Press "Enter" to skip to content

Posts published in “A szemhatáron innen”

Kiss Ulrich: „Ferenc pápa ugyanazt mondja, mint elődei”

A hetvenes évek elején a L’Oréal bonni irodájában dolgozott, majd 1976-ban a cég párizsi központjának marketingigazgatója lett. Később a luxusórákat gyártó Cartier-nál dirigálta az európai marketinget, majd a patinás ezüstművescéghez, a Robbe & Berkinghez került. Aztán a luxusiparból felnőtt fejjel átzsilipelt a jezsuiták közé. Interjú Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel.

Korai és kései kommunizmusok

November hetedike van, a szocializmus Oroszországbeli alapításának napja (kint október, nálunk november). Mennyire határozza meg Magyarország mai helyzetét, politikáját a „nagyoktóberi”? A jeles elemző, Tölgyessy…

Valóra vált a kerekesszékes diáklány álma

Több százan tapsoltak állva a halásztelki középiskola szalagavatóján annak a 20 éves diáknak, akinek október elején a Facebookon kerestek és találtak táncpartnert ismerősei. Sumits Niki álmát két BKV-sofőr, 13 ezer ember és két különleges tánccsoport váltotta valóra: a végzős középiskolás keringőzött. Kerekesszékkel.

A Vatikán a világi hívek véleményére kíváncsi

A Vatikán kérdőívet küldött szét a Katolikus Egyházon belül minden ország püspöki konferenciája részére annak érdekében, hogy a katolikus hívek véleményét és álláspontját gyűjtsék össze. A felmérés eredményeit a családról szóló 2014-es soron kívüli Szinódus előkészítő dokumentumához kívánják felhasználni. Ferenc pápa kifejezett és határozott kívánsága volt, hogy ne csak a papság, hanem a világi hívek is kifejthessék véleményüket az általa kezdeményezett felmérés során a fogamzásgátlással, a homoszexualitással, az elváltak áldozásával összefüggő, és más fontos, a családokat érintő katolikus tézisekkel kapcsolatban.

Pogátsa Zoltán: A felzárkózás illúziója. A GDP-ről és a munkabérekről.

Az Európai Bizottság rendszeresen eldicsekszik azzal, hogy a kelet-közép-európai országok uniós integrációja milyen jól sikerült.

Hivatkozási pontként gyakran merül fel, hogy néhány „új” tagállam, mindenekelőtt Szlovénia, Csehország és Szlovákia az egy főre jutó GDP-t nézve már megelőzött néhány régebbi tagállamot, például Portugáliát, Görögországot vagy Ciprust. E narratíva szerint a keletiek felzárkózása a nyugatiakhoz csupán idő kérdése. A válság ugyan törést jelentett, de hosszabb távon a külföldi működő tőkére alapozó kelet-európai kapitalizmusmodell felzárkózáshoz vezet.