Ifj dr. Zlinszky János előadása a MKPK „Közös otthonunk a teremtett világ” címmel szervezett konferenciáján (1) Azzal hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar ezt a…
Posts published in “Muszlim-keresztény pábeszéd”
„A jelenlegi európai menekültválság a legújabb kihívás világméretű családunk előtt, hogy felemeljük szavunkat és tegyünk a szükséget szenvedők megsegítéséért és felszólítsuk a politikai vezetőket is,…
„Az összes ember közös otthonának továbbra is az egyetemes emberiség helyes felfogásának és minden egyes emberi élet szentsége tiszteletben tartásának alapján kell nyugodnia: szent az…
“A menekültekkel együttműködve, tisztességes tájékoztatással, az „ajánlatok” okos megfogalmazásával, folyamatos kommunikációval könnyebben menne minden és nagyon hasznos időket nyernének az államok és menekültek is. Fontos…
„Elfogadom, hogy kényszermegoldásokra rövid távon szükség lehet, de a problémát szerintem a gyökerénél kellene kezelni. A menekülthullám kialakulásának okaival kellene foglalkoznia a nemzetközi közösségnek.…
Történetileg legalább a konstantini időkig vezethető vissza az állam és az egyház viszonyának olykor kiegyensúlyozott, olykor problematikus volta. Ez a reláció nagyon változatos mintázatokon keresztül…
A pápa beszédéből: „Kedves testvérek és nővérek, A most szombaton boldoggá avatott szír katolikus püspök és vértanú, Flavyānus Mikhayil Melkī a keresztények szörnyűséges üldöztetésének…
Bevezetés A francia nyelven alkotó libanoni író, Amin Maalouf Samarkand (1994: 93-104) címú történelmi regényében a középkori főhőstriász egyik tagja, a nizári iszmailita vallási szektához…
Reflexiómat rendhagyó módon azzal kezdeném, hogy a magam részéről teljesen egyetértek a szerző, Máté-Tóth András néhány állásfoglalásával, megállapításával és kiindulópontjával, például: „Szélsőségesnek tekintem azokat a…
Az Élet és Irodalom LIX. 8. sz. 2015.02.20-i számában jelent meg a gondolatébresztő írás.