Press "Enter" to skip to content

Kamarás István:
Kultúra és kultúrbotrány

Jellemzőnek tartom, hogy sem a „kultúra”, sem a „művelődés”, sem a „művészet nem szerepel olyan címet viselő művek tárgyszójegyzékében, mint a Dogmatika, vagy a Keresztény élethivatás, pedig például az utóbbiban helyet kapott a „donor”, az „uzsora” és a „részegség” is. Szerencsére – persze korántsem véletlenül – szerepel a „kultúra” Karl Rahner teológiai szótárában mint „az emberi létezés ama sajátossága, hogy az emberi szellem megismerésére és szabadságáéra támaszkodva maga alakítja önmagát és világát.” Őszerinte a kultúra objektiváló és közvetítő anyag, az ember feladata, mivelhogy az ember önmagát megvalósító létező. Ugyanezt Pilinszky így fejezi ki: „Mi halandók és halhatatlanok vagyunk, ebből a feloldhatatlan feszültségből született egész kultúránk és minden imádságunk.”

A jelek jeles észt tudósa szövegnek, szervezett jelrendszernek tekinti a kultúrát, nyelvek összességének. Létezni annyi, mint szolgálni, tanít J. Lotman. „A különböző kultúrák ugyanannak a »szövegnek« különböző megfejtései. Ebben az értelemben az emberi élet nem csak szakadatlan létezés, de szakadatlan olvasás is”, írja Pilinszky. Az ember, a kultúra és a szimbólum tulajdonképpen szinonimák.

A művelődés Hegel szerint a boldogtalan tudat szembesülése saját boldogtalanságával, annak kutatása, hogyan került ebbe az állapotba. Mivel az embernek feladata is a művelődés, nem csupán diagnózisa a boldogtalan tudatnak, hanem valamelyest terápiája is, mint a determinációk ellenére történő cselekvés, a változások befolyásolása.

McLuhan olyan globális falunak képzeli el a világot, amelyet korántsem az uniformitás, hanem éppen a sokszínűség és a sokvéleményűség jellemez, és reméli, hogy a szinkrontolmácsolás megoldható. Mi is reméljük, ugyanis mind a bábeli zűrzavart, mint a süketek párbeszédét megtapasztalhatjuk keresztényként is, akár a vasárnapi misén is, vagyis azt, hogy az egyházi intézmény mennyire nem veszi tekintetbe a világ és a rábízottak történetiségét, mennyire botfülű a szociológiai és lélektani realitások észlelésében és értelmezésében. Mintha egyesek nem vennének tudomást arról, hogy többféleképpen lehet hiteles megfejtését adni ugyanannak a vallási szövegnek (légyen az bibliai szöveg, teológiai értekezés, homilia, zsoltár vagy misztériumjáték). Az eszközválasztás is a dialógus része, ám az eszközt is célszerű közösen kiválasztani. Figyelembe kell venni, hogy az elváltaknak felkínált miséken nagyobbrészt magukat nem elváltnak, hanem elhagyottnak érzők vesznek részt.

Amikor az embert elborítják az információk, a kétségek, amikor eltéved a létezés dzsungelében, a kultúra többféleképpen jelenthet fogódzót: lehet kábítószer, lehet mítosz, lehet abszolúte biztos iránytű, ám lehet jel is, amelyből megfejthető az is, amit helyettesít, és az, aminek szerves része. Hans Küng is jól érzékeli, hogy mennyire kényes kérdés a vallás és a kultúra megfelelő kapcsolata, amikor megállapítja, „hogy ha vallás és kultúra teljesen azonossá lesz, akkor az veszélyessé válik. Akkor a vallás nacionalistává válik; ezt gyakran láttuk Lengyelországban, és ez történt Írországban is.” És, bevallhatjuk: bizony, minálunk is,

A kultúraközvetítés mint jelekkel való jeladás roppant kényes művelet. Vigyázni kell, hogy ne váljon a kultúraközvetítő (ne feledjük, minden pap, minden értelmiségi, minden szülő, de minden jeladó ember ennek tekinthető) a kultúra bitorlójává, kénye-kedve szerint adagolójává, ne váljon kulturális agresszorrá, értékeit másra rátukmálóvá, sem szakbarbárrá, sem sarlatánná, sem arisztokratává, sem áldemokratává, sem megbotránkoztatóvá. „Nagyon óvatosan kell bánni a megbotránkoztatással (fontos persze kit, kiket), mert – úgy gondolom – nem megbotránkoztatónak kell lenni, hanem botrányosnak, minthogy talán igaz, amit olvastam valahol, hogy megbotránkoztató olykor a pucérság, de botrányos az igazság. Erre a botrányra kéne törnünk mindannyiunknak”, írja Esterházy Péter. Igaza van, nem csinálhatunk mást, mint kultúrbotrányt, de csak úgy, hogy véletlenül se váljék megbotránkoztatássá, mert azt vallásunk is tiltja.

Kamarás István ODJ
MTA doktora, író, szociológus
www.kamarasistvan.eoldal.hu

Forrás: Egyházfórum, 2019.12.31.

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .