Press "Enter" to skip to content

Valóra vált a kerekesszékes diáklány álma

Több százan tapsoltak állva a halásztelki középiskola szalagavatóján annak a 20 éves diáknak, akinek október elején a Facebookon kerestek és találtak táncpartnert ismerősei. Sumits Niki álmát két BKV-sofőr, 13 ezer ember és két különleges tánccsoport váltotta valóra: a végzős középiskolás keringőzött. Kerekesszékkel.

„Erősnek érzem magam” – vágja rá gondolkodás nélkül Sumits Niki, amikor arról kérdezem, hogyan érzi magát most, hogy vége az egésznapos táncpróbáknak. Néhány nap telt el a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ szalagavatója óta, ahol a 20 éves végzősnek állva tapsoltak a szülők, a tanárok és a diákok. „Még mindig sorra érkeznek az üzenetek a Facebookon, olyanok is gratulálnak, akikkel az elmúlt években csak néhány szót váltottam” – mondja a középiskolás, aki nyitott gerinccel születetett, több tucat műtéten van túl, mégis úgy döntött, hogy – kerekesszék ide vagy oda – táncolni fog a szalagavatóján. Nikiről szóló korábbi cikkeinket itt és itt olvashatjátok el.

Táncolt is. Keringővel kezdett, majd a kombitáncot űző Step and Roll Duóval és egy különleges tánccsoporttal, a 2012-ben alapított ParaDance Companyvel tért vissza a színpadra. „Ez minden munkát megért” – mondja Niki korábban BKV-sofőrként dolgozó táncpartnere, Marton László, aki több száz nézőt lepett meg azzal, hogy a diáklányt – kerekesszékkel együtt – ölbe kapta, úgy keringőzött tovább. Pedig egy hónapja még az alaplépésekkel sem volt tisztában.

Minden a Facebookon kezdődött

A különleges produkció története ugyanis egy nem mindennapi Facebook-poszttal kezdődött. „Keresek egy bevállalós kerekesszékes fiút, aki nem parázik egy 19 éves diáklánykától, és segítené az álmát megvalósítani úgy, hogy táncol vele a szalagavatóján” – október elején posztolta ki a Facebookra ezt a felhívást a szintén BKV-sofőrként dolgozó, mellette önkénteskedő Brandt Viktor, de arra alighanem ő sem számított, hogy néhány nap alatt több mint 13 ezren osztják majd meg a bejegyzést a közösségi oldalon, és hogy Sumits Nikinél – aki akkor még azt gondolta, partner híján ő nem táncolhat a szalagavatóján – sorra jelentkeznek majd a potenciális partnerjelöltek.

A középiskolás végül nem csak táncpartnereket kapott. A próbákat koreográfus irányította, de Niki egy könnyebb, jobban irányítható kerekesszéket és egy keringőruhát is kölcsönkapott. „Volt, hogy reggeltől estig próbáltak” – mondja Sumitsné Dóka Ildikó, a végzős lány édesanyja, és sorolni kezdi, milyen pozitív hatása van a táncnak: Nikinek erősödött a keze, a karja, a háta, egyenesebben ül a kerekesszékben. Persze a tánc nem csak ezt hozta magával. „Újra hiszünk abban, hogy lesz ereje megküzdeni a mindennapos feladatokkal, és hogy egyre önállóbbá válik majd” – teszi hozzá.

„És akkor kiderül, hogy nem fogadnak kerekesszékeseket”

Önállóságra szükség is lesz. Sumits Niki nemsokára leteszi a számítógépkezelői ECDL-vizsgát, majd a szakmai záróvizsga jön – bár egyik kezét nehezen tudja használni, gépírást és szövegszerkesztést tanul. Az iskola elvégzése után szeretne még egy szakmát szerezni, de – ahogy mondja – „ez a hozzám hasonlók számára nem is olyan könnyű”.

Bár már az 1998-as esélyegyenlőségi törvény is előírta a közintézmények akadálymentesítését, az épületeknek még mindig csupán hatvan százalékát tudják használni a mozgáskorlátozottak, látás- és hallássérültek. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint ráadásul az oktatási intézményekben és az orvosi rendelőkben a legrosszabb a helyzet. A mozgáskorlátozott diákoknak ugyanis nem csak a lépcsők és a küszöbök jelentenek akadályt. Van olyan iskola, ahol a bejárat akadálymentes, de a mosdók és az osztálytermek ajtaja nem elég széles, a menzához két-három lépcső vezet, a könyvtárban nem lehet kerekesszékkel közlekedni.

niki

„Ha nagy nehezen találok egy szakmát, amely tetszik is, és a fizikai állapotomnak is megfelelő, akkor keresnem kell egy iskolát, ahol oktatják az adott szakmát. Amikor végre találok egy ilyen intézményt, akkor kiderül, hogy nem fogadnak kerekesszékes diákokat, mert nem akadálymentes az épület. Így aztán az egész kezdődik elölről” – mondja Sumits Niki, aki mostanában nemcsak iskolát, hanem táncpartnert is keres. Megint. Igaz, ezúttal nem egy alkalomra, folytatni szeretné a kombitáncot. Péntek este például olyan programja volt, amilyen eddig még soha: táncolni ment a barátaival.

Mi az a kombitánc?

 
Sumits Niki a társastánc különleges fajtáját választotta. A kombitáncot kerekesszékes és álló táncosok űzik – a hagyományos társastánccal ellentétben nem mindig a férfi vezet, a szereposztás attól függ, hogy nő vagy férfi az álló partner. Külföldön több mint harmincéves hagyománya van a kombitáncnak, a legjobban teljesítő párok indulnak a kerekesszékes táncosok Európa- és világbajnokságán is, sőt a BBC néhány éve a Dancing with the Stars című műsor mintájára (itthon Szombat esti láz címen futott) elkészítette a Dancing on Wheels című műsort is – ismert brit sportolók, énekesek, műsorvezetők és színészek léptek fel kerekesszékes táncosokkal. Itthon néhány éve jelent meg a kombitánc, nemrég pedig a Magyar Táncsport Szakszövetség is felvette a szakágak közé. A kombitáncosok keringőznek, szambáznak, rumbáznak, tangóznak – persze a koreográfiát átalakítják. Igaz, mindehhez speciális, könnyebb, gyorsabban és egyszerűbben irányítható kerekesszékre van szükség.

 

Szabó Fruzsina

Forrás: eduline.hu

 

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .