Press "Enter" to skip to content

Egy leukémiás kisgyerek kedvéért Gotham Cityvé változott San Francisco

Egy ötéves leukémiás fiú kedvéért több ezer önkéntes játszotta el, hogy San Francisco Gotham City, amit Batkidnek kell megmentenie. Az ABC megszakította az adását, a helyi rendőrfőnök maga jelentette be, hogy csak a szuperhős kisfiú segíthet. A kisfiú Lamborghinivel üldözte Pingvint, és még Obama is twittelt róla.

A nagyon beteg gyerekek – lehet, hogy utolsó – kívánságainak teljesítésére létrejött Make-A-Wish alapítvány fantasztikus akciót szervezett pénteken. Az öt éves, leukémiás Miles kívánáságra a San Franciscó-öböl környéke Gotham Cityvé változott át, ahol 13 500 önkéntes (!) statisztálásával végrehajthatta hőstetteit – írja a Telegraph .

A Batkiddé változott Milest személyesen a város rendőrfőnöke riadóztatta. Először – egy felnőtt Batmannel az oldalán – kimentett egy lányt a villamosról, majd megakadályozta Rébusz bankrablását. Ezután egy rövid ebédszünet jött, amit egy segélykérő telefonhívás szakított meg. Ekkor vette észre, hogy a hamburgerező ablaka előtt egy rakás ember ugrál segítséget kérve. A Pingvin ugyanis elrabolta Gotham City kabalaállatát, amit persze sikerült egy batmobilos autós üldözés után visszaszereznie. Az eredeti Batmobil helyett két fekete Lamborghini száguldott végig a kisfiúval a városon, az orrukon hatalmas Batman-emblémákkal.

Milesnak az akció után pedig Gotham City, azaz San Francisco polgármestere és rendőrfőnöke személyesen gratuláltak ahhoz, hogy megmentette a várost Rébusztól és a Pingvintől.

A látványos és bombasztikusan karitatív akcióhoz tényleg az egész város hozzátette, amije van. A helyi Hyatt oldalán megjelent a híres denevérszimbólum, a Twitter is végigközvetítette az eseményt, az ABC pedig Batkid kedvéért megszakította adását is.

A rákos gyerekekért nem csak San Franciscóban fognak össze az emberek, egy 13 éves kisfiú, Devin Kohlman kedvéért előrehozták a karácsonyt egy haldokló kisfiú kedvéért az ohiói Port Clintonban. Devinnél tavaly diagnosztizáltak agyrákot, november 11-én, hétfőn hunyt el, miután az egész kisváros megünnepelte a karácsonyt a háza előtt.

A Twitteren több híresség is megosztotta a San Francisco-i akcióról készült képeket, még Barack Obama amerikai elnök is kiposztolta, ahogy Miles Scott Batkid ruhájában éppen a várost igyekszik megmenteni.

És ha a fenti Youtube-videó nem mutatná meg, hogy mégis mekkora show-t rendeztek Miles Scott kedvéért, akkor ez az Instagramra feltöltött videó jól mutatja, hogy mennyien örülnek annak, hogy az ötéves gyerek megmenti a lányt, akit ugyebár Rébusz rabolt el. A videón az esemény felett köröző helikopter hangja is jól hallható.

Forrás: index.hu

 

One Comment

  1. Nevaeh Nevaeh 2014.11.03

    Walking in the prsenece of giants here. Cool thinking all around!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .