Az ember veszteségei, legyenek azok kisebb vagy nagyobb súlyúak, negatív érzelmeket, bánatot, gyászt stb. indítanak el a személyiség rétegeiben. Az egyéni veszteségek feldolgozására különböző kultúrák különböző módon rendezkedtek be, ahol kiemelkedő szerepet kaptak a vallások, különösen a súlyosabb veszteségek esetén. Napjainkban is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a lélektan fejlődésével, különböző pszichoterápiás módszerek is létrejöttek, melyek alkalmazásával a gyászmunka elősegíthető, megakadályozva az elhúzódó, vagy kóros gyász kialakulását.
De mi a helyzet egy kultúra történelmében elszenvedett traumáival, amelyek már nem egyéni, hanem kollektív szinten vannak jelen? Hogyan lehet azt feldolgozni, amikor a kultúra tagjai folyamatosan, a történelem alakulásával óriási veszteségeket élnek át?
A magyar kultúra világelső volt az öngyilkosság elkövetésében 1960 – 70 – 80-as években. Felfoghatjuk ezt a deviáns viselkedést, az 1945-öt követő időszakok kommunista hatalomátvételére adott reakciónak? Vagy a vajdasági magyarság (főleg Szabadka és környéke) 1960-as években történő magas öngyilkossága mögött mi húzódhatott meg (akkor 66.6 száz ezrelékkel megelőzte Magyarországot)?
Bordás Sándor véleménye szerint: a magyar társadalomra vonatkozó deviáns, nem adekvát viselkedési formák a történelmi traumáink nem kellő feldolgozásából erednek, és a feszültség mindaddig fennmarad, amíg a „feladat” be nem fejeződik, helyére nem kerül.
A témát bevezeti dr. Bordás Sándor pszichológus.
felkért hozzászóló: dr. Szabó Márton antropológus és dr. Ujváry Gábor történész
A beszélgetést vezeti: Horányi Özséb
Előzetes tájékozódásként ajánljuk
Bordás Sándor: A magyar kultúra történelmi traumáinak lélektani megközelítései
című tanulmányát.
Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés
Az előadáson felvett videó:
5 hozzászólás