Rendkívül figyelemre méltó, sőt nagy horderejű beszédet mondott Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Elemzésének fő mondanivalója, hogy a 2008-as pénzügyi és az azt követő gazdasági világválság után megváltozott a világ, vitathatatlan és ezért evidens, hogy a társadalomnak új orientációs pontot kell találnia. A miniszterelnök búcsúja a liberális államtól és az azt megelőző jóléti államformától jól értelmezi az idők jeleit.
Tegyük azonban hozzá, hogy ami a magyar valóságot illeti, ez a búcsú nem a liberális államtól való búcsú, mert Magyarország soha nem volt liberális állam. Magyar viszonylatban legfeljebb a vad liberalizmus eltorzult gyakorlatától való búcsúról lehet szó. A volt állami vállalatok magánvagyonná harácsolásáról lehet szó, amely kis csoportok és egyének munka nélküli, ámde gyors meggazdagodásához vezetett, s nem szolgálta a magyar társadalom egészének érdekeit.
A szociális érzékenység ilyen mérvű mellőzése vezetett előbb-utóbb, természetszerűen kezelhetetlen társadalmi konfliktusokhoz. Ezt a folyamatot és magát a mentalitást valóban korlátok közé kell szorítani, sőt meg kell állítani.
A szociális érzékenység különben soha nem volt a liberális társadalmak első számú célkitűzése. Néhány nagyon gazdag, többnyire észak-európai országban sikerült olyan jóléti államot kialakítaniuk, amelyben csak nagyon kevesen sodródtak a társadalom peremére.
A miniszterelnöki búcsú tehát csak a torz, korlátok nélküli, vad liberalizmus magyarországi államgyakorlatának szólhat.
És ezt nagyon örvendetesnek tartom!
De hogyan tovább?
Olyan ország példaként állítása, mint Törökország – ahol hihetetlen ádáz belpolitikai küzdelem folyik a harcos iszlám térnyerés és a kemalista államberendezés hívei között és ahol a nemzeti kisebbség, a kurdok vezető személyisége, Abdullah Öcalan még mindig börtönben van – az elmúlt években elért gazdasági sikerek fényében kecsegtető, de hosszú távon tarthatatlan. Oroszország felé a gazdasági nyitás nagyon ésszerű, hisz hihetetlen nagy piacról és szomszédos országról van szó, de ez még nem jelentheti a jelenlegi orosz társadalmi berendezkedés elfogadhatóságát Magyarország számára. Az orosz társadalom az elmúlt évszázadokban mindig is kegyetlen vaskézzel, fentről irányított volt. Az egyént alárendelt pozícióban kezelte és kezeli manapság is. És ez az, ami egy emberközpontú társadalomban, a kereszténységben gyökerezve, nem elfogadható. Szingapúr és Kína esete különleges, hisz a szingapúri civil szervezetek éppen most tartottak a központi hatalom tiltása ellenére, nagy sikerű népszavazást arról, hogy saját maguk választhassák meg helyi vezetőiket, mint ahogy annak idején Kína ezt megígérte, de most el akar térni adott szavától. India esetére nem térek ki, mert aki járt Indiában és tapasztalta a nők másodrangú szerepét és elnyomottságát, valamint a kasztrendszer drámai embertelenségeit, annak ez a hatalmas ország nem tud minta lenni. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ez bármilyen formájában is példa lehetne.
Nem az említett országok közelmúltban elért gazdasági sikereit, előrelépését vitatom, az valóban impozáns. Hanem a társadalmi berendezkedésük másságát emelem ki, mint olyat, ami Magyarországon aligha volna bevezethető vagy elfogadható. A gazdasági fejlődés centralista és kemény kézzel irányított sikerei nagyon is ismertek a gazdaságpolitikai szakértők körében azokra az országokra vonatkoztatva, ahol az általános, egyénekre elosztott jóléti mutatók még rendkívül alacsony szinten vannak. Gyakorlatilag ez a helyzet Törökországban, Kínában, Oroszországban és Indiában. Amikor ezek a mutatók elérnek egy magasabb szintet és például megközelítik a magyar szintet, akkor már egészen más feladatokkal kell majd megbirkózniuk.
A miniszterelnök által felvázolt, a következetes munkára és a nemzeti összefogásra alapozott jövőkép nagyon ígéretes és valóban van perspektívája. Ilyen értelemben a magyar valóságra és a magyar viszonyokra alkalmazható sajátos modell kialakítása kecsegtető!
Mindig törekedni kell az érthető, leegyszerűsített kifejezési stílusra. A tusnádfürdői beszéd több vonatkozásban – érthetően – ilyen jellegű volt. Nem vállalható azonban az a benyomás, ami a beszéd hallgatása alatt bennem akkor keletkezett, amikor a civil szervezetekről volt szó úgy, mint fizetett politikai aktivistákról, akik külföldi érdekeket akarnak érvényesíteni Magyarországon. Azt se felejtsük el, hogy minden Magyarországon működő politikai párt is civil szervezet; ahogy civil szervezet például a Magyar Természettudományi Társulat vagy a Magyar Pax Romana is. Egy polgári társadalom építésében a civil szervezeteknek kulcsfontosságú szerepük van. Nélkülük nincs polgári társadalom. Őket csak erősíteni szabad. Néha még a leegyszerűsített kifejezésmódban is elengedhetetlen az árnyalatok használata a félreértések elkerülése végett.
A demokrácia minőségét az határozza meg, hogy a többség hogyan viszonyul a kisebbséghez. Ez épp úgy vonatkozik arra, hogy Románia többsége hogyan viszonyul a kisebbséghez, az erdélyi autonómia kérdéséhez, mint arra, hogy a társadalmi diskurzusban a mindenkori többség hogyan viszonyul az akkor éppen kisebbségben lévőkhöz.
Az Új Magyar Társadalmi Modell akkor lesz sikeres, ha magába foglalja: az egyének integritásának tiszteletben tartását; konszenzus alapján formálja a nemzeti érdekeket; tisztességes munkára alapozza a társadalmat; az adminisztrációban törekszik megszüntetni a bürokráciát; növeli a munka eredményességét; összefüggésekben és hosszútávon gondolkozik; megpróbálja a nemzet minden tagjának véleményéből kiszűrni mindazt, ami hasznos, illetőleg mértékadó; és – végül, de nem utoljára – civilizált hangnemben kommunikál.
Ekkor és csak ekkor kerülünk Petőfi Sándor egyik általam igencsak kedvelt versének, „A XIX. század költői„ mondanivalójának közelébe. Ekkor Európa vezető politikusai komolyan fogják tanulmányozni az Új Magyar Társadalmi Modellt. S a nemzet minden tagja büszke lesz arra, hogy magyar.
Gábor J. Dzsingisz*
Budapest, 2014.VII.28
Gábor J. Dzsingisz politikus és közgazdász. 16 évesen kapott politikai menedékjogot Hollandiában. A rendszerváltás idejében a Holland kormány tagja, mint a mezőgazdasági tárca politikai államtitkára, majd a holland parlamentben kereszténydemokrata képviselő. 1992-ben a „magyar kereszténydemokrácia nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében szerzett érdemeiért a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjével tüntetik ki. 1998-ban a magyarországi parlamenti választások alatt az Ebesz megfigyelő bizottságának elnöke. Hét évig volt diplomata Budapesten, amiről a Balassi kiadónál 2005-ben megjelent könyvében Európába félúton címmel számolt be. 2012-ben a Venlo-i kertészeti világkiállítás kormánybiztosa. Diplomáciai pályája befejezése után ismét magyar állampolgár.
Be First to Comment