Apa vagyok. Öt gyerekemből négy lány, kettő már túl van Bándy Kata korán, kettő innen. Újra és újra foglalkoztat, milyen rettenetes tragédiát kell elszenvedniük a szülőknek. Ezen a szenvedésen semmitsem változtat, hogy az értelmetlen halál milyen formában csapott le szerettükre. Egy széltől lefújt virágcserép, egy ittas vezető, egy norvég Breitvik, vagy egy élete nagyobbik részét börtönben töltött cigány fiatalember formájában. Vagy mégis? Sokak számára igen, és ez alól tiszteletre méltó kivételt jelentenek Kata szülei, akik kérték, ne használják lányuk halálát uszításra. Vajon van-e esély kérésük meghallgatására?
Az ember olyan állatfajta, amelynek nagyon nehezére esik szembenézni azzal, hogy létezik vak véletlen. Még a közmondásos virágcserép esetében is a többség arra hajlik, hogy valami jelentést tulajdonítson az eseménynek: az áldozat biztosan bűnös életet élt és Isten megbüntette. De azért ilyen esetekben még képesek vagyunk felfogni, hogy létezik ostoba, vak véletlen. Ha azonban ember játszik szerepet, akkor óhatatlanul szándékokat, kideríthető összefüggéseket keresünk, és nem is alaptalanul. E mögött az ésszerű indíték az, hogy mentális létkérdés számunkra, hogy hihessünk a világ kiszámíthatóságában. A szociálpszichológia ezt a jelenséget az igazságos világ illúziójának nevezi. Mentális és fizikai létkérdés számunkra, hogy érezzük, kontrollunk van a bennünket érő események fölött. Erre az érzésre annyira szükségünk van, hogy hajlandóak vagyunk akár illúziókhoz is folyamodni fenntartása érdekében. Az egyes esetekben ez ésszerűnek is tűnhet. Ha jobban működik a rendőrség és P. László rács mögött van, ahol egyébként lennie kellett volna, akkor ez nem történik meg. Logikus következtetés: erősítsük meg a rendőrséget.
Ezzel a gondolatmenettel az a bökkenő, hogy összetéveszti az egyedi esetet a valószínűséggel. A statisztika nem mutat jelentős növekedést az életellenes bűncselekményekben. Az ilyen szörnyű tettek gyakorisága nem függ attól, hogy a konkrét eset milyen hatással van ránk. A valószínűsége jóval kisebb, mint például egy halálos autóbalesetnek. Épp annyira kiszámítható vagy nem, mint a virágcserép. A veszély egy adott valószínűsége olyan adottság, ami felett nincs kontrollunk, bármennyire is szeretnénk. Az emberi elme azonban nem így működik. Nem hajlandó beletörődni abba, hogy valamely egyedi elvetemült emberi tett bekövetkezésének valószínűsége nem különbözik a vak természeti véletlen bekövetkezésének valószínűségétől. A társadalmi problémát mindig az jelenti, bármely társadalomban, hogy az emberi reakció olyan intézkedéseket kényszerít ki(a tényleges helyzet alapos megvizsgálása nélkül, hogy csakugyan vak véletlenről van-e szó),amelyek a dolog természeténél fogva nem változtatnak a tragikus esemény újabb bekövetkezésének valószínűségén, ezzel szemben rengeteg káros mellékhatásuk van. Például azzal, hogy olyan összefüggéseket sejtetnek vagy éppen előfeltételeznek, amelyek nincsenek:mondjuk, cigánybűnözést az elvetemült emberi tett helyett. Ám mivel a közvéleményt az emberi habitus irányítja, a politikusok reakcióit pedig a közvélemény, az ilyen káros mellékhatások kiküszöbölhetetlenek, maximum csillapíthatók.
A mai Magyarországon a káros hatások legsúlyosabbika a cigányokkal szembeni előítélet és gyűlölet állandóvá válása, sőt, fokozódása. Bár szakemberként pontosan ismerni vélem a mögöttes mechanizmusokat, s azt is, hogy a cigányok, nyugodtan mondhatom, többségével szemben ez rettenetes igazságtalanság, mégis:hogy ez a helyzet rövid, sőt középtávon változzon, kilátástalannak tartom. Az emberek többségéből lehetetlen társadalomtudóst faragni. Lehetetlen, sőt, valószínűleg káros is volna, „kigyógyítani” az embereket az igazságos világ illúziójából. A valószínűséggel való szakavatott boldogulás sem várható el az emberek zömétől.
A médiának van felelőssége sejtések és előítéletek terjesztésében, de illúzió volna elvárni tőle, hogy ne kergesse a szenzációt, ehhez pedig alkalmazkodnia kell a publikum elvárásaihoz, gondolkodásmódjához, érzelmi reakcióihoz.
S végül: a krónikus megoldatlan társadalmi konfliktus kitermelte azokat a csoportokat, akik politikai célra kiaknázzák azt. Ez a társadalmi helyzet olyan kényszerítő erejű, hogy nem várható, hogy tájékozottabb és jóérzésű emberek és csoportok érdemben csillapítani legyenek képesek az újra és újra kirobbanó konfliktusokat.
Reménytelen tehát a helyzet? Nem szükségképpen, bár optimizmusra semmi okunk. Generációk távlatában látok reményt. Ehhez azonban most kell nagy erővel elkezdeni a cselekvést. Például úgy, hogy ha ma még csillapítani sem lehet a konfliktusokat; legalább ne élezzük nyílt vagy rejtett bűnbakkereséssel, bár mennyire is vonzó holmi rövidtávú célok érdekében. Legyen világos, szilárd társadalmi egyetértés, politikai akarat, eltökéltség; a politikai elit konszenzusa nélkül semmire se megyünk ebben a konfliktuózus helyzetben. Példa az Egyesült Államok, ahol soha egy percre nem borult fel a republikánusok és a demokraták közötti konszenzus a rasszizmus elleni fellépésben, lett légyen szó iskolai deszegregációról, pozitív diszkriminációról, a média megjelenésben érvényesített kvótákról vagy másról. A megoldásokat nem nekünk kell kitalálni, mások már megtették, legfeljebb finomíthatunk rajtuk.
Bándy Kata meggyilkolása és az elkövető cigány származása között nincs ok-okozati összefüggés – objektíve. A társadalmi reakció szerint van – szubjektíve. A társadalmi valóságban pedig ez a szubjektív megítélés aztán objektív valósággá válik. Ahhoz, hogy ez egyszer majd ne így legyen, a helyes intézkedéseket kell állhatatosan végigvinnünk néhány nemzedéken át. Ez a mai magyar társadalom felelőssége. Óriási felelőssége.
Be First to Comment