Press "Enter" to skip to content

Egyiknek terrorista, a másiknak szabadságharcos – avagy szekértábor-logikáink?

Kecskeméten, az utcánk végén van a Noszlopy Gáspár park, amely az 1848-as szabadságharc után tevékenykedő gerilláról kapta a nevét. A szabadságharcos – gerilla kettősségre már az általános iskolában felhívták figyelmünket. Magáról a kognitív jelenségről azonban nem esett szó bővebben. Később hallottam, hogy a BBC etikai kódexe szabályozza az ilyetén különbségtételt, és semleges kifejezések használatát írja elő.

A minap Boda Zsolt (főig., MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont) cikkét olvastam melyben úgy fogalmaz: “Egy-egy társadalomtudományi kutatásnak persze lehetnek a szakpolitika eredményességét leíró megállapításai is, amik, ha egybevágnak a regnáló kurzus céljaival, akkor „szakmaiak”, ha nem, akkor „politikaiak”. A Kádár-rendszerben volt utoljára az, hogy bármi – tudományos, művészeti produktum is – kaphatott „politikai” tartalmat. Nem kellene ide visszatérni.” Tehát “politikai” vs. “szakmai” kérdés. Eszembe jutott még Fodor Ákos Szabadság c. haikuja:

mi ha történik:
te döntöd el, hogy inkább
csiszol, vagy koptat

mely legalizálja az általunk tapasztalt jelenségek tematizálásának, átkeretezésének lehetőségét. A fentieken felbuzdulva Facebook-oldalamon, közös gondolkodásra tettem javaslatot: keressünk további kognitív ellentétpárokat:

  • Szabadságharcos, ha a mi ügyünkért harcol. Ha ellenünk, akkor terrorista, gerilla.
  • A liberális akkor jó, ha határainkon túli, és elismeri kisebbségi jogainkat. Házon belül viszont a bomlasztó elemeket támogatja .
  • A mi emberünk befektető. Aki a másik oldalon ugyanazt végzi, az spekuláns.
  • Ha a statisztika az én elképzelésemet támogatja, akkor tényadat. Ha nem, akkor csak olyan, mint a bikini.

Ugyanakkor: mi a tudati háttere annak, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb, az általam elérhető szőlő viszont savanyú?

Nos, benne vagy a játékban, amelyet most az E&T folyóirat is meghirdet? És persze abban, hogy át- és továbbgondoljuk e hasítási jelenség kognitív, orvosbiológiai, pszichológiai, kommunikációs, nyelvi-szemantikai, szociológiai, gazdasági, vallási stb. vonatkozásait.

Mikulás Gábor

Kedves Olvasónk!

Kérjük: küldjön ilyen, vagy ehhez hasonló ellentét- párokat alább, hozzászólás formájában, vagy az [email protected] email címer. A beérkezett  javaslatok az Egyház és Társadalom c. online folyóiratban kísérheti figyelemmel.

A szerkesztő

One Comment

  1. Galambér Galambér 2019.03.17

    Az attól függ…
    Egy kosárlabda az én kezemben kb. 19 dollárt ér.
    Egy kosárlabda Michael Jordan kezében Kb. 19 milliót.

Hozzászólás a(z) Galambér bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .