Közös ábrahámi vonások vázlata
Bevezetés
Az ökumenikus imahetet megnyitó jan. 18. vasárnapi evangélikus istentiszteleten felcsendült Isten, ó szent Isten (436.) dicséret második versszaka így szól:
„Kísérje békesség,
Barátság a munkámat,
De igazságodtól
Semmiért el ne álljak!
Mohóság, rút önzés
Ne dúlja lelkemet,
Múló javakkal is
Hadd szolgáljak neked!”
E szövegből is világosan kiszűrődik az a különbségtétel, amely a mulandó javak és a szellemi–erkölcsi rend között feszül. Az ökumené jegyében érdemes ehhez hozzátenni, hogy az algériai születésű domonkos teológus, Jean-Michel Maldamé szerint éppenséggel összkeresztény az a szemléleti mód, illetve törekvés, hogy az elsőbbséget világunkban annak a kibontakoztatása élvezze, ami az embert sajátosan emberré teszi: az Istennel való kapcsolat, az értelem, az önuralom, a mások szolgálatára való nyitottság, valamint a szellemi örökség továbbadásának felelőssége, ne pedig a fogyasztás (2008: 12).
Még aktuálisabban: XIV. Leó pápa 2026. január 6-i homíliájában, a 2025-ös Szent Év (Jubileum) záróünnepségén világosan kritizálta a fogyasztói mentalitást és azon „torz gazdaságot”, amely “mindenből hasznot igyekszik húzni.” Egyszersmind felhívta a figyelmet az evangéliumi megújulásra és a közösségi szemléletre, önvizsgálatra szólítva abban a tekintetben, hogy megtanított-e bennünket a jubileum arra, hogy „elmeneküljünk az efféle hatékonyság elől, amely mindent termékké, az emberi lényt pedig fogyasztóvá tesz?” (Winfield 2026).
Értelemszerűen ezen megközelítések és kérdéskörök korántsem tekinthetők újszerűnek, jóval régebbi szellemi és vallási hagyományokról van szó, melyek régóta foglalkoztatják az egyházi és a tágabb értelemben vett szellemi életet, melyek a társadalomtörténeti tablókon is újra és újra markáns formában öltenek estet. Ha, visszhangozva a bevezető dicséret sorait, ismét a protestantizmus felé fordulunk, Max Weber bizonyos szociológiai összefüggések tárgyalásakor hangsúlyozza, hogy a protestáns aszkézis „teljes súllyal ellene működött a vagyon elfogulatlan élvezésének, megszorította a fogyasztást, különösen a fényűzésbelit” (1923: 113). Weber konkrét példákkal is él: az érzékiség és a külső javakhoz való ragaszkodás elleni küzdelem – amint azt a puritánok mellett a kvékerek egyik fő apologétája, Barclay is tanúsítja – mindenekelőtt a vagyon irracionális, kérkedő felhasználása ellen irányult.
Weber gondolkodásához gyakran kapcsolják a világ „elvarázstalanodásának” fogalmát. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy még a szintén a XIX. században kijegecesedett történelmi materializmus vezéralakjai sem vallottak az anyagelvűség tekintetében olyannyira egységes álláspontot. Marx Feuerbachról írott első tézisében például így fogalmaz:
„Az eddigi materializmus – beleértve Feuerbachét is – fő fogyatékossága (Hauptmangel) az, hogy a dolgot (Gegenstand), a valóságot (Wirklichkeit), az érzékiséget (Sinnlichkeit) csupán tárgyként (Objekt) vagy szemléletként (Anschauung) ragadja meg, s nem mint emberi érzéki tevékenységet (sinnliche menschliche Tätigkeit), gyakorlatot (Praxis), vagyis nem szubjektív módon.”
Arthur Schopenhauer – Marxot megelőző, posztkanti idealizmuskritikus –, valamint még inkább „kortárs pesszimistánk”, Emil Cioran gondolkodásával szembeni tudatos elhatárolódásként a jelenkori francia közgazdász–politológus Serge Latouche ironikusan mutat rá egyes filozófiai áramlatok korlátaira, akár a szekuláris gondolkodás „térfelén” belül is (2010: 10). Eszerint, ha a fogyasztói társadalom végét egyben a történelem és az emberi tapasztalat végének is tekintjük, akkor értelmetlen volna kiutat keresni a jelenlegi zsákutcából, amelybe beleszorulunk, vagy reményről beszélni egy „növekedés, fejlődés, modernitás…” utáni világ kapcsán. Ebben az esetben nem maradna más, mint folytatni “a fogyasztás nagy lakomáját [la grande bouffe du consumérisme] egészen addig, míg bele nem pusztulunk [jusqu’à en crever] – így csatlakozzunk azokhoz, akik már most is éhen halnak, mértéktelenségünk áldozataiként.
Hogy kronológiailag közelebb álljunk mindennapjainkhoz, egyszersmind célunkhoz, e ponton visszaadjuk a szót a vallásnak és apologétáinak. A néhai Ferenc pápa a Laudato Si’ enciklikában, nyilvánvalóan részben eltérő bírálati szemhatárral, a teremtésteológia felől közelítette meg az ökológiai kérdéseket. Ebben az értelmezési keretben a teljes teremtett világ – amelyet Isten akaratából hozott létre – harmonikus együttélésre rendeltetett (vö. Sombel Sarr 2017: 17). Az enciklika kifejezetten arra hív, hogy „egy társadalom életkörülményeit és életben maradási feltételeit végiggondoljuk és megvitassuk, őszintén kétségbe vonva bizonyos fejlődési, termelési és fogyasztási modelleket” (IV. I./138). Ferenc pápa egyébként e keretben vezeti be az ún. integrált ökológia fogalmát, amely a környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókat egységben kezeli. E hangsúlyos összekapcsolást – amint arra Sombel Sarr domonkos szerzetes rámutat (2017: 17–18) – markánsan járja át a materializmus civilizációs ártalmaival szembeni pápai kritika.
Ferenc pápa több helyütt kimondottan bírálja a „használd és dobd el” logikáját is, amely hatalmas mennyiségű hulladékot termel pusztán azért, mert a féktelen fogyasztás vágya hajt bennünket (LS III. 123). Ugyancsak élesen kritizálja az instrumentális észen alapuló modernitás „mítoszait” – az individualizmust, a korlátlan haladás eszméjét, a versenyt, a fogyasztást és a szabályok nélküli piacot (LS VI. II. 210). A Laudato Si’ e pontokon összecseng XVI. Benedek pápa 2010 december 3-án a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjaihoz intézett üzenetével is, amely szerint “az igazságosság nem fejlődik ki teljesen, ha a horizontját az anyagi világ lekorlátozza (Szentszék, 2010)
A modernitás kritikájában távoltól sem csupán az öreg kontinens játszik szerepe, sőt. A „harmadik világ” teológusai közötti párbeszédek egyik legfontosabb hozadéka – amint azt Gustavo Gutiérrez szintén domonkos szerzetes is hangsúlyozta – a világ mélyebb és komplexebb megértése volt. Az EATWOT égisze alatt zajló akkori teológiai diskurzusok nyomán olyan szemlélet bontakozott ki, amely különös hangsúlyt helyez a kapzsiságtól, a túlzott anyagi és mentális birtoklástól, valamint a privát én túlfújt szerepétől való szabadságra (Fabella–Torres 1983: 201).
Egy pillanatra még távolabbi (idő)horizontra tekintve, szintén különös jelentősége van a zsidó felvilágosodás, a hászkálá egyik vezéralakja, Moses Mendelssohn gondolkodásának is. Phaidón, avagy a lélek halhatatlanságáról című művében – Szókratész és beszélgetőtársai szájába adva – következetesen a test vágyainak és a birtoklás kényszerének morális következményeit tárgyalja. „Ki idéz elő háborút, lázadást, viszályt és egyenetlenséget az emberek között? Mi más, mint a test és zabolátlan vágyai? Hiszen a birtoklás vágya minden nyugtalanság szülőanyja” – hangzik el Szókratész első beszélgetésében halála előtt híveivel. E ponton azt is hangsúlyozza, hogy az ellenőrizetlen érzéki benyomások puszta látszatképeket állítanak elénk, és a lelket zűrzavarral, homállyal, restséggel és dőreséggel töltik meg, “általános bonyodalomként” lehetetlenítve el az igazsághoz vezető gondolkodást. A dialógus didaktikája diadalt arat: nem szabad a testnek többet engedni annál, amit a szükségszerűség megkíván; a vágyak és gyönyörök megfékezése, valamint a gondolkodás gyakorlása az ember felszabadulásának feltétele (2006: 51–52).
Folytatva az ábrahámi kitekintést, az iszlám gondolkodás is igényt támaszt a kapzsiságtól és a túlzott anyagi vagy mentális kötődésektől való megszabadulásra. E szemléletet saját élettapasztalatával is megerősíti a lembergi születésű, később iszlám hitre tért Muhammad Asad (született Leopold Weiss). Memoárjában arról vall, hogy egy érdekes mód történetesen Lao-ce gondolkodása által hosszú éveken át számára megnyílt „szellemi ablakon” át egy félelmektől és az anyagi gyarapodás kényszerétől mentes élet lehetősége villant fel előtte. Ennek hatására végül nem az anyagi fejlődést kezdte megkérdőjelezni, hanem annak kizárólagosságát: meggyőződésévé vált, hogy a puszta anyagi haladás önmagában nem képes növelni az emberi boldogságot (2004: 71-73).
A Korán és a prófétai hagyományok alapján az iszlám a fogyasztás nyolc alapelvét fogalmazza meg, köztük a jogszerűség (helál–harám), a tisztaság, a mértékletesség és a jótékonyság elvét. A fogyasztást erkölcsi normák szabályozzák: az adakozás és a közjó szolgálata előírás, míg az erkölcsileg romboló vagy társadalmilag káros költekezés elutasítandó. A vagyon ebben a felfogásban bizalom (amána), amelyért az ember Isten előtt felel, és amelynek helyes felhasználása a hála (sukr) cselekvő megnyilvánulása. Az iszlám fogyasztási etikája így átfogó alternatívát kínál a materialista életformákkal szemben, összekapcsolva az egyéni kiteljesedést a közösségi felelősséggel (AIMS).
A fenti példák alapján itt voltaképp kirajzolódni tűnik egy olyan, a primus inter pares kereszténységen is túlmutató, felekezeteken és korszakokon átívelő ábrahámi “minimum,” amely a fogyasztás kérdését következetesen a szellemi rend alá sorolja. Keresztény, zsidó és iszlám gondolkodók eltérő nyelvezettel, de azonos irányba mutatnak: az anyagi javak önmagukban sem erkölcsi rosszat, sem megváltást nem hordoznak, jelentésük kizárólag az ember belső orientációjában és közösségi felelősségében nyer értelmet. Végeredményben a modernitás és a posztmodernitás válságdiagnózisai e fényben nem elsősorban technikai vagy gazdasági természetűek, hanem mélyebben, a spirituális szemhatáron értelmezhetők. Ami itt megjelenik, az a világ egyik vezető pszichológusa, Máté Gábor (2013: 357) nyelvén szólva egy olyan cél,” amely segíteni kíván azon, hogy “az emberekhez, a tárgyakhoz, a vágyainkhoz, a gondolatainkhoz és a félelmeinkhez fűző kötelékek felfüggesztésében, hogy aktívan kereshessük a kapcsolatot közöttünk és a teremtés többi részek között.” Vagyis a fogyasztás ideológiájával szemben a szellem primátusának hangsúlyozása egy olyan civilizációs önkorrekció lehetőségét hordozza, amely – túl a puszta növekedés logikáján – újragondolja az ember helyét a teremtett világban, a közösség szövetében és saját önértelmezésében a keresztény ökumené apropóján is.
Academy for International Modern Studies (AIMS): The Principles of Consumption in Islam. Online forrás: https://aims.education/the-principles-of-consumption-in-islam/
Asad, Muhammad: The Road to Mecca. Islamic Book Series. Kuala Lumpur, 2004.
Fabella, Virginia – Torres, Sergio (szerk.): Irruption of the Third World: Challenge to Theology. Papers from the Fifth International Conference of the Ecumenical Association of Third World Theologians, New Delhi, August 17–29, 1981. Maryknoll, NY: Orbis Books, 1983.
Ferenc pápa: Laudato si’: Áldott légy – Enciklika a közös otthonunk gondozásáról. Magyar nyelvű kiadás. Magyar Katolikus Egyház Dokumentumtára, 2015.
Online: https://katolikus.hu/dokumentumtar/laudato-si
Latouche, Serge: Sortir de la société de consommation. Arles: Actes Sud, coll. « Les liens qui libèrent », 2010.
Maldamé, Jean-Michel: Écologie et théologie de la création. Toulouse: Éditions du Cerf, 2008.
Marx, Karl: Thesen über Feuerbach. In: Karl Marx – Friedrich Engels: Werke, Bd. 3. Berlin: Dietz Verlag, 1958.
Máté, Gábor: Szétszórt elmék. Budapest: Libri, 2013.
Mendelssohn, Moses: Phaidón, avagy a lélek halhatatlanságáról. Budapest: Jószöveg Műhely Kiadó, 2006.
Sarr, Bombel Benjamin: Théologie du développement intégral. Tome 2. Paris: L’Harmattan, 2017.
Szentszék: XVI. Benedek pápa beszéde a Nemzetközi Teológiai Bizottsághoz (2010. december 3.).
Online: https://www.vatican.va/content/benedict-xvi/hu/speeches/2010/december/documents/hf_ben-xvi_spe_20101203_cti.html
Weber, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Budapest: Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, 1923.
Winfield, Nicole: Pope closes 2025 Holy Year with critique of consumerism, xenophobia. Macau Daily Times, 2026.
Online: https://macaudailytimes.com.mo/pope-closes-2025-holy-year-with-critique-of-consumerism-xenophobia.html
#fogyasztoitarsadalom, #fogyasztasideologia, #spiritualitas, #modernitaskritika, #kapzsisag, #mertekletesseg, #onuralom, #aszkesis
Be First to Comment