Press "Enter" to skip to content

A magyarság és az egyház szolgálatában

Scharle Péter könyvismertetője

Életinterjú dr. Keresztes Sándorral  (Javorniczky István)

Keresztes Sándor /1919 - 2013/ jogász, magyar kereszténydemokrata politikus, a Demokrata Néppárt, majd a Kereszténydemokrata Néppárt tagja. Az utóbbinak 1989–1990-ben elnöke. 1990–1994 között vatikáni nagykövet.

Különleges könyvet tölthet le[1] a webről, aki valamilyen oknál fogva érdeklődik a kereszténydemokrácia eszmevilágának XX. századi, magyarországi recepciója, a befogadás és szárba szökkenés lehetőségeit kereső, támogató vagy ellenző vonulatok szereplőinek konfliktusai, ellentmondásos sikerei és gyakori kudarcai iránt. Javorniczky István először 1988, másodszor 1994 őszén beszélgetett Keresztes Sándorral, aki a harmincas évek végétől erdélyi, majd az orosz front elől Budafokra menekülést követően a 90-es évek végéig hazai környezetben is küldetésként kapott vagy vállalt komoly szerepeket ezen az ingoványos területen. A kettesben töltött órák gazdag termése félezer oldalnyi visszaemlékezés, ezernél több lábjegyzet, hatszáznál több személyre kiterjedő tudomás.

Az Olvasót az első oldalaktól kezdve magával ragadhatja a sokgyermekes családba 1919-ben születő Keresztes Sándor képességeinek, tudásvágyának, szorgalmának, közösségek iránti felelősségérzetének gyors kibontakozása. A könyv mottója[2] az érett felnőtt krédója, ennek első jelei – kapcsolatteremtő készség, önállóság, vezetői rátermettség – azonban már az iskolázás korai éveitől kezdve megnyilvánulnak. Ezekre bármilyen világnézet és értékrend ráépülhet. Keresztes Sándor észreveszi és át is éli a választás lehetőségét (a szociális érzékenység tekintetében például a marxista opciót), környezetében pedig megtapasztalja az evangéliumi világlátás, a szociális tartalmú pápai enciklikákban sugallt katolikus „algoritmus” belső fényét és tisztaságát. A megélhetőséget felmutató személyes példák vonzása és a belátás életre szóló elköteleződéssé formálódik. A hosszú beszélgetések olvasmányos, sokszor szinte könnyed szövegezése csalóka is – a mindvégig magvas tartalom a vállalt küldetés hiteles betöltésének tanúbizonysága.

Az első interjú kilenc, hosszabb-rövidebb időszakba tagolva a gyermekkortól a rendszerváltoztatás hajnaláig idézi fel hét évtized emlékezetes eseményeit, helyzeteit, kapcsolatait. Az apa korai halála miatt sokat nélkülöző család legfiatalabb tagjaként keresztény szellemiségű iskolai környezetbe és cserkészvilágba kerülő ifjúban fokozatosan tudatosul az evangéliumi értékekhez ragaszkodó, nyíltságot nyíltsággal viszonzó életvitel tettrekészségre felszabadító és bátorító hatékonysága. Kialakul benne az az elszántság, amely vállalja a más világnézetek, hitvilágok, ideológiák és szervezetek iránt elkötelezettekkel való párbeszéd és együttműködés kockázatát, klerikus és civil környezetekben is. Mélyen hisz abban, hogy szívós igyekezettel összhangba hozható egy társadalom életében a szolidáris, szociális érzékenység, a befolyások gyakorlását demokratikus keretek közé terelő intézményes igazgatás és a keresztény, evangéliumi értékrend. Kapcsolataiban és tevékenységében ezt a vélelmét láttatja.

A negyvenes évek észak-erdélyi „kis magyar világának” vázlata kiegészíti és mélyíti is az Olvasó meglévő ismereteit. Keresztes Sándor kapcsolatrendszere ebben a világban igen gyorsan épül ki. Képességei kibontakozásának emiatt még sajátos korlátjai is vannak (például az Erdélyi Párt 1943-ban a budapesti Ipari Minisztériumnak javasolja a fiatal jogász kinevezését kolozsvári – a nagyváradi és marosvásárhelyi hivatalt is irányító – munkaügyi felügyelővé, Budapesten alkalmasnak találják, de hiába van bajusza és visel szemüveget, nem nevezik ki, mert, úgymond, visszás lenne, ha 24 éves vezetőt kapnának a sokkal idősebb nagyváradi és marosvásárhelyi felügyelők). Házasságkötést ilyen csalódás természetesen nem akadályoz meg, de egy évvel később a gyorsan közeledő háborús front már súlyos gondokkal fenyegeti az immár első gyermekét is féltő fiatal házaspárt. Minden tanács és megfontolás a feleség Budafokon honos családjához menekülés mellett szól.  A döntés helyes, de a megkönnyebbülés csak rövid ideig tart. Az 1944 őszétől nyilas, majd orosz csizmák talpa alatt töltött (alig egy éves) időszakról szóló beszélgetés harminc oldala akár kalandregényként is olvasható, olyan kockázatokkal, amelyekre az Erdélyt elhagyó fiatal családapa biztosan nem számított.

A negyvenes évek második feléről félszáz oldalon a szűkebb értelemben vett egyházpolitikai kérdések teréből immár a parlamenti országlás viszonyai közé sodródó, a maga által értelmezett politizálás játszmáiban is aktív férfi beszél. Keresztes Sándor szemtanú, sok helyzetben tettes, vagy éppen áldozat. Kapcsolatainak Erdélyben szövődött szálai mentén rövid időn belül feladatokat talál, elhelyezkedik a közigazgatásban. Befolyást, 1947-ben parlamenti mandátumot szerez Barankovics István Demokrata Néppártjában. Megviselik a felelős tájékozódástól, józan nemzetközi helyzetértékeléstől, bizalmat építő és fenntartó együttműködéstől idegenkedő pártpolitikusok (köztük pártbéli társai) kötélhúzásai. Klerikus kapcsolatai is tovább bővülnek, egyre tudatosabban keres támogatást egyházpolitikai elgondolásainak és javaslatainak érvényesítéséhez. Sikerei mérsékeltek. Nem csak nézetei, egyenes észjárása, hanem szókimondása sincs a kereszténydemokrácia magyarországi pártjának bölcsőjét ringatni készülők ínyére. Amikor 1945 tavaszán a már alakulóban lévő Keresztény Demokrata Néppárt vezetéséről folyó egyeztetéshez (kiszemelt pártigazgatóként) egy rövid memorandumban hozzászól, Kerkai Jenő, aki a szerveződés egyik szellemi vezetője, a tartalom minősítése nélkül állapítja meg: csak egy erdélyi lehet ilyen tapintatlan.

A koalíciós évek sok felidézett személyes élménye nem csak új tudomások forrása. Megerősít, árnyal, cáfol vagy kiegészít más forrásokból származó ismereteket, vélelmeket is. Különösen azok figyelmére lehet érdemes a párt- és egyházpolitikai konfliktusokról és a kommunista diktatúra kiépüléséről szóló két fejezet, akiket foglalkoztatnak a magyar kereszténydemokrácia – és általában, a magyar demokrácia – túlélési kísérletei és ezek kudarcai (a Demokrata Néppárt tevékenysége, a Mindszenty József prímás társadalomképéhez és küldetéstudatához igazodó hivatalos egyházpolitika és a Rákosi-diktatúrát előkészítő kommunista játszmák). A végkifejlet a fiatal parlamenti képviselő számára fájdalmas csalódás. A diktatúra által elsorvasztásra ítélt, az autonóm pasztorálás gyakorlásának kereteitől is megfosztott egyházban túlélésre kell berendezkedni, korábban még védhetőnek látszó pozíciókat is elveszítve.

A gyarapodó család eltartására végett a munkahelyeiről is kitessékelt jogász harisnyakészítő háziipari vállalkozásba kezd, majd 1950-től az Új Ember foglalkoztatja: pénzbeszedő, fűtő, irodista. A kapcsolati háló szálainak szerepe is változik: egy cérnabeszerzési gond megoldásában például váratlan segítség adódik: „… a feleségem egyik barátnője férjének volt ott egy ismerőse …”. Keresztes Sándor azonban nem ad fel semmit távlatos egyházpolitikai céljaiból, és vállal minden olyan hétköznapi feladatot, amely ezekkel összeférhető. Egyre szélesebb körben válik szakértő közreműködővé, szereplővé, tisztségviselővé olyan katolikus egyházi érdekeket érintő, fenyegető, vagy sértő ügyletekben, amelyekben a jogászi felkészültség, helyzetértékelő képesség, valamint az ellenérdekű felekben is bizalmat keltő konstruktív és méltányos problémakezelő készség minden érintett számára fontos, vagy legalább elfogadható. Egyházi kapcsolatrendszere teret nyit ennek a felkészültségnek és megbízhatóságnak. Az egyre keményebb és durvább eszközökkel manipulált klérus számára fontos laikus partner a (mégiscsak létező állami jogrendszerben eligazodó,) kivételes szervezési tapasztalatokkal rendelkező jogász. Még akkor is, ha köztudottan lesújtó a véleménye a kommunista kezdeményezésre zászlót bontó papi békemozgalomról, vezetőiről és a csatlakozó alsópapságról.

Az 1956-os forradalom élményanyagát felölelő szakasz, a Demokrata Néppárt újjászervezésének kísérlete mellett az alig tíz napos időszak turbulens eseményáradata érdekes forrásanyag lehet a részleteket ma is kutató – és vitató – történészek számára. Visszaemlékezéseiből úgy tűnik, hogy Keresztes Sándor határozottan törekedett a lépéstartásra, pártja hét évvel korábbi jellegű utódjának felélesztésére, de a kevés illúziót tápláló politikusok közé tartozhatott. A reális egyházpolitikai stratégiára vonatkozó nézeteit pedig Mindszenty József megnyilatkozásai, a forradalom végórái és a prímás amerikai követségre menekülésével összefüggő várakozásai csak megerősítették.

A kádári megtorlás és a puha diktatúra három évtizedének csaknem másfélszáz oldalt szentelnek a beszélgetők. Klerikus környezetében gyorsan megtalálja a közismerten tapasztalt szervezőt a nagy mennyiségben érkező Caritas-adományok elosztásának feladata. Bár közvetlenül büntethető cselekedete nincs, a tömeges megfélemlítésre törekvő rezsim találékony zaklatásainak ki van téve az immár nyolc gyermekes családapa. Érthetően fogást keres rajta a szolgálat is. 1957 nyarán egy „ürügyteremtő” házkutatás után Kistarcsára, majd a Gyűjtőfogházba kerül, vallomásokat kell tennie súlyosabb vádakkal terhelt ismerőseihez fűződő kapcsolatairól. Az őrizetben töltött időszak anekdotikus felidézését azoknak is érdemes elolvasniuk, akik saját környezetükben ismernek hasonló történeteket. Más szempontból érdekesek azok a megjegyzések, amelyek a gyanúsított és a kihallgató viszonyáról, a lehetséges viselkedésmódok változatairól adnak képet. Az őrizetes ősszel szabadul – ennek ára két szolgálati jelentés. Az egyik „Magyar Károly” önéletrajza, a másik felsorolja azokat, akikkel rendszeres kapcsolatot tart (a nyolc személy közül hat néhai DNP képviselő és az Új Embernél munkatárs, a nyolcadik Budafok főesperes plébánosa, aki elkötelezett békepapként részesül az e listára kerülés megtiszteltetésében). Keresztes Sándor tudatában van annak, hogy e kapcsolatairól tud a szolgálat, (talán annak is, hogy a felsoroltak egyike-másika is írt már hasonló tartalmú jelentést,) és van humorérzéke. A hallgatás – 1988-ban még élő – kötelezettségének tesz eleget, amikor az interjúban nem hozza szóba ezt a szálat, amelyet amúgy néhány hónap múlva (egy harmadik, számára hasonlóan értéktelen visszatekintő jelentés nyomán) maga a szolgálat metsz el.

A következő évek emlékei között előtérbe kerül a család, a hét fiú- és egy leánygyermek iskolai élete. Gazdag a nyilvánosan vállalt hittanra járáshoz sokféleképp viszonyuló tanári környezetek, a közép- vagy felsőfokú továbbtanulást többnyire akadályozó, vagy informálisan éppenséggel támogató beavatkozások példatára. Valamennyi fiú a piaristáknál gimnazista, valamennyi teljesíti a katonai szolgálatot, és Mami címmel 1975-ben riport jelenik meg a Néphadsereg című hetilapban egy édesanyáról, aki hét fiút adott a hazának. Köszönik, jól vannak, a Kölcsey-utcai ház népes rokoni és baráti találkozások kedvelt helye, ahol senki nem szövetkezik a rendszer megdöntésére, de a rendszerhez igazodással elérhető karrierek csábereje sem hat, miközben senki nem tesz szemrehányást azért, mert a családapa politizál, vagy mert nem próbál megalkudni a helyzettel…

Az első életinterjút lezáró 110 oldal is eseményekben, állam és egyház közötti konfliktusokban dús időszakot ölel fel. Összefüggéseiben és szereplőiben is gazdag, sok vonatkozásában visszatekintő körképet ad Keresztes Sándor egyházpolitikai tevékenységének csaknem fél évszázadáról. Különböző, gyakran magaválasztotta szerephelyzetekben foglalkoztatja a magyar állam és a Vatikán közötti kapcsolat rendezése, a Szent István Társulat fennmaradásáért folytatott küzdelem, a püspöki stallumok betöltésének állami befolyásolása, az erdélyi és a lengyel klérussal kialakuló kölcsönös bizalmatlanság, az állam-egyház kapcsolat aszimmetrikusan szervilis jellege, az egyházak elhalásának reményét feladó állami ideológia változásával megnyíló lehetőségek felhasználása. Folyamatosan szentel különös figyelmet az erdélyi magyarság, értelemszerűen a katolikus egyház helyzetének, létkérdéseinek.  Tanulmányokat ír, memorandumokat szerkeszt, jogi végzettségét a pécsi egyetemen kiszélesítve megerősíti. A szolgálat 1973-ban ismét megtalálja, de a Szent István Társulat vezetése körül kialakuló egyház-állam alkufolyamatokban Keresztes Sándor érintettként sem lép ki a hétköznapi állampolgárra nézve kötelező közlések köréből. Négy év próbálkozásai után ezt belátva végleg lemondanak róla a „hazafias alapon vállalt együttműködés” reményét dédelgetők.

Alkalomszerű és rendszeres személyes találkozások, rokonszenvek és közös kockázatvállalások, latolgató eszmecserék, komoly viták és határozott állásfoglalások felidézése fonja körül a mindig egyértelmű szándékot: az állam és az egyház kapcsolata igazodjon az idők változásához, az előbbi tartsa tiszteletben az utóbbi autonómiáját, az utóbbi tevékenysége pedig egyértelműen pasztoráló legyen. Ennek az általános, stratégiai távlatú motiváltságnak jelentős személyekhez fűződő kapcsolatokban tükröződő megnyilvánulásait fedezheti fel az Olvasó az első interjút kiegészítő megemlékezésekben.

A második interjú 1988-tól a rendszerváltás hajnalának két évét, majd a nagykövetként a Vatikánban töltött négy év történéseit idézi fel. Kezdetekor sokakhoz hasonlóan Keresztes Sándor sem számított arra, hogy nagyon rövid időn belül bomlik le a nemrég még és már javíthatónak vélt rezsim. Hosszú időn át távlatosnak szánt és vélt elgondolását így idézi fel: „… fő tevékenységemet az egyházpolitikára korlátoztam. Ehhez bázist jelentett a katolikus egyház nemzetközi jellege … hierarchikus szervezete és egész jogrendszere …  ebben a rendszerben gondolkozva mindig úgy érveltem, amikor marxistákkal beszéltem, hogy amennyiben megengedik az egyháznak a valódi szabad működést, ha biztosítják a szabad pasztorális tevékenység kereteit, ezzel az egyházak akarva-akaratlanul a szocialista rendszer konszolidáló tényezőjévé válnak. … azt hiszem, hogy akikkel én tárgyaltam, ezt többnyire fölismerték. ….”

Ennek a gondolatnak a jegyében látott hozzá (volt képviselőtársaival összefogva, Barankovics István politikai nézeteit aktualizálva) a Kereszténydemokrata Néppárt megszervezéséhez. Régóta képviselt – és az érintettek körében ismert – egyházpolitikai felfogásának jegyében e párt vezetőjeként, kormányra kerülést tervezve tárca nélküli miniszterként szeretett volna a kisebbségi kérdésekkel és az egyházzal való kapcsolattartással foglalkozni.

Az interjú első félszáz oldala sok személyes vonatkozással és utalással világítja meg az 1988-1990 időszak folyamatainak részleteit, az egymást keresztező reményeket, lépéseket és konfliktusokat – többnyire kudarcokat. Az események sodrában a gondos és felelős szervező munkára ugyanis nem jutott idő. Hónapok, hetek alatt bomlottak le hosszú időn át megbízhatóan működő befolyásgazdálkodási hálózatok. Akinek volt félnivalója, menekülésre is vehette a dolgot. Rövid időn belül eltűntek vagy háttérbe szorultak azok, akik a nemzet, a társadalom életének stratégiai stabilitású átalakítására egy lassúbb és kevésbé sokkszerű folyamatban – és így Keresztes Sándor modelljében partnerként – lettek volna készek és képesek. Megüresedő helyeik nem maradtak betöltetlenek, de többségüket másféle motiváltsággal érkezők foglalták el.

A Magyar Demokrata Fórumhoz fűződő kapcsolat alakulása, a kezdetben KDNP-hátteret fontolgató, de végül MDF-támogatottság igénye mellett döntő Antall József személyekre is lebontott kormányzási koncepciója, a kereszténydemokrácia köntösében versengő más irányzatok és további – ideológiailag nyíltan ellenfélként gondolkodó – érdekcsoportok számára Keresztes elgondolása nem bizonyult vonzónak. Az első interjú tartalmát már ismerő Olvasó ezen aligha csodálkozik, és persze azok sem, akiknek ezekről az évekről már személyes tapasztalataik is vannak. A sok vonatkozásban, személyeket, nézeteket, elköteleződéseket tekintve is fájdalmas csalódásokkal járó fejlemények rögtönzéseket is kikényszerítettek. Kormányon belüli koalíciós bizalmatlanság, személyes becsvágyak, hiányos felkészültség … Keresztes Sándor négy évvel későbbi visszaemlékezése megvilágítja a kamikaze jelző nem feltétlenül áldozatkész hősiességre hajazó jelentéstartalmát.  

Részben kárpótlásul, részben bárki másnál egyértelműbb alkalmasságának elismeréseként, részben a hazai politikai törekvések fő sodrából történő kimozdítás végett Keresztes Sándor 1990 őszén a Szentszék és a Magyar Köztársaság között létrehozott diplomáciai kapcsolat keretében kap vatikáni nagyköveti megbízást. Az interjú utolsó része vázolja a nagyon aktív szerepvállalást, a középeurópai térség országaira vonatkozó vatikáni tájékozottság és irányultság alakításának négy év alatt elért eredményeit. Ezekből kiderül, hogy a magyar nagykövet által vallott egyházpolitikai paradigmák bölcs lépésekkel sem mindig érvényesíthetők, és Keresztes Sándor is betekintést kap olyan összefüggésekbe, amelyek korábban helytelenített, vagy elkerülhetőnek tartott. Körültekintően, képzelőerővel és kellő diplomáciai érzékkel (így tapintattal is) vet fel és gördít jó irányba több olyan egyházpolitikai kérdést, amelyek megoldásai hitelesen magyarázzák és indokolják az interjúkötet címét.


[1] https://mek.oszk.hu/21900/21961/21961.pdf

[2] „Érdemes keresni a másik fél gondolatvilágában meglévő értékeket; a különböző világnézetű emberekkel együtt kell és lehet élni … nem legyőzni, hanem meggyőzni kell a másikat.”

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .