Bibó István szellemi öröksége – gondolkodjunk együtt!

  Kedves Barátaink! Mindenek előtt köszönet Gombár Csabának, Kende Péternek és Rainer M Jánosnak, hogy okt. 17-én a Deák téren Bibó István szellemi hagyatékának felidézésével méltóképpen emlékezhettünk meg a forradalom 60. évfordulójáról. A felvétel megtekinthető ide kattintva. Kérjük ne feledjék: november 4-én, pénteken 17 órakor megkoszorúzzuk Bibó István rakparti szobrát. Úgy véljük, hogy a koszorúnál […]

Párbeszéd és vita Ferenc pápáról – katolikus, protestáns és világi nézőpontból

Képkivágásforum

A Magyar Pax Romana, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem és az Egyház és Társadalom című online folyóirat által közösen megrendezett Lehet-e? fórum témája ez alkalommal Ferenc pápa reformációja volt. Kamarás István Ferenc pápa-legendárium című könyve adta a kiindulópontot a beszélgetéshez, amelynek moderátora Demeter Márton, a Károli Gáspár Református Egyetem docense volt. Hívőket és nem hívőket egyaránt foglalkoztató kérdések mentén zajlott a […]

‘Laudato sí’ és ‘Transforming our World’ – teljesítené-e az ENSZ új fejlesztési programja Ferenc pápa felhívását? -Ifj dr. Zlinszky János előadása a MKPK “Közös otthonunk a teremtett világ” címmel szervezett konferenciáján

ifj dr Zlinszky János - forrás: greenfo.hu

(1) Azzal hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar ezt a mai konferenciát szeptember legvégére, közvetlenül a 2015-ös ENSZ-közgyűlés utánra időzítette, igen érdekes lehetőséget nyitott meg. Túl azon, hogy alaposabban elmélyedhettünk a Laudato sí tanításában, és átgondolhattuk és megérthettük Ferenc pápa üzenetét, immár láthatjuk és értékelhetjük azt is, hogy a világ vezetői, a világi vezetők elképzelései, […]

Ökumenikus állásfoglalás a menekülthelyzettel kapcsolatban

forrás: oikoumene.org

„A jelenlegi európai menekültválság a legújabb kihívás világméretű családunk előtt, hogy felemeljük szavunkat és tegyünk a szükséget szenvedők megsegítéséért és felszólítsuk a politikai vezetőket is, hogy hasonlóképpen cselekedjenek.” nyilatkozta levelében a református, kongregacionalista, presbiteriánus, valdens, egyesült és egyesülő egyházakat tömörítő Református Egyházak Világközösségének (REV) főtitkára, Christopher Fergusson. A főtitkár sürgeti a térség egyházait, hogy lépjenek […]

Ferenc pápa beszéde az ENSZ New York-i székházában

magyarkurir

“Az összes ember közös otthonának továbbra is az egyetemes emberiség helyes felfogásának és minden egyes emberi élet szentsége tiszteletben tartásának alapján kell nyugodnia: szent az élete minden férfinak és nőnek, a szegényeknek, az időseknek, a gyermekeknek, a betegeknek, meg nem születetteknek, a munkanélkülieknek, a magukra hagyottaknak, és azoknak, akiket kidobhatónak ítélnek, mert csak valamelyik statisztika […]

Félni felesleges, segíteni kell

melegh

“A menekültekkel együttműködve, tisztességes tájékoztatással, az „ajánlatok” okos megfogalmazásával, folyamatos kommunikációval könnyebben menne minden és nagyon hasznos időket nyernének az államok és menekültek is. Fontos lenne közös uniós pénzből támogatni a frontországokat, a migrációs útvonal mentén megfelelő megtelepedési lehetőségeket adni, Európán belül olyan helyzetet teremteni, hogy biztos körülmények közé érkezzenek azok, akiket befogadunk, aki pedig […]

Együtt kell élnünk az Iszlám Állammal – Interjú Rostoványi Zsolt professzorral

rosto

  “Elfogadom, hogy kényszermegoldásokra rövid távon szükség lehet, de a problémát szerintem a gyökerénél kellene kezelni. A menekülthullám kialakulásának okaival kellene foglalkoznia a nemzetközi közösségnek. Ezek borzasztóan nehéz kérdések, a megoldásra még csak ötletem sincsen, de abban biztos vagyok, hogy falak, kerítések emelésével ezt a problémát nem lehet Európától elrekeszteni.” A Rostoványi Zsolttal készült interjú […]

Felülírhatják –e a világi törvény betűjét a keresztény lelkiség parancsolatai?

lastjudg

Történetileg legalább a konstantini időkig vezethető vissza az állam és az egyház viszonyának olykor kiegyensúlyozott, olykor problematikus volta. Ez a reláció nagyon változatos mintázatokon keresztül jellemezte a keresztény társadalmakat, melyek közül hierarchikus, egymás mellé helyezettséget vagy épp elválasztottságot megvalósító variációkat egyaránt megtalálhatunk. A mai, rendkívül komplex társadalmi körülmények között talán szerencsésebb nem az államról és […]

Ferenc pápa a képmutatásról és a menekültekkel való keresztényi bánásmódról – Úrangyala, augusztus 30.

francesco

  A  pápa beszédéből: “Kedves testvérek és nővérek, A most szombaton boldoggá avatott szír katolikus püspök és vértanú, Flavyānus Mikhayil Melkī a keresztények szörnyűséges üldöztetésének idején is a rábízott emberek jogainak fáradhatatlan védelmezője volt, és arra bíztatta őket, hogy hitükben szilárdan tartsanak ki. Még manapság is, kedves testvérek és nővérek, a Közel-Keleten és a világ […]

Iványi Márton: Levante: önazonosság és hatalom

TOPSHOTS-SYRIA-CONFLICT

Az alábbi hozzáfűzéseket tenném Benedicty Róbert magyar jezsuita szerzetes Magyar Kurír hírportálon megjelent, levantei (tehát libanoni és szíriai) viszonyokat bemutató cikkéhez. Nagyon fontos a közel-keleti viszonyok felekezeti kiterjedése, amely a személyes és csoportos önazonosság egy felettébb hangsúlyos rendezőelve a térségben és Benedicty Róbert helyesen mutat rá a szíriai népesség vallási csoportokból álló összetételére és helyesen […]