Lehet-e? Fórum: Quo vadis? (Videó!)

A beszélgetés alapkérdése az volt: mit kezdjenek a magyarországi egyházak egy olyan történelmi pillanattal, amelyet sokan rendszerváltozással felérő politikai fordulatként, mások inkább erős társadalmi átrendeződésként érzékelnek? A „Quo vadis?” című Zoom-beszélgetésben Fabiny Tamás nyugalmazott evangélikus püspök, Steinbach József református püspök és Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát gondolkodtak együtt arról, hogy az egyházaknak merre kellene továbbmenniük: több megszólalásra, mélyebb önvizsgálatra, nagyobb szabadságra, vagy éppen csendesebb, lelkipásztori jelenlétre van-e most szükség.

A beszélgetés egyik legerősebb tanulsága, hogy a résztvevők alapvető célja közös: az egyháznak hitelesebben, szabadabban, emberségesebben kell jelen lennie a társadalomban. A hangsúlyok azonban különböznek. Fabiny Tamás inkább a kritikus, prófétai megszólalás szükségességét emelte ki; Steinbach József az egyház mindennapi, sokszor láthatatlan szolgálatát és a leegyszerűsítő vádakkal szembeni árnyalás fontosságát hangsúlyozta; Várszegi Asztrik pedig a mélyebb egyházi önvizsgálatot, a feudális beidegződések meghaladását és a párbeszéd újranyitását sürgette.

Fabiny Tamás: ki kell lépni a „mama hotelből”

Fabiny Tamás szerint az egyház számára nem feltétlenül baj, ha megszűnik az a kényelmes, privilegizált helyzet, amelyben a kereszténységre politikai hivatkozási alapként tekintettek. Úgy fogalmazott: nem jó, ha a politikus prédikál, és nem jó, ha a lelkész politizál. Ezzel arra utalt, hogy az elmúlt években szerinte többször előfordult: politikusok próbálták megmondani, hogyan kell értelmezni a Bibliát, vagy a kereszténységet politikai legitimációként használták.

Fabiny elismerte, hogy az elmúlt időszaknak voltak pozitívumai is, például a családpolitika vagy a kisebbségpolitika területén, de szerinte az egyház könnyen beleszokott egy kényelmes, támogatott helyzetbe. Egy katolikus teológus kifejezését idézve azt mondta: az egyháznak ki kell lépnie a „mama hotelből”. A kisebbségi, kevésbé privilegizált helyzet szerinte nem csupán veszteség, hanem lehetőség is: a hitvallásos kereszténység hitelesebbé válhat, ha nem állami hátszélre, hanem belső meggyőződésre támaszkodik.

Fabiny különösen fontosnak tartotta, hogy az egyház ne személyek ellen vagy mellett, hanem ügyek és értékek mellett szólaljon meg. Ilyen ügyként említette a korrupciót, a szolidaritást, a szegényeket, a hajléktalanokat, a megalázottakat és a családon belüli erőszak áldozatait. Nála tehát a legfontosabb hangsúly: az egyháznak nem elég általános erkölcsi igazságokat hirdetnie, hanem konkrét társadalmi sebek mellett kell megszólalnia.

Steinbach József: az egyház nem hallgat, csak nem mindig ott hallják, ahol keresik

Steinbach József más irányból közelített. Elfogadta, hogy az egyháznak szüksége van bűnbánatra, önvizsgálatra és tisztulásra, ugyanakkor óvott attól, hogy az egyház egészét, különösen a református egyházat, általánosító vádakkal azonosítsák. Szerinte nem igaz, hogy az egyház hallgatna: minden vasárnap lelkészek sokasága áll fel a szószékre, sokszor egészen kis falvakban, ahol már alig van intézményi élet, és hirdeti az evangéliumot. Ez a megszólalás azonban nem mindig a közéleti nyilvánosság hangos tereiben történik.

Steinbach egyik legfontosabb érve az volt, hogy az egyházi szolgálat jelentős része láthatatlan marad. Lakásotthonok, házi segítségnyújtás, gyermekvédelem, idősotthonok, fogyatékosotthonok, börtönmisszió, kórházi szolgálat: szerinte ezek is az egyház társadalmi jelenlétéhez tartoznak, még ha a közvélemény gyakran nem is tud róluk. Ezért sérelmezte, hogy a református egyház egészét sokszor úgy állítják be, mintha minden baj forrása volna.

Az állami támogatások kérdésében Steinbach árnyalt álláspontot képviselt. Elismerte, hogy az állami forrásoknak voltak veszélyei, és már korábban is szükségesnek tartotta az egyházfinanszírozás újragondolását. Ugyanakkor úgy látta: a támogatások sok esetben intézmények fenntartását, visszakapott ingatlanok felújítását, vidéki közösségek megerősítését, vagyis valós szolgálatot segítettek. Szerinte ezért nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy az egyház „elfogadta a pénzt”, és ezzel elvesztette hitelét.

A „rendszerváltás” kifejezéstől Steinbach tartózkodott. Úgy vélte, valami fontos történt, de a keresztény értelemben vett igazi rendszerváltó Jézus Krisztus. Zárszavában inkább imádságra, elcsendesedésre, párbeszédre és vigasztalásra hívott. Nála tehát a fő hangsúly: az egyháznak nem politikai szereplőként, hanem lelkipásztori, vigasztaló és szolgáló közösségként kell jelen lennie.

Várszegi Asztrik: újra kell gombolni a kabátot

Várszegi Asztrik a beszélgetés egyik legerősebb önkritikus hangját képviselte. Elismerte, hogy sokáig óvakodott a „rendszerváltás” szótól, de a társadalmi mozgásokat látva úgy érzi: valami nagyon erős változás történik. Szerinte az egyházban még mindig jelen van a félelem: szabad-e megszólalni, lehet-e véleményt mondani, vagy tovább kell hallgatni.

Asztrik szerint az egyházaknak újra kell nyitniuk az evangelizáció szabadságát és befolyásmentességét. Többször visszatért arra, hogy az egyháznak nemcsak a világgal kell vitába lépnie, hanem saját küldetését is újra kell tisztáznia: mihez kell ragaszkodnia, miről kell lemondania, hogyan viszonyuljon a politikához, és hogyan legyen jelen egy előrehaladottan szekularizált világban.

Különösen erős volt az a megállapítása, hogy a katolikus egyház sok tekintetben még mindig feudális módon működik. Ezzel a hierarchikus, alá-fölérendeltségi viszonyokra utalt. A kiutat a közösségek megerősítésében, a szinodális szemléletben, a testvéri beszédben és a valódi nyitásban látta. Lipien Mihály „kinyitott vatikáni ablakokról”, majd hőszigetelt, de becsukott ablakokról szóló képére reagálva Asztrik azt mondta: újra ki kell nyitni az ablakokat.

Nála tehát a legfontosabb hangsúly: az egyházi megújulás nem pusztán kommunikációs kérdés, hanem szerkezeti és lelki megtérés. Nem elég jobban beszélni, másképpen is kell gondolkodni az egyházról.

A közönség hozzászólásai: autonómia, nyelv, prófétai szolgálat

A beszélgetés második felében a hozzászólók tovább élezték a fő kérdéseket. Lipien Mihály a Bokor-közösség tapasztalata felől azt hangsúlyozta, hogy az egyház nemcsak felülről, hanem alulról is szerveződik. Szerinte kevesebbet kellene pénzről beszélni, és többet kellene megmutatni abból, mit tud az egyház a szeretet vonalán tenni.

Király János azt kérdezte, milyen hírforrásokból, milyen társadalmi ismeretek alapján szólalnak meg az egyházi vezetők közéleti ügyekben. Ez a kérdés a teológia és a társadalmi valóság összekapcsolására irányult. Válaszként Fabiny a Szentírás és az „újság” kettősségét emelte ki, Steinbach pedig azt mondta: igyekszik többféle sajtóorgánumba belenézni, és a kultúra, a művészetek, az antropológia, a szociológia felől is tájékozódni.

Platthy Iván hozzászólása az egyházak államtól való függését állította középpontba. Szerinte el kell dönteni, hogy az egyházak önállóságot akarnak-e, vagy továbbra is függőségi viszonyban maradnak. A hitelesség feltétele nála az autonómia, az ökumenikus összefogás és az állammal folytatott tiszta, nyílt párbeszéd.

Mikulás Gábor másik fontos kérdést vetett fel: nemcsak az számít, hogy az egyház megszólal-e, hanem az is, hogyan. Szerinte a belső egyházi nyelv, a kenetteljes panelek és a szakzsargon sokszor érthetetlenek vagy idegenek a befogadók számára, különösen a fiatalabb nemzedékeknek. Ezzel a beszélgetés a tartalmi megújulás mellett a nyelvi megújulás szükségességét is kimondta.

Ökrös Tamás radikálisabban fogalmazott. Szerinte a prófétai szolgálat kopik ki az egyházból, és a megújulás kulcsa az, hogy van-e az egyháznak elég hite és bátorsága a saját struktúráinak gyökeres újragondolásához. A világi hatalommal való összefonódás veszélyét nem esetinek, hanem a történetileg örökölt hierarchikus egyházi struktúrák mélyebb problémájának látta.

A legfontosabb álláspont-különbségek

1. Megszólalás vagy elcsendesedés?
Fabiny Tamás és Várszegi Asztrik inkább azt hangsúlyozták, hogy az egyháznak bátrabban kell megszólalnia társadalmi ügyekben. Steinbach József szerint az egyház megszólal, csak nem feltétlenül a politikai nyilvánosság hangos tereiben; szerinte most az elcsendesedésnek, az imádságnak és a lelkipásztori jelenlétnek is helye van.

2. Prófétai kritika vagy lelkipásztori árnyalás?
Fabiny és több hozzászóló, különösen Ökrös Tamás, a prófétai kritika hiányát fájlalta. Steinbach nem tagadta az önkritika szükségességét, de fontosnak tartotta megvédeni az egyház sokszor láthatatlan szolgálatát, és elutasította az általánosító elmarasztalást. Várszegi e kettő között úgy fogalmazott: prófétai kritika mellett prófétai önkritikára is szükség van.

3. Az állami támogatás megítélése
Fabiny szerint az állami támogatások kényelmes, függő helyzetbe hozhatták az egyházat. Steinbach szerint a támogatások sok esetben valós szolgálatot, intézményfenntartást és részleges történelmi kárpótlást jelentettek, de veszélyeiket is látni kell. Platthy Iván ennél határozottabban az önálló egyházfinanszírozás és az államtól való függés megszüntetése mellett érvelt.

4. Rendszerváltás vagy társadalmi változás?
Fabiny Tamás elfogadhatónak tartotta, hogy sok fiatal rendszerváltásként éli meg a mostani helyzetet. Várszegi Asztrik óvatosabban, de erős társadalmi változásról beszélt. Steinbach József viszont kerülte a „rendszerváltás” kifejezést, és teológiai értelemben Jézus Krisztust nevezte az egyetlen igazi rendszerváltónak.

5. Szerkezeti reform vagy lelki megújulás?
Várszegi Asztrik és Ökrös Tamás a mélyebb strukturális megújulás szükségességét hangsúlyozták: a feudális, hierarchikus, hatalomhoz vonzódó egyházi működés meghaladását. Steinbach inkább a lelkipásztori szolgálat, a gyülekezeti élet, a vigasztalás és az evangélium hűséges hirdetése felől közelített. Fabiny a kettő között a hitelesebb, önkritikusabb közéleti megszólalást tartotta kulcsfontosságúnak.

Összegzés

A beszélgetés nem adott kész programot, de kirajzolta a következő időszak legfontosabb kérdéseit. Az egyházaknak egyszerre kell szembenézniük saját múltjukkal, az államhoz való viszonyukkal, a pénzügyi függés veszélyével, a társadalmi igazságtalanságokkal, a nyelvük érthetőségével és a fiatalok megszólításának nehézségével.

A közös pont mégis világos: mindhárom fő megszólaló szerint az egyháznak nem önmagáért kell élnie. Abban már eltértek, hogy most a hangosabb prófétai beszéd, a csendesebb lelkipásztori jelenlét, vagy a mélyebb szerkezeti újragondolás a legsürgetőbb. A beszélgetés éppen ettől volt fontos: nem elsimította, hanem láthatóvá tette azokat a különbségeket, amelyek nélkül valódi megújulásról sem lehet beszélni.

A Fórum hanganyaga: Meghallgatás/Letöltés

Az esemény felvétele itt tekinthető meg:

#egyház, #kereszténység, #közélet, #QuoVadis, #FabinyTamás, #SteinbachJózsef, #VárszegiAsztrik, #egyháziMegújulás, #önkritika, #párbeszéd, #hitelesség, #evangélium, #egyházÉsÁllam, #társadalmiFelelősség, #keresztényKözélet, #magyarEgyházak, #lelkipásztoriSzolgálat

---

A beharangozó ez volt:

Sokan hívők, klerikusok, de még egyházi vezetők is egyetértenek abban, hogy a sokak szerint rendszerváltással felérő kormányváltás nagyobb vagy jóval nagyobb mozgásteret, vagy éppen nagyobb szabadságteret jelenhet Magyarországon mindenkinek, beleértve a hívőket és egyházaikat. Most már „csak” az a kérdés, hova tovább, merre tovább, hogyan tovább. A „múltat be kell vallani”, a „csak a jövőbe nézni”, a vadonatúj stratégia és a megfelelő taktika zsákutcáit elkerülve vajon elegendő-e a jézusi programot „jól megimádkozni”? Vagy pedig ― ahogyan Herwig Büchele javasolja ― a „holnapra megforgatjuk az egész világot” forradalmisága, mind a békés fejlődés csapdáit elkerülve, az itt és most valóságából kiindulva, a mindenkori terepviszonyokat figyelembe véve,  ugyanakkor a szabadság, a béke, az öröm, az igazságosság és a kreativitás utópia-horizontja által ihletve megpróbálni megvalósítani?

A beszélgetés részvevői:

• Fabiny Tamás nyugalmazott evangélikus püspök
• Steinbach József református püspök
• Várszegi Asztrik benedekrendi emeritus apát

Animátor:

• Kamarás István OJD