Press "Enter" to skip to content

Bizalom és párbeszéd. Maria Voce Chiara Lubich örökségéről és korunk kihívásairól

Ut omnes unum sint
Az elveszett bizalom nyomában
bizalom_parbeszed2004 végén e sorok írójának alkalma nyílt eljutni a Castel Gandolfóban megrendezett “NetOne” kommunikációs szakmai konferenciára. A Fokoláre Mozgalom rendezvényére igyekvő csapat útban Róma felé egy rövid kitérő erejéig látogatást tett Loppianóban, a mozgalom egyik meghatározó színhelyén. A toszkán táj valódi meglepetésekkel szolgált: csend honolt mindenütt, mintha egy világtól elszigetelt, szürreális zárványban lennénk, pedig nem messze autópálya húzódik, s Itália közepe egyébként sem éppen a csöndes és eseménytelen életéről híres. November elején valóságos kánikula telepedett a mezőkre. Szikrázó napsütés és huszonöt fok volt:, mintha Isten is rámosolyogna az ide betérőre.

A genius loci szinte tapintható ebben a falucskában, ahová a Fokoláre szellemiségével szimpatizálók szabadon ellátogathatnak, s több-kevesebb ideig helyben maradhatnak, hogy megtalálják a rendet. Jobban mondva az egységet magukban és másokkal: azt az egységet, amelyet az alapító, Chiara Lubich helyezett a lelkiségi mozgalom gondolkodásának középpontjába. Chiara János evangéliumából származó jelmondata – ut omnes unum sint, azaz “Legyetek mindnyájan egyek” – máig áthatja a Fokoláre követőinek munkásságát. A 2008 márciusában elhunyt alapítónő szavazással megválasztott utódja az idén 76 esztendős Maria Voce lett. Michele Zanzucchi, a Fokoláre Mozgalom Citta Nuova c. lapjának főszerkesztője kollégájával, Paolo Lorigával közösen többrészes interjúsorozatra vállalkozott, amelynek keretében az akkor már négy esztendeje elnöklő Maria Voce őszintén vallott saját életének fordulatairól, a mozgalom vezetésével kapcsolatos irányelveiről és vízióiról, de nem kerülte meg a problémák feltárását sem, s bátran fejtette ki nézeteit olyan aktuális világpolitikai ügyekről és globális jelenségekről is, mint a közel-keleti konfliktus vagy a nők szerepének növekedése a felekezetekben.

Maria Voce gondolatai – híven a Fokoláre egységtörekvéséhez – mind egy irányba tartanak, a világ egységének irányába. Nem véletlen, hogy saját projektjei mellett a Fokoláre élénk együttműködést folytat az ENSZ-szel, mint a “világkormányzást” leginkább megtestesítő nemzetközi szervezettel, s mind a 182 országban, ahol jelen van, igény szerint ad válaszokat az egyes népek problémáira: Olaszországban főleg imamozgalmak, Afrikában például leginkább segélyezés és tanítás formájában. Jóllehet, számtalan tényező veszélyezteti, sőt korlátozza a Szentháromság szellemében megvalósítandó egységet, saját szervezetükben a fokolarinik e téren jelentős eredményeket mutatnak fel: a Közel-Keleten például mohamedán és számos más felekezetű tagjai is akadnak, éppen mert a tagok aktívan keresik egymásban és kínálják egymás számára azokat az értékeket, amelyekből kölcsönösen gazdagodhatnak. Ez a folyamatos párbeszéd jócskán túlmutat a do ut des (“Adok, hogy adj”) kölcsönös utilitarizmusán: haszon helyett lelki gazdagodás és a tapasztalatok gyümölcsöző cseréje történik e tevékenységben, ahogyan ez testközelből megfigyelhető volt a 2012-es budapesti világifjúsági rendezvényen, a Genfesten is, amelynek alkalmából Maria Voce ellátogatott Magyarországra.

A párbeszéd mellett az interjúkötet másik kulcsszava, a bizalom tagadhatatlanul sok gondolkodnivalót hagy az olvasó számára. Maria Voce személyes életében központi hajtóerőként jelenik meg: Maria édesapja, aki lányát a továbbtanulástól és a Fokoláréhoz csatlakozástól eleinte határozottan tiltja, végül lánya boldogságát látva bízni kezd annak döntéseiben, s később maga állítja őt a kisebb testvérei elé példaként. Amikor Maria belép a Fokoláréba, Chiara Lubich az Emmaus nevet adja neki, mert látja benne a tüzet, a lelkesedést, a tenni akarást. Szándékos utódlási döntés volt-e ez akkor? Eldönthetetlen kérdés. II. János Pál pápa egy személyes találkozó során a lift előtt elejtett félmondatában – “Bárcsak úgy lenne!” – mindenesetre néhány évvel később határozottan kifejezi, hogy a Fokoláre Mozgalom elnöki feladatait meggyőződése szerint minden esetben nőkre kell bízni, egyházi intézményes körökben szokatlan bizalmat adva ezzel Mariának, amelyet a mozgalmon belül is megkap, amikor a majd’ 500 fős grémium néhány évvel később megszavazza elnöknek. A bizalom azonban – s ezt Maria Voce inkább csak sejteti, mint nyíltan kimondja – az egység megvalósításának nemcsak egyéni és spirituális, hanem társadalmi és gyakorlati előfeltétele is: a Fokoláre céljának megvalósítását a (köz)bizalmatlanság gátjaiak lebontása jelenti. Loppiano kézzelfogható bizalmi légköre ugyanis csak így képes szétáradni, ut omnes unum sint.

Michele Zanzucchi – Paolo Loriga (szerk.): Bizalom és párbeszéd. Maria Voce Chiara Lubich örökségéről és korunk kihívásairól. Interjúkötet a Fokoláre Mozgalom elnökével. Új Város, Budapest, 2012.
Bokor Tamás

 

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .