Keresztény Testvéreink!
Köztudott, hogy a kormányhivatalok a tanév kezdetén megvonták a működési engedélyt a keresztény Wesley iskoláktól és óvodáktól, ahol elsősorban sérült gyermekeket tanítottak és neveltek. A gyerekek számára olyan oktatási intézményeket jelöltek ki, ahol nem biztosított számukra a nélkülözhetetlen szakszerű segítség. Ez az intézkedés rettenetes károkat okoz. Erkölcsi, emberiességi és keresztény szempontból elfogadhatatlan. Hiszen “aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyébe vetnék.” (Máté evangéliuma 18, 6)
Mindannyian a keresztények Istenének vagyunk követői, aki Jézus Krisztusban úgy mutatta meg magát, mint az irgalom Istene, aki a megtört nádszálat nem töri el, aki felemeli a szegényt, támogatja a betegeket és árvákat. Ennek az Istennek nevében, Jézus Krisztus szellemiségétől ihletetten, fel kell emelnünk szavunkat, ki kell nyilvánítanunk együttérzésünket a hátrányt szenvedő gyerekekkel, szüleikkel és nagyszüleikkel. Szelíden, de határozottan rá kell szorítanunk az illetékes döntéshozókat, közülük különösen a keresztény hitűeket, hogy hallgassanak jó lelkiismeretükre és vonják vissza döntésüket.
Kérünk Benneteket, különösen is az elöljárókat, hogy tegyétek félre a politikai és felekezeti kényszerek és okoskodások logikáját. Számunkra nem az a kérdés, hogy melyik politikai oldalon állunk, melyiknek kedvez a tevékenységünk. Számunkra az a kérdés, hogy hitelesen tanúskodjunk Jézus Krisztus Istenéről, politikai szempontból akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Kérünk Benneteket, a számotokra lehetséges minden módon – fülbe súgva és a háztetőkről – kérleljétek és intsétek politikusainkat! Csatlakozzatok ehhez a felhíváshoz és imádkozzatok a jó döntésért, ami az iskolák újbóli megnyitását jelenti.
2024. szeptember 18.
Bibó István, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület
Máté-Tóth András, Magyar Pax Romana
2024. szeptember 18.
Bibó István
Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület
Máté-Tóth András
Magyar Pax Romana
Be First to Comment