Press "Enter" to skip to content

A 2011-es Népszámlálás vallási adatairól

A magyarországi népszámlálási hagyományok 140 éves történetében a vallási adatok iránti érdeklődés akkor vált különös jelentőségűvé, amikor a felekezeti illetve vallási hovatartozást már nem rögzítették az anyakönyvekben. Ettől fogva a magyar társadalom vallási hovatartozásra vonatkozó változásai számára a népszámlálásban gyűjtött adatok jelentik a tíz esztendőnként frissített mércét. A népszámlálás és a közvélemény-kutatás között nem csupán az a különbség, hogy utóbbi csak reprezentatív mintán gyűjt adatokat, hanem az is, hogy a népszámlálás a lakosság legalapvetőbb demográfiai megoszlására vonatkozó tényadatokat gyűjti, míg a közvélemény-kutatás, amint a nevében is benne van, vélekedéseket.

A vallásra vonatkozó népszámlálási kérdés a nemzetközi szokásoknak megfelelően az egyházak, a felekezetek és az egyéb vallási közösségekhez tartozást rögzíti. Az utóbbi évtizedben Európa több országában is heves vita kísérte a népszámlálás vallási kérdéseit. Magyarországon 2001-ben a vitát elsősorban az váltotta ki, hogy az egyházak finanszírozásának meghatározását a népszámlálásban kapott adatokhoz szándékoztak igazítani. A nagy egyházak számára ez előnyös, ugyanis megkeresztelt tagjainak száma igen magas – függetlenül attól, hogy vallásukat gyakorolják-e, vagy sem. A kisebb vallási közösségek számára azonban hátrányos, mert a közösségeikbe tartozók közül sokan más nagy egyházak tagjai, így a nettó taglétszámuk nem tükrözi a szolgáltatásaikat igénybe vevők valós körét. 2011-ben a vitát inkább az a kérdés uralta, hogy a kérdőívben a vallásra másképpen kérdeztek, mint tíz évvel korábban. A kérdésfelvetés laikus szemmel ártatlannak tűnő változtatásának szándéka mögött egyrészt a KSH azon törekvése állt, hogy a formális felekezethez tartozáson túl a felekezetekhez való viszonyt is rögzítsék – tágítva a válaszolók körét. Másrészt a tíz évvel korábbi népszámlálással szembeni gyanakvó és bizalmatlan hozzáállásnak ‒ a vallási közösségekkel történő egyeztetéssel ‒ próbáltak elejét venni. A formális tagság és a felekezethez való kötődés között azonban igen nagy a különbség, melynek előzetes mérlegelését szerencsésebb lett volna legalább olyan jelentősnek tekinteni, mint a gondos és széles körű tájékoztatást.

A KSH március 28-án publikált végleges adatainak a vallási megoszlásra vonatkozó összefoglaló táblázata sajnos tükrözi a társadalom vallási dimenziójával és a téma szenzitivitásával kapcsolatos hiányos tájékozottságot. A nominális létszámadatok ilyen tálalása ugyanis a laikusok számára azt a látszatot kelti, mintha az egyházak és vallási közösségek tagjainak létszáma hatalmasat zuhant volna az elmúlt 10 esztendőben. A jelentésnek az összefoglaló táblázatban és a kísérő szövegben is elsősorban azt kellett volna bemutatnia és elmagyaráznia, hogy a nyert adatok a válaszmegtagadók számának erőteljes megugrása miatt első látásra félrevezetőek. A megjelenést követően az egyházi és a szakmai kommentárok egyaránt azt mutatták, hogy a Hivatal ezzel a táblázattal egyaránt sokkolta az egyházakat és a szociológiai szakmát. A magas szintű PR és az alacsony szintű vallástudományi hozzáértés kétszer is éppen az ellenkezőjét érte el annak, amit a KSH illetékesei szándékoztak. Először a kérdőívek kitöltésekor rengetegen bojkottálták a vallási kérdést, másrészt az eredmények publikálásánál éppen az érintett egyházak jelentik ki riadtan, hogy nem tekintik az adatokat mérvadónak.

 

Eredmények

A KSH által közölt táblázat adatainak értelmezésekor fontos különbséget tenni a megadott válaszadói létszám és a százalékos megoszlás között. 2011-ben mintegy 1,6 millióval kevesebben válaszoltak a vallási kérdésre, mint 2001-ben. Az így kapott létszámadatokból az derül ki, hogy minden felekezet létszáma csökkent. Egy kategória képez kivételt, a “Más egyház, felekezet”. Az ebbe a kategóriába önbesorolók létszáma kb. 70%-kal nőtt. Ennek vélhető oka a vallási, illetve felekezeti sokféleség megnövekedése hazánkban; továbbá az, hogy ellentétben a 2001-es népszámlálás-ellenes egyházi és politikai kampánnyal, a kisebb vallási közösségek és még inkább a Hit Gyülekezete 2011-ben kifejezetten ajánlotta a tagjainak, hogy jelöljék meg felekezeti hovatartozásukat. Ehhez hozzájárulhatott a KSH azon törekvése, hogy a vallási közösségek képviselőivel igyekeztek időben egyeztetni a népszámlálás céljairól és a vallási kérdésről.

 

1. Táblázat: A népesség vallási megoszlása (KSH 2013)

nepesseg_vallas_szerint

A népszámlálási adatok értelmezésekor az abszolút számok összehasonlítása ‒ a nem válaszolók számának kiemelkedő mértékű 2011-es növekedése miatt ‒ aligha lehetséges megfelelő módon, ezért célszerű az arányok összehasonlítására koncentrálnunk. Az arányok tekintetében friss közvélemény-kutatási adatokkal is rendelkezünk, amelyek segítségével árnyalni lehet a népszámlálási adatok alapján kapott képet. A 2001-es és 2011-es népszámlálások felekezeti megoszlásai esetében (a felekezethez nem tartozók és az ateisták nélkül) nem találunk jelentős különbségeket, a katolikusok arányának enyhe csökkenésén és az egyéb vallásokhoz tartozók arányának enyhe növekedésén kívül. Az izraeliták illetve ortodoxok 2011-es növekvő aránya kizárólag a kevesebb válaszadónak tudható be, hiszen mindkét felekezethez tartozók lélekszáma csökkent.

 

2. Táblázat: A magyar társadalom felekezeti megoszlása (százalék)

Felekezete, vallása

Népszámlálás*

 

Ipsos 2012**

 

EES 2010***
2011 2001
Katolikus

71,28

73,04

77,3

70,0

Református

21,23

21,32

17,3

20,2

Evangélikus

3,96

4,0

3,5

4,1

Ortodox

0,25

0,19

Izraelita

0,2

0,17

Egyéb vallás

3,08

1,27

*A magukat valamilyen felekezethez tartozónak mondók aránya a teljes társadalomban

** A 18 év fölöttiek körében

*** Európai Társadalom-tudományi Elemzések 5. hullám; válaszok megfoszlása a 15 év fölöttiek körében

A közvélemény-kutatási adatok elemzésbe vonásával egyféle kontroll gyakorlása a célunk, annak ellenére, hogy a népszámlálási adatok a teljes lakosság helyzetet tükrözik, míg a közvélemény-kutatások általában kizárólag a felnőtt lakosság helyzetét. A KSH később publikálni fogja a vallási adatokat részletesebb bontásban is, de korcsoportonkénti megoszlások jelenleg még nem érhetőek el. Ha az adatokra pillantunk, elmondhatjuk, hogy a népszámlálási adatok nagyon hasonlóak a közvélemény-kutatási eredményekhez a három nagy történelmi egyház esetében. Például a katolikusok aránya a 2001-es népszámlálás szerint 73,04%, a 2011-es szerint 71,28%, az IPSOS 2012-es közvélemény-kutatása szerint a 2001-es kérdésformulát használva 75,8%, a 2011-est használva 77,3%, illetve az ESS 2010-es hulláma alapján 70%.  Az arányok összehasonlítása ebből a szempontból hasonló eredményre vezet a reformátusok és az evangélikusok esetében is.

Amennyiben a 2011-es népszámlálás vallási kérdésére válaszolók közötti megoszlást vizsgáljuk és tekintettel vagyunk a felekezethez nem tartozókra is, akkor kiviláglik, hogy a legfontosabb eredmény az, hogy a felekezethez nem tartozók aránya 6,6%-al megnőtt. Amennyiben feltételezzük, hogy a nem válaszolók a válaszolók arányához hasonlóan oszlanak meg az egyes felekezetek között, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a 6,6%-os csökkenés a két népszámlálás eredményei közötti legfontosabb különbség.

 

Hangsúly

A jelenleg hozzáférhető adatokon túl még sokkal több adatra és számításra van szükség ahhoz, hogy a nyitva maradt kérdésekre választ lehessen találni. Az elvégzendő statisztikai számítások alapján a jelenleginél pontosabb vallásmegoszlási adatokhoz juthatunk, kiegészítve mindenek előtt a felekezeti hovatartozás és a demográfiai rétegeződés, valamint a vallási és a nemzetiségi hovatartozás közötti összefüggések feltárásával.

A modern társadalmak vallási változásait elsősorban az individualizáció mentén értelmezhetjük, amely a hagyomány szerinti vallási hovatartozást az egyéni döntés szerinti hovatartozás irányába tolja el. A Grace Davie és mások által megkülönböztetett hit és egyháziság (believing/belonging) vagy a Charles Taylor féle különbségtétel a keresők és a lakosok között (seekers/dwellers) adhat értelmezési támaszt a válaszmegtagadók nagy létszámára. A válaszmegtagadás azt is kifejezhette, hogy a vallási szféra és a vallási közösségek kínálata abban a formában, ahogyan ezt a népszámlálás adatgyűjtése számukra megjelenítette már nem nyújt támaszt privát identitásának. Feltételezhető továbbá az is, hogy a vallási kérdésre a válasz elutasítása mögött az a tapasztalat áll, hogy a nagy dinamikával mozgó társadalommal szemben az egyházakat a 10 esztendővel ezelőtti állapotnál statikusabbaknak érzékelték. De ugyanúgy az is felvethető, hogy a vallási dimenzió elutasítása mögött a hangsúlyosan keresztény retorikával politizáló kormánykoalíció és a kormánypártokkal szövetségesnek látszó egyházi koalíció került közös elutasításra. A modern társadalmakban a kormány és az egyházak szövetsége általában kiváltja a mindkettővel szembeni bizalmatlanságot.

 

Nemzetközi párhuzamok

A kanadai népszámlálási ív 22. kérdése vonatkozik a vallásra. A “Mi az Ön vallása” kérdés magyarázataként azt kérik, hogy akkor is jelölje meg az adott vallást, ha jelenleg nem gyakorolja. Majd rákérdeznek a konkrét vallásra illetve felekezetre, megadva példaként a Kanadában legnagyobb létszámúak közül 13-at. Választható volt a “no religion” is.

A vallás vonatkozásában két kérdést tesz fel a bolgár kérdőív: Vallásos és egyháza, vallásfelekezete. Utóbbi esetében öt előre adott megnevezés (denomináció) közül lehet választani: keleti ortodox, katolikus, protestáns és két féle muzulmán – szunnita és siíta.

A cseh kérdőív 12. kérdése vonatkozik a vallásra. Három alternatíva közül választhat a kitöltő: Gyakorló hívő (megadva valamely egyházat, vagy más vallási közösséget). Nem gyakorló hívő és Felekezetnélküli. A 2011-es cseh népszámlálás adatai szerint a csehek 34%-a nem vallásos. A római katolikusok 1.6 millióval vannak kevesebben a tíz évvel korábbi adatokhoz képest.

Etiópiában a 2007-es népszámlálás eredményeit 2010-ben kezdték el publikálni. Ezek szerint a lakosság 62.1%-a keresztény, többségében az etióp ortodox egyházhoz tartozik. A muzulmánok aránya 33.9%, míg a válaszmegtagadók aránya elenyésző. Az etióp muszlimok hevesen tiltakoztak az eredmények ellen, manipulációra hivatkozva és élesen bírálva az etióp protestantizmust finanszírozó Nyugatot.

A 2008-as izraeli népszámlálási eredmények szerint a 7,4 millió izraeli közül 5.6 zsidó, 1.2 muzulmán, 0.15 keresztény és 0.28 vallástalan. A népszámlálási kérdőívben öt lehetőség közül lehet választani: zsidó, muzulmán, keresztény, drúz és egyéb.

 

Kérdésvariációk

Egy 2011-es skóciai kutatás kimutatta, hogy ha a vallásra vonatkozó kérdést úgy teszik fel: Tartozik Ön valamely valláshoz, felekezethez illetve vallási közösséghez?, akkor a válaszolók 42%-a válaszol nemmel. Ha pedig úgy fogalmazzák Vallásos ön?, akkor 56% válaszol nemmel. A nagy hagyományú és nagy létszámú vallási közösségekre jellemző, hogy a tagság és a hívőség nem kapcsolódik úgy össze, mint azoknál a vallási közösségeknél, ahová a tagság felnőttként csatlakozik. Max Weber mintegy 100 esztendővel ezelőtt mutatta ki először, hogy az egyháztagság önmagában semmit nem árul el a hívőségről. Angliában a Mi az Ön vallása kérdésre a megkérdezettek 61%-a adott pozitív választ, megjelölve valamely vallást. Arra a kérdésre azonban, hogy Ön vallásos-e 29% válaszolt igennel és 56% nemmel. Ugyanilyen irányú különbségek mutatkoztak meg az EVS, ISSP és Aufbruch nemzetközi adatfelvételek esetében is.

A 2011-es bolgár népszámlálás vallási kérdésére 21,8% nem válaszolt. Csehország 45% nem válaszolt a vallásra vonatkozó kérdésre. Az USA-ban a Népszámlálási Hivatal 1906 és 1936 között gyűjtött adatokat a lakosság vallásáról. Majd egy 1976-ban hozott törvény megtiltotta a népszámlálás során a vallásra vonatkozó adatok gyűjtését. Németországban a népszámlálási íven kötelező megválaszolni, hogy melyik egyházhoz vagy vallásfelekezethez tartozik az illető. A vallásosságra vonatkozó kérdésre azonban nem kötelező válaszolni. Izraelben pedig ezt a kérdést csak azoknak szükséges feltenni, akik nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal. Abban ugyanis a vallási hovatartozás fel van tüntetve.

 

Első következtetések

A 2011-es népszámlálási adatok önmagukban is és a 2001-es adatokkal való egybevetés alapján is jelentős társadalmi trendekre hívják fel a figyelmet, melyek ismerete fontos a demokrácia számára.

Az első ilyen jelentős és egyértelmű jellegzetesség a társadalom modernizációja és a vallás és kultúra privatizációja. A magyar társadalom évtizedek óta küzd a közösség-hiány problematikájával, ami a nagy társadalmi intézményekkel szembeni távolságtartásban is megnyilatkozik. A friss népszámlálási adatok üzenete az, hogy olyan szellemiség és politika szükséges Magyarország számára, amelyben a közösségépítés és a szolidaritás kiemelt prioritásként van jelen. A vallási közösségek, egyházak, denominációk ebben rendkívül jelentős szerepet játszhatnak. Elsősorban nem azáltal, hogy az állami politika kiemelt támogatott partnereiként tekinti a történelmi egyházak vezetőségét, hanem azáltal, hogy a költségvetés tág lehetőségeket biztosít a hit alapú civil társadalmi kezdeményezések pályázatai számára. A nagy intézményrendszerekkel szembeni távolságtartás ugyanis együtt jár a mikrotársadalmi intézményekkel szembeni bizalom növekedésével. A legmagasabb szintű politikai szférából a helyi társadalmak iránti figyelem megnövelésére van szükség, ami a keresztény társadalmi tanítás másik alapeszméjének fele meg, a szubszidiaritásnak.

Egy további üzenete a 2011-es népszámlálásnak a vallással kapcsolatos szakértői munka felértékelésének szükségessége. A népszámlálási kérdőívek előkészítése során nagy figyelmet kapott a KSH részéről a nemzetiségek, egyházak és más szervezetek képviselőivel történő előzetes egyeztetés és kommunikáció. Bizonyosan egyre nagyobb jelentőséget nyer az a munka, hiszen a KSH is azok közé az intézmények köz tartozik, melynek a modern társadalomban újra és újra meg kell nyernie a társadalom bizalmát. Ugyanakkor az előkészítés folytán nem sikerült a KSH-nak megfelelő vallástudományi műveltséggel rendelkező szakértő csoportot működtetnie. Ennek lett a következménye a 2011-es kérdésfelvetés eltolódása, amely miatt az adatok értelmezése és az 2001-es adatokkal történő összehasonlítása problematikus. És ennek lett az is a következménye, hogy az adatok bemutatásakor az érintetteket megriasztó módon tálalták a statisztikailag korrekt eredményeket. A tanulság levonása nem csak a népszámlálásra vonatkozóan egyre sürgetőbb. A társadalom vallási dimenziója egyre nagyobb hatású indikátora a modern társadalmi folyamatoknak – az olyan társadalmakban is, melyeket a szekularizáció hazánknál jobban érintett. A vallásról való szakszerű beszéd kereteinek erősítése és a vallástudományi ismeretek érvényesítése az állami, önkormányzati és más köz-szférában egyáltalán nem csupán az egyházak tagjai vagy netán gyakorló hívei számára jelentős, hanem az egész társadalom számára is. A népszámlálás adatainak első közlése rendkívül fontos információkat tárt a nyilvánosság elé. Az adatok mélyebb elemzése még további szakmai kihívásokat és feladatokat ró az illetékesekre. Arra azonban szinte azonnal szükség van, hogy a már ismert adatokról szakszerű tájékoztatások és viták folyjanak.

 

Máté-Tóth András  és Nagy Gábor Dániel

 

4 hozzászólás

  1. kunfalvi_nora kunfalvi_nora 2013.04.04

    A fenti értekezés kevéssé tér ki arra a kérdésre, hogy a válaszadás során vajon mennyiben befolyásolta az állampolgárokat a válaszadás módja. Hiszen nemcsak a kérdés megfogalmazása számít, hanem az is, hogy mely platformon és milyen technikai nehézségekkel adhatunk választ.
    Azok, akik a papír alapú válaszadást választották – bár nem ütköztek olyan technikai akadályokba, mint az online kitöltők – vajon minek a hatására döntöttek amellett, hogy nem válaszolnak?
    Véleményem szerint a 2011-es népszámláláson feltett kérdésre azok vallhatták magukat a történelmi egyházak tagjának, akiknek identitásukban ez fontos kötődés. Azonban azok, akik a “maguk módján vallásosak” talán egyszerűbbnek és az adataik szempontjából biztosabbnak tarthatták, ha nem válaszolnak. Úgy gondolom, az ilyen fajta válaszelkerülők nagy százalékát képezhetik annak a hányadnak, akiket az egyházak most elveszített tagokként tartanak számon.

  2. Horányi Özséb Horányi Özséb 2013.04.06

    Úgy látszik, tematizálódik a népszámlálás adatainak értékelése. Örüljünk neki: a MPR meg fogja teremteni az alkalmait ennek a diskurzusnak. De addig is minden olvasónkat kérjük, járuljon hozzá ehhez a meginduló diskurzushoz saját felismeréseivel,
    horányi özséb

  3. Horányi Özséb Horányi Özséb 2013.05.07

    Meghívó
    Az egyházak jövőképe a népszámlálás után. Kerekasztal beszélgetés Miroslav Volf Képünkre és hasonlatosságunkra című könyve megjelenése alkalmából. A Harmat Kiadó tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a Miroslav Volf: Képünkre és hasonlatosságunkra / Az egyház, mint a Szentháromság képmása című könyvének bemutatójára, és a témában rendezett kerekasztal beszélgetésre.

    Időpont: 2013. május 8., szerda 16:00 óra.
    Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Díszterem (Bp., VIII. ker. Reviczky utca 4. 1. emelet).

    A kerekasztal beszélgetés résztvevői:
    • Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, vallástörténész, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke,
    • Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának professzor emeritusa,
    • Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke.

    A beszélgetést vezeti:
    • Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Anglisztika Intézetének és Hermeneutikai Kutatóközpontjának vezetője, az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék vezetője.

    Házigazda: Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója.

    A kötet rövid bemutatása:
    Miroslav Volf: Képünkre és hasonlatosságunkra

    A szerző kritikai párbeszéd útján alakítja ki ökumenikus kitekintésű, trinitárius egyháztanát, ismertetve Joseph Ratzinger (2005–2013-ig XVI. Benedek pápa) és Joannis Zizioulas metropolita ekkléziológiai munkásságát. A tudományos alapossággal kifejtett teológiai mű értékes és időszerű hozzájárulás mind az ökumenikus teológiai párbeszédhez, mind a protestáns egyháztanhoz.

    Amikor a történelmi egyházakban újabban egyre több egyoldalú – s ezért „romantikus” – teológiai irány jelenik meg – mint például az, hogy a „Szentírás tévedhetetlensége azonos Istenével” (fundamentalizmus); „a keresztény hitben igazán a személyes Jézus-élmény fontos” (evangelikalizmus); „a természetfeletti lelki jelenségek az igaz hit ismérvei” (karizmatizmus) –, igazán üdítő és elgondolkodtató, hogy éppen egy evangelikál teológus mondja ki, hogy a Szentháromság egyes személyeinek önkényes kisajátítása – mint minden egyoldalúság – felbillenti az egész egyensúlyát, s ezért a (töredezettségben élő, de mégis egy!) egyház, és annak teológiája csak trinitárius lehet. Azaz a Szentháromság közösségének kell kiábrázolódnia a hívők közösségében és tanításában egyaránt. Miroslav Volf úgy tanul római katolikus és orthodox teológusoktól, hogy közben megőrzi, s egyben ki is tágítja saját teológiai hagyományát. A konszenzus-, és a centrum-keresés teszi művét időtálló, egyetemes érvényű („katolikosz”), helyesen tanító („orthodox”), azaz „klasszikus” teológiai alkotássá.

    Fabiny Tibor, egyetemi tanár, evangélikus világi teológus
    Hermeneutikai Kutatóközpont, Károli Gáspár Református Egyetem

    Az egyház nem önmagáért van. Az emberek üdvösségét kell szolgálnia. Kétezer év története azonban a sokak által képviselt egyetlen egyháznak a sebezhetőségét mutatja. Miroslav Volf könyve kritikus gondolkodásra hív, hogy felismerjük az egyház igazi arcát, isteni eredetét. Egy szüntelenül változó világban az evangélium tanítását képviselő egyház biztos fogódzópontot jelent a legmélyebb emberi kérdésekre. A keresztények felelőssége – melyet Volf felnőtt magatartásnak nevez –, hogy készen álljanak a hiteles egyház bemutatására, valamint a közös tanúságtételre a bennük élő reményről.

    Kránitz Mihály, egyetemi tanár, római katolikus teológus
    Pázmány Péter Katolikus Egyetem

    A látható egyház, mint szervezet, ma sokak számára idegen. Az egyházat azonban hisszük! A Szentháromság szeretet-közösségének földi képmása éppúgy titok és isteni program, mint az, hogy mindnyájan Isten képmására teremtettünk. Volf szerint az egyház közösségi személyisége képes áthidalni korunk egyre mélyülő szakadékát az individualizmus és kollektivizmus között. Az egyház megújulása függ attól, hogy tükröződik-e rajta a Szentháromság képe.
    Szűcs Ferenc, professzor emeritus, református teológus
    Károli Gáspár Református Egyetem

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .