2014. május 19-én és lesz még egy, június 16-án. Látszólag semmi különös, bejáratott eseményről van szó, ebben a formában is már több mint egy éve, és arról se feledkezzünk meg, hogy a jelen forma előzményeként több mint tíz éve folynak diskurzusok ugyanígy minden hónapban harmadik-hétfőnként változó tematikával és előadókkal Kamarás István kitartó törekvésének eredményeként.
Mi, akik ott ültünk május 19-én a Deák téren és ülünk a mindenkori harmadik hétfőn és hallgatjuk (esetleg online), amit az előre felkért beszélők fontosnak tartanak elmondani: nekünk talán elég volna csak figyelnünk, vélhetnénk. Már csak azért is, mert többnyire csak laikusként tudjuk hallgatni az egyes megszólalásokat. Hallgatjuk, hogy táguljon a világunk; de mi magunkat nem látjuk olyan pozícióban, mint akik tovább tudják ezt tágítani.
És szinte önkínzóak vagyunk, amikor részt veszünk egy efféle rendezvényen tudván tudva, hogy egyszer fordul a kocka és nekünk kell megnyilvánulnunk; mert egy efféle fórum-beszélgetéshez hozzátartozik a hallgatóság megszólalása is. Igaz, ami igaz: ha megszólalnak a jelenlevők akár okosan, akár feleslegesen, nincs is semmi baj; a baj akkor kezdődik, amikor nincs olyan a jelenlevők között, aki önként dugja a fejét hurokba. Nagyon kínosak az ilyen csendek, sokan nem is bírjuk sokáig és még az oda nem való, az inadekvát címkét is vállaljuk megszólalásunkra, csakhogy a még nagyobb kínosságtól megmeneküljünk.
Most május 19-én nem ez volt a helyzet; lehettek kétszer annyian is jelenlevők, mint áprilisban és egy jó órán keresztül folyt a szó, jóformán az egyik megszólaló a másikéba fűzte a saját szavát, valódi dialógus kezdődött. Ez egyáltalán nem stílus-fordulat itt, hanem a legszikárabb dokumentációja az eseményeknek. És közben minden megszólalás szakszerű volt. Voltak véleményeltérések, de mindegyik a megvitathatóság szintjén mozgott. Összességében igencsak tanulságosak voltak.
Most is az a furcsa helyzet volt ugyanis, mint egy hónappal korábban, hogy a környezetvédő-szakma jelenlevő képviselői szólaltak meg civil értelmiségiekként (is) és nem a civilek, bár belőlünk is jóval több volt, mint egy hónapja. Mi, civilek jóformán ott sem voltunk, de mostmár nem lehetett azt mondani, hogy nem voltunk ott. De azért a diszkontálásnak nevezhető attitűd részünkről változatlanul jelen volt; vagyis az, hogy ha nem vesszük magunkra azt, ami ma nem probléma és minél távolabbi a problémává válás pillanata, annál inkább leértékeljük, diszkontáljuk a veszélyeket, magát a helyzetet (azt, hogy eltoljuk magunktól azokat a problémákat, amik rövidesen súlyosan társadalmivá válnak, gondolván: civilként úgy is tehetetlenek vagyunk; hogy két-három évtizeden belül a jelenleg bővizű országunk súlyosan vízhiányossá válik a várható éghajlatváltozás következtében; hogy a mezőgazdaságban az öntözés elmaradása milliárdokban mérhető gazdasági deficitet eredményez; hogy a meg nem fogott víz, vagyis a folyamatosan elfolyó víz elmaradó gazdasági haszna két-három év alatt akkora, mint a vitatott Bős-Nagymarosi duzzasztó megépítésének költségei és még lehetne sorolni).
Ez az eltolás magunktól aztán minden, csak nem értelmiségi attitűd. A Lehet-e? fórum legutóbb tavaly októberben ütközött bele ebbe az attitűdbe, amikor Gyáni Gáborral, Szabó Mártonnal és Síklaki Istvánnal együtt a mai magyar társadalom tekintélyelvűségéből adódó patópálosságáról volt szó. Az alávetettségről. Nem hagyhatjuk! Rá kell döbbennünk és rá kell döbbentenünk a körülöttünk állókat, hogy ha így marad a világunk társadalmi méretekben, nem jutunk sehova. Vagy nem oda jutunk, ahova eljutni egyáltalán érdemes.
De nem csak az alávetettségről van szó, hanem a szükséges nyitottság hiányáról (ami egyébként következhet az alávetettségből). Az új, a korábban nem volt probléma felismeréséhez és megoldásához szükséges társadalmi méretű nyitottságról, ami talán megengedhető ezeken az oldalakon és nem is profanizálja a Húsvét megélését a teremtett világgal kapcsolatban ránk bízott felelősségről gondolkozván.
Szerencsére a környezetvédő szakemberekre egyáltalán nem az eltolás volt a jellemző. Érdemes figyelnünk rá és tanulnunk tőlük. Például azt, hogy nem érdemes valami ellenénben kifejteni aktivitásunkat, hanem csak valami érdekében: és nyilván csak olyasmi érdekében, amellyel kapcsolatban van kompetenciánk, erőnk és elhatározásunk. Számtalan ilyesféle lehetne, ami jól beleillik e három vizes témában, példaként álljon itt Rosta Gábor kezdeményezése és vállalkozása a közösségi kertekkel kapcsolatban, vagy éppen könyvének címét elorozva: a városi tanyákkal kapcsolatban. A június 16-i megbeszélést követően már halaszthatatlanná válik számunkra, civilek számára az összegezés.
Mi, az Egyház és Társadalom folytatni fogjuk a fórumot és várunk minden jóakaratú embert június 16-a után is.
horányi özséb
Be First to Comment