Press "Enter" to skip to content

Az emberi méltóság alapja nem a házasság

Kevés ügyben láthatunk olyan példás összefogást a zsidó és keresztény történelmi egyházak vezetőitől, mint amilyen a néhány napja kiadott közös nyilatkozat volt a házasság, a család és az emberi méltóság védelméről. A Kovász blog szerzőinek és szerkesztőinek különvéleménye a nyilatkozattal kapcsolatban.

Szerzők: Laborczi Dóra, Nagy Károly Zsolt, Mikó-Prém Alexandra, Tarcsay Tibor / Kovász Közösség

A szűkszavú nyilatkozat, mint utólag kiderült, végső formájában átszerkesztett szövege ez volt:

„Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!«” (1Móz 1,27–29) A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a karácsonyra készülve, illetve a hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.”

Kirekesztő és teológiailag megalapozatlan

A házasság nem formaság, hiszen a lényege a tartalma. Nem lesz egy kapcsolat házasság sem jogi, sem teológiai értelemben pusztán attól, hogy egy férfi és egy nő között köttetik. Magától értetődő, hogy ha például egy férfi és egy nő polgári és egyházi házasságot is köt, de külön élnek, megcsalják vagy bántják egymást, egyik a másikat emberi méltóságában megsérti, akkor de facto nem élnek házasságban, még ha de jure így is értelmezhető. Pál figyelmezetett: „…az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2Kor 3,6)

A kereszténység sosem a külsőségről szólt, hanem a belső tartalomról: hiába vagyunk ragyogó fehérre meszelt sírok, ha belül mindenféle undoksággal és tisztátalansággal vagyunk tele.

A házasság intézményének van egy ilyen, több évszázados tradíciója is: sokan használják arra, hogy elfedjenek és társadalmilag elfogadhatóvá tegyenek szörnyű dolgokat, amelyeknek nem kellene két ember között megtörténnie, főként, ha komolyan veszik Istentől kapott méltóságukat és a szeretetparancsot.

Fontos fölhívni a figyelmet arra is, hogy van olyan jogi és szociológiai értelemben vett (hivatalosan megkötött) házasság, amely nem felel meg a házasság biblikus, teológiai értelmének. Erre Karl Barth is rámutat: „Szörnyűséges régi tévtan az, hogy a házasság egy jelentőségű a házasságkötéssel és a házasságkötés a házassággal. Két ember köthetett házasságot és még egyáltalában nem élnek komolyan annak nevezhető házasságban… A házasságkötés csak egy házasságnak a szabályszerű konstatálása, érvényesnek nyilvánítása és legitimálása az emberi környezet előtt és általa. Nem ez teszi a házasságot” – írtuk korábban a Kovász blogon. A tizennégy magyar egyház közös nyilatkozata azonban egyszerre annyira kirekesztő, teológiailag tarthatatlan, ugyanakkor semmitmondó, hogy muszáj ismét rámutatnuk arra, mennyire ködös a hivatkozott „nő–férfi kapcsolat házasság általi szentesítése”.

Mi a házasság bibliai definíciója?

A nyilatkozat ugyanis Ferenc pápát idézi, nem a Bibliát – Ferenc pápa pedig nem a Bibliát idézte. (Azt a nyilatkozat sem teszi egyértelművé, hogy mikor beszélt Ferenc pápa erről a témáról, ugyanis a hivatalos leiratok szerint ez csak a szlovákiai útjáról hazafelé menet tartott sajtótájékoztatón került szóba, mégpedig kifejezetten úgy, hogy a homoszexuálisok polgári házassága fontos, ám egyházilag-szentségileg elképzelhetetlen.)

A nyilatkozat szerzői azért sem tudtak bibliai házasság-definícióval élni, mivel a Szentírás tényszerűen nem definiálja a házasságot.

Amivel a törvények foglalkoznak, azok a különféle szexuális vagy nőrablási szokások, de egyikhez sincs kötve a házasság maga. Amire hagyatkozhatunk definíció híján, azok a bibliai példák, amelyek közül viszont rendkívül sok nemcsak szembenáll a mai „hagyományos családmodellel”, de semmi szín alatt nem is követendő, hiszen bűnös, pedig formailag a házasságon belül maradnak, pedig férfi és nő között köttetnek, köttettek:

  • Többnejűség.
  • Kiskorú leányok vagy asszonyok erőszakkal való elrablása és feleségül vétele megerőszakolásukkal (5Móz 21,10–14).
  • Feleség megunása, ami akár az asszony halálra kövezésével is végződhet (5Móz 22,13–21).
  • Vegyes család: Jákób, két „hivatalos” felesége, Lea és Ráhel, illetve azok szolgálói, Bilhá és Zilpá, akiktől Jákób mind gyermeket nemzett.
  • A feleség átengedése szexuális használatra másnak csak azért, hogy a férfi elkerülje a fizikai bántalmazást, lásd Ábrahám, Sára és a fáraó történetét; illetve amikor egy lévita átengedi a bejnáminitáknak a feleségét, hogy őt magát ne bántsák – a benjáminiták pedig csoportosan halálra erőszakolják az asszonyt (Bírák 19).
  • Tóbiás deuterokanonikus könyvében Tóbit inkább meghalna, mint hogy a feleségével maradjon (Tób 3,1–6); Sára hétszeri házassága (Tób 3,7–8), majd végső házassága Tóbiással (Tób 7–8).
  • A fivérek között halál esetén az asszony kézről kézre adása (5Móz 25, 5–10).

Az Ószövetség házasságdefiníciójához ironikusan akkor jutunk a legközelebb, amikor arról értekezik a törvényadó, hogy miért lehet elválni: „Ha [a férfi] második asszonyt vesz magának, az elsőtől nem tagadhatja meg az ételt, a ruhát és a házastársi jogot. Ha ezt a hármat megtagadja tőle, az eltávozhat és nincs kártalanításra kötelezve.” (2Móz 21,10–11) Ha csak ezt nézzük, úgy is érthetjük, hogy a „biblikus álláspont” szerint az étel, a ruházkodás és a rendszeres szex konstituálja a házasságot.

Az Újszövetség a házasság intézményét adottnak veszi, és – híven a jézusi és páli tanításhoz – a tartalommal, nem pedig a definícióval foglalkozik. Péter és elsősorban Pál instrukciói a szeretetről, az önfeláldozásról és az egymásnak való engedelmességről szólnak, nem a definícióról. Amikor Jézus a Teremtés könyvét idézi, akkor is a válásról beszél (Mk 10); másutt pedig felülírja a házasságot – de magát a családot is – mint ami kárhozatba viheti azt, aki jobban ragaszkodik hozzá, mint Krisztus követéséhez (Mt 10, 34–37).

Azonban Jézus is úgy beszél a házasságról, mint „amit Isten egybekötött”. Csakhogy ez konkrét megbonthatatlan, eltörölhetetlen szentséget (sacramentum) egyedül a katolikusoknál jelent (KEK 1601–1617). A házasság a protestáns egyházakban nem szentség, mivel „nem tartozik Krisztus megváltó művéhez, és nem kötődik hozzá az üdvösség ígérete. A férfi és a nő megtartására, nem pedig megváltására szolgál” – olvasható az evangélikus egyház tanításait összegző oldal házasságról szóló fejezetében. Ugyanitt kifejtik azt is, hogy „a házastársi szeretet és halálig tartó hűség az emberi lehetőségek határain belül találhatóak, ezért mindkettőre esküt tehetnek a házasulandók. Az eskü esedezés is egyben, Isten segítségül hívása. Miközben a házasság Isten ajándéka, a mindennapok számára feladatokat jelent. Olyan életforma, amely a hétköznapokban is megtartó erő. Megadja az életnek azt a szilárd keretét, amelyet maguk a házaspárok töltenek meg tartalommal Isten szeretetének egységében.”

Az ember méltósága azonban sérülhet házasságon belül is. Aki bántalmazza a másikat, az nem veszi figyelembe annak méltóságát. Ezt nagyon komolyan kell venniük a lelkipásztoroknak, egyházaknak, keresztény közösségeknek, vallási vezetőknek. Hiszen a szűkebb-tágabb közösség nagyban segítheti a bántalmazottakat – a házasságukban, emberi kapcsolataikban sérült feleket – a gyógyulásban, testi-lelki integritásuk és biztonságuk, valamint saját hangjuk, istenképűségük, teremtettségükből eredő méltóságuk megtalálásában és megerősítésében. Emberi méltóságunk alapja ugyanis istenképűségünk, istenkapcsolatunk. Akkor tudjuk ezt emberi kapcsolatainkban tükrözni, ha önmagunkra és a másik félre is így tekintünk. A házasság ilyenformán tehát inkább tükör, semmint méltóságunk alapja. És fordítva: ha ezt elmulasztják komolyan venni az egyházak, azzal bántalmazó kapcsolatok fenntartását segítik elő. Az áldozat még inkább félhet segítséget kérni a szégyen és megbélyegzés elkerülése végett, ez pedig a bántalmazó pozícióját erősíti. Így a házasság ilyetén értelmezése akaratlanul is egy bántalmazó kapcsolati kultúra fennmaradását segítheti elő.

Méltóságunk alapja az istenképűségünk

Ha a házasság „szentségéről” csak olyan általános értelemben beszélünk, mint az élet, a teremtett világ vagy épp a Biblia szentségéről, ebben az esetben persze már létezhet egységes zsidó-keresztény álláspont; egy ilyen közös vélemény üdvözlendő is, hiszen közelebb visz minket az ökumenéhez, az Isten előtti egységhez.

Ugyanakkor a házasságnak nincs semmi köze az emberi méltósághoz egyik egyház tanításában sem.

A zsidó hagyományban a méltóság szóhoz a kávod szó áll legközelebb (magyar nyelvi kontextusban kóvedként is ismert). A zsidó szöveghagyomány szerint a  méltóság vagy tisztelet mindenkit megillet, nem csupán párokat. A férjnek tisztelnie kell feleségét, gyermekeit – jobban, mint önmagát. Az egyéni méltóság pedig felülírja a rabbinikus, néha pedig a tórai tiltásokat is. Kortárs konzervatív és ortodox zsidó jogértelmezésben a kávod hábriot (egyéni méltóság tisztelete) gyakran előfordul fő indoklásként, például az eutanázia kérdéskörében.

Ha a nyilatkozat rosszul megfogalmazott mondata az egyedülállókat, a szexuális kisebbségekhez tartozókat, de még a cölibátusban élőket is figyelmen kívül hagyja, akkor Ézsaiás vigasztalásának (Ézs 56,5) mond ellent. Eszerint az etikus életet élő, de nem reproduktív (vagy ilyen párkapcsolatban élő) egyéneknek nem csupán méltóság, de örökké tartó „emlék és név” (jád vásem) is jár.

Katolikus és protestáns értelmezés szerint is méltóságunk teológiai alapja az istenképűségünk (KEK 1700), nem a házasság – olyannyira, hogy még a katolikus katekizmus is egyenrangúan szent dolognak tartja az Isten országáért vállalt szüzességet (KEK 1620). Az emberi méltóság nem a házasságot jelenti, hanem az isteni boldogságra való meghívást, az e fölötti munkálkodást és a növekedést, valamint a szabadságot, ahogy ezt katolikus részről nemcsak a Katekizmus, hanem a Dignitatis humanae – Az emberi személy méltóságáról című zsinati deklaráció is megerősíti (1., 2., valamint 8. paragrafus). „Isten értelmesnek teremtette az embert, személyi méltósággal ruházta föl, ami azt jelenti, hogy ura tetteinek, és felelős értük. »Isten ugyanis az embert a saját döntésére akarta bízni, hogy a maga elhatározásából keresse Teremtőjét, és hozzá ragaszkodva, szabadon jusson el a teljes és boldog tökéletességre.«” Az ember méltósága elidegeníthetetlen, és nem igényel külön szentesítést vagy betöltöttséget.

A Magyarországi Református Egyház Zsinata a rendszerváltás után több nyilatkozatban is foglalkozott a házasság és a család kérdéseivel (Állásfoglalás a magzati élet védelmében [1992], Állásfoglalás a házasság, a család és a szexualitás kérdéseiről [2004], Állásfoglalás a családról [2005]), ezekben a nyilatkozatokban azonban sehol sem kapcsolódik össze a házasság az emberi méltósággal. A méltóság kérdése kizárólag a házasság, a család és a szexualitás kérdéseivel foglalkozó 2004-es nyilatkozatban fordul elő, ahol a homoszexualitással kapcsolatban jegyzik meg a nyilatkozók:

„Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. Ezen testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és diszkréten kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni.”

Nem vallási, hanem politikai nyilatkozat

A kormány család- és egyházpolitikáját figyelembe véve felmerülhet az erős gyanú, hogy habár vallási vezetők jegyzik, valójában nem teológiai, hanem politikai nyilatkozattal van dolgunk.

Az azonban biztos, hogy Magyarországon semmiféle törekvés nincs arra, hogy az egyházak által „elfogadhatónak” minősített férfi–női házasságot megmásítsák, hogy az azonos neműek polgári házasságát (ami jelenleg a magyar jogban nem is létezik) vagy élettársi kapcsolatát (ami igen) szentséggé emeljék – ami persze a katolikus egyházat leszámítva tényleg értelmezhetetlen is. Hogy miért adtak ki egy olyan nyilatkozatot egyházak, amely külön-külön és együtt is ellentétes a saját tanításaikkal, érthetetlen, és csak újabb példája az egyház és állam szétválasztása hiányának.


Ellenvetések

A közös nyilatkozattal szemben többen is megfogalmazták ellenvetésüket.

Szombat.org beszámolója szerint Frölich Róbert országos főrabbi kifogásolta, hogy a több egyház által a házasság szentségéről és a férfi–nő kapcsolatról közelmúltban aláírt és a Mazsihisz által is jegyzett közleménybe belekerült egy olyan vállalhatatlan mondat, amely a neki és Radnóti Zoltán főrabbinak előzetesen véleményezésre megküldött tervezetben nem szerepelt.
Az országos főrabbi által kifogásolt mondat ez volt: „A zsidó hagyományban is a nő–férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja.” Ez a mondat az országos főrabbi szerint sértő, kirekesztő azokra nézve, akik nem élnek házasságban, ez az állítás továbbá ellentétes a zsidóság értékrendjével, hagyományaival, tanításával.
Válaszában Heisler András azt mondta: ezt a kritikát, mivel ő írta alá a nyilatkozatot, vállalja és elismeri, a saját hibájának tudja be, hogy e mondat fölött a sok egyeztetés és módosítás után már elsiklott a figyelme. Hozzátette: egyetért az országos főrabbi kritikájával, de megjegyezte, hogy a közlemény végső formáját nem a Mazsihisz, hanem a katolikus egyház adta ki. Az elnök hangsúlyozta: a Mazsihisz korábban éppen azzal a céllal adott ki közleményt, hogy minden megkülönböztetett, démonizált közösséggel szolidaritást vállaljon a humánum és az emberség jegyében. Mint felidézte: „…a Mazsihisz vallja, hogy emberek csoportját nem helyes tisztátalannak minősíteni, nem szabad megkülönböztetni és különösen kriminalizálni csupán orientációja, identitása, boldogságkeresése okán, és hiszi, hogy az ilyen minősítések rombolják a társadalmi kohéziót, a közös térhez való tartozás érzését.”

Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök december 11-én a Magyar Nemzetnek így nyilatkozott a Magyarországi Evangélikus Egyház által is jegyzett közös nyilatkozatról: „Advent és hanuka idején különösen is felértékelődik a család szerepe. Biztatni akarunk mindenkit, hogy becsülje meg az ebben rejlő közösségi hálót és védelmet. De a magam részéről azok iránti szeretetemet is kifejezésre juttatom, akiknek bármi okból nincs családjuk. Természetesen az ő méltóságukat sem vonhatja kétségbe senki.”

A keresztény Szemlélek magazin szerkesztősége elgondolkodtató kérdésekkel reagált a nyilatkozatra. Cikkükben felvetik: mi a helyzet a cölibátusban élők, egyedülállók, magányos személyek, árvák, hajléktalanok – a sor hosszan folytatható – emberi méltóságával?

Felszabtér blog kezdeményezésére kiadott, eddig több mint hetven katolikus, protestáns és szekuláris véleményformáló közös állásfoglalásának szerzői pedig így fogalmaznak: „Az emberi méltóság alapját a közös nyilatkozat tévesen határozza meg, amikor ezt állítja: „…a nő–férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja.” Ez a meghatározás szemben áll a zsidó és a keresztény gondolkodók álláspontjával, akik az emberi méltóság alapjának az ember Isten képe szerinti teremtését (imago Dei) tekintették. Sőt, ellentmond még a katolikus egyház saját tanításának is: »Az emberi személy méltósága az Isten képmására történt teremtésben gyökerezik.« (Katolikus Egyház Katekizmusa, 1700)”


Ez egy véleménycikk. Felületünkön szeretnénk teret engedni a különböző nézőpontok ütköztetésének az általunk fontosnak tartott kérdésekben, hozzájárulva ezzel a társadalmi párbeszéd minőségének javításához. Ha más véleményen vagy, bátran írd meg nekünk a felhívás után olvasható elérhetőségek valamelyikénHa pedig tetszett a cikk, kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.

📧 [email protected]
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg

Forrás: kovaszkozosseg.hu

One Comment

  1. Christophorus Treffus Christophorus Treffus 2021.12.24

    Idézzük a Teremtés könyvét:

    “1,27Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. 28Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

    “2, 22Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. 23Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett. 24Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.”

    Az emberi méltóság alapja Istenképűségünk, az, hogy az Írás szerint Isten képmásai vagyunk, etáltal mintegy az Isten nagyságának és végtelenségének leképződései. Részt veszünk a teremtés művében, amennyiben az isteni teremtéssel összhangban cselekszünk, ez Istenképűségünkből eredő kiváltságunk és feladatunk. Ehhez megkaptuk az egész teremtett világot.

    Isten férfiakat és nőket teremtett a saját képmására, nem-binárisokat nem teremtett az Isten a saját képmására. A férfiak és nők ketten egy testté lesznek az élet továbbadása által, az isteni teremtés rendje szerint. Két férfi vagy két nő nem válik egy testté a Szentírás szerint és nem járul hozzá az Istentől kapott feladat beteljesítéséhez, azaz a teremtés művének folytatásához.

    A mi feladatunk és felelősségünk, hogy megfeleljünk az Isten által adott feladatnak. A méltóságunk alapja az, hogy Istentől származó feladatunk van. Aki ezt a feladatot elutasítja: az magát Istent utasítja el, így emberi méltósága értelemszerűen sérül. Az ilyen ember bűnben él, amely alól csak az Istennek szentelt élet adhat feloldozást.

    A Teremtés könyve továbbá világosan utal a férfi és nő életre szóló közösségére, mint ami az isteni teremtés művének része: “2, 24Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.” A Szentírás olvasatában nem emberi hóbort vagy kreàlmány a házasság, hanem egyenesen a Teremtés művéből ered, mint annak természetes és logikus része. A szövegrész ferfiről és nőről beszél, vagyis megnevezi a házasság alapvető kereteit, igy a szerzök hiába probálják szépiteni, hogy a Szentírás csak a házasság tartalmáról szól.

    Aki a Szentírast megtagadja vagy elferdíti, az bajosan nevezhető másnak, mint eretneknek.

Hozzászólás a(z) Christophorus Treffus bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .