyen állapotot legfeljebb csak diktatúrában lehet létrehozni. Azt kellene elérni, hogy a társadalom tagjai, a döntéshozók, a hívek rendelkezzenek azokkal a támpontokkal, tudásdúcokkal, amelyek alapján alkotmányos és szabad körülmények között általánosan elfogadott véleményt alakíthatnak ki az egyházak szerepéről.

Kérdés, hogy vannak-e alkotmányos és szabad körülmények.
Szerintem vannak, a nehézségek ellenére is, de ez már egy másik interjú témája. A modern kor egyik legnagyobb kérdése, hogy mi tartja össze a társadalmat. Magyarországon félmillióra tehető a rendszeresen templomba járók száma. Az össznépességnek csak kisebbsége tartozik az „egyházi tanítások szerint vallásos” kategóriába, de a hit és a vallás nálunk is a társadalmi kohézió egyik forrása. Persze, a hit és a vallás társadalmi feszültségek forrása is lehet: a probléma leginkább akkor jelentkezik, amikor az egyházak összefonódnak a nagypolitikával. Ilyenkor tulajdonképpen a politikai feszültségek csorognak át az egyházakba.

A hívek körében többen elégedettek a kormánnyal (25 százalék), mint az ellenzékkel (3 százalék). Eddig értem. Ami meghökkentő: miközben a válaszolók 41 százaléka szerint a „migránsokkal” szemben kell megvédeni az országot, ugyancsak 41 százalék állítja azt, hogy a kormánnyal szemben. Hogyhogy?
Hát, igen… Az adataink valóságtartalmáért kezességet vállalok, de ennél a pontnál csak annyit mondhatok, hogy az eredmény olyan kérdéseket vet fel, amelyekre pillanatnyilag nem tudok tudományos magyarázatot adni. Érdemes körbejárni azt is, hogy miért hatott ennyire az ország védelmének fontosságára épülő politikai kampány. Az a katolikus hívő például, aki elutasítja a migránsokat, mit gondol vajon Ferenc pápa megszólalásairól? Egyáltalán eljutnak-e hozzá a pápa szavai, vagy mindent elhomályosít a propaganda? Ehhez alaposabb felmérés kell, és a terveink szerint lesz ilyen is. A 407 fős mintán végzett kutatásunkkal egy nagyobb léptékű, átfogó vizsgálatot készítettünk elő, ennek a modelljét teszteltük. A kívülálló valószínűleg nem is sejti, mennyire bonyolult és nagy szakmai körültekintést igénylő feladat ez. A szóban forgó kutatás adatfelvétele a 2018-as parlamenti választás előtt történt, de az új vizsgálat kérdőívének kidolgozását máig nem fejeztük be.

Mire kíváncsiak?
Nem elég az, hogy bizonyos egyháztanokat, politikai-teológiai megközelítéseket egyszerűen átveszünk Nyugat-Európából vagy Dél-Amerikából, aztán ezek mentén megpróbáljuk leírni, mi mindent lehet és kell gondolni az egyházak társadalmi funkcióiról Magyarországon. Saját adatok alapján saját koncepciókat kell készíteni. Választ keresünk majd egyebek mellett arra is, hogy mennyire stabil az egyháztagok véleménye közéleti kérdésekről. Hangsúlyozom, hogy egy egészséges társadalomnak nem az a jellemzője, ha homogén módon gondolkodik, hanem az, ha sokféleképpen. Ma is él az a Kádár-korszakból átörökített felfogás, hogy ki lehet kényszeríteni a magas fokú homogenitást, és a nagy szervezetek akkor működnek jól, ha egyhangúak. Tévedés. Egészséges társadalomban a sokféle vélemény egyensúlyának a fenntartása jelenti a minőségi közszolgálatot.

Nem pont ebbe az irányba haladunk.
Jelenleg az a helyzet, hogy a nagypolitika az ellenségképgyártáson és a nemzeti autonómia hangsúlyozásán kívül nem látszik képesnek más eszközökkel közösségi tudatot formálni.

Elvileg így megnyílhatna a terep az egyházak számára.
Ahogyan a kutatási összefoglalónkban is olvashatta, egyelőre aligha számíthatunk arra, hogy az egyházi közösségek védett tereket tudnak nyitni társadalmi kérdések megvitatására. Magyarországon a hívek amúgy sem tartják magukat illetékesnek rá, hogy beleszóljanak abba, az egyházuk milyen álláspontot képviseljen közéleti ügyekben. Ausztriában, Németországban, Hollandiában vagy Franciaországban másképpen van. A hívek ott nagyon erősen részt akarnak venni az egyházuk társadalmi álláspontjának kialakításában, nem érik be annyival, hogy azt rábízzák az egyházi vezetőkre.

Hagytam a végére még egy adatsort. A kérdésre, hogy ki vagy mi jelent veszélyt az országra, ez jött ki: Brüsszel 31 százalék, Soros György 28 százalék, ellenzék 24 százalék. A válaszadók 14 százaléka azonban úgy találta, hogy maguk az egyházak jelentenek veszélyforrást. Hogyan kell ezt értelmezni?
Az előbb beszéltem arról, hogy mennyire kártékony a homogenitás. Nemcsak általában a társadalomra, hanem azon belül az egyházakra is ugyanez érvényes. Fontosnak tartom, hogy az egyházaknak is legyen belső ellenzékük.

Azért itt másról van szó: arról, hogy a hívek nem elhanyagolható része szerint az országra veszélyes a saját egyházuk.
Gondolhatja azt valaki, hogy az országra vagy a kereszténységre veszélyt jelentenek bizonyos egyházi megnyilvánulások. Gondolhatja azt is egy elkötelezett hívő, hogy az egyházaknak nem szabad benne lenniük a kormánypolitikában. Ha mégis belekeverednek, akkor kirekesztik azokat, akiknek más a politikai meggyőződésük, és ezzel ártanak az evangélium hirdetésének.

Máté-Tóth András

Kalocsán született 1957-ben. A szegedi hittudományi főiskolán 1983-ban teológiai abszolutóriumot, majd katolikus középiskolai hittanári diplomát szerzett. A bécsi egyetemen teológiából doktorált 1991-ben, ugyanott habilitált 1996-ban, majd a Pécsi Egyetemen kommunikáció tudományból 2011-ben. Professzor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára. Számos vallási témájú kutatást vezetett. Cikkek, tanulmányok, könyvek sora fűződik a nevéhez.

Forrás és kiemelt kép: Népszava

Legyen Öné az első észrevétel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..