Press "Enter" to skip to content

Noszkai Gábor: Szabó Zoltán (1912-1984) arcéle

Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület évek óta koszorúval tiszteleg egyik szellemi “iránytűje”, Szabó Zoltán író emléktábájánál. Idén azon keseregtünk, hogy a fiatalok szinte semmit sem hallottak a  Tardi helyzet és a Cifra nyomorúság szerzőjéről, vagy a “szellemi honvédelemről”. Noszkai Gábor vállalta, hogy folyóiratunk és a Kovász Közösség olvasói számára összefoglalja Szabó Zoltánról mindazt, amit ma is fontos lenne tudni róla.


„1933 óta csaknem valamennyi baloldali író azt az esztelenséget műveli, hogy antifasiszta akar lenni anélkül, hogy anti-totalitarista volna.” – George Orwell megállapítása Arthur Koestlert méltató tanulmányában nem azért kívánkozik Szerzőnk portréja elé, mintha Szabó Zoltán bármikor osztozott volna baloldali írótársainak bűnnel felérő hibájában. Fiatal falukutatóként elméletek sodrásával szemben a társadalmi valóság megismerésének és leírásának szándékával keres támpontot.

  1. Falukutató író (1933-38)

1933-tól a Fiatal Magyarság című lap szerkesztője. Itt teszi közzé Társadalomkutatás című tanulmányát, melyben korosztálya számára programot ad: Szociográfián keresztül vezet az út a szociális elmélethez, ha ugyan vezet az elmélethez, mert egyáltalán nem az elmélet a fontos… Az emberrel, és nem elmélettel akarjuk megoldani a szociális problémát. (…) A cél, a végső cél egy olyan generáció nevelése, mely állandóan ott tartja a kezét a szociális állapot ütőerén, mely egy élő szociográfiát ismer.

Goethe Faustjának számára „Fakó minden teória.” Szabó Zoltán a 30-as évek közepén tömegeket lelkesítő ideológiákkal kénytelen szembesülni: a sziléziai Lövenbergben, a pomerániai Danzigban és Berlinben tett látogatásai alkalmával szerzett úti élményei által ismeri meg a nemzetiszocialista ifjúság- és falupolitikát. Ismereteit a Magyarországra visszatérő Szegedy-Maszák Aladár – volt berlini követségi titkár – személyes beszámolói tovább árnyalják. Huszonnégy éves, amikor az 1936-os könyvnapon A tardi helyzet megjelenik. A tardiak munkakörülményeit, napi, heti és éves időbeosztását, fegyelmezetten rögzítő szikár adatok, életük minőségének teljességre törekvő, pontos leírása – annak ellenére, hogy a szerző nem veti fel nyíltan a politikai felelősség kérdését – több mint társadalomkritika. A falusi gyerekek éhezésének tényére a 30-as években sem voltak igazolható ideológiai válaszok. Adatközlései döbbenetet keltenek. Országos vitát vált ki. Méltatói nem érik be a szakmai értékeléssel. Ideológiai keretek közé akarják szorítani a szerzőt és művet: A tardi helyzet megjelenése után szinte naponta kellett válaszolnom arra a kérdésre, hogy jobb- vagy baloldalon látjuk-e a kibontakozás útját. A válasz senkit sem elégíthetett ki, mert mindkét oldal felé csak tagadó lehetett. (…) A magyarság számára nincs veszedelmesebb, mint egy belső világnézeti harc, sok áldozattal, tehát meg kell próbálni elkülöníteni a szociális változás ellenségeit, akik sokkal kevesebben kell hogy legyenek, mint egy osztály vagy egy oldal – írja.

1938-ban adja közre a Cserhát – Mátra – Bükk-béli kutatása eredményeit Cifra nyomorúság címmel. Teljes társadalomképet ad, legszigorúbb kritikával a magyar középosztályt illeti. Megállapítja, hogy csak két dologban egységesek: az „úri” életforma megjátszásában és a társadalom kiszolgáltatott tömegei feletti könyörtelen uralkodásban. Szabó Zoltán szerint a földreform önmagában nem megoldás, a parasztok részére új életformát szükséges kialakítani és mindabban részeltetni őket, amit hiányolnak és amiért a város után sóvárognak. Tapasztalatait összegezve megállapítja, hogy a társadalom összetartó erői fogyatkoznak. Falukutató munkásságának végkövetkeztetése: A népet be kell emelni a nemzetbe. Ez a korszaka a Márciusi Front (1937) ellehetetlenülésével és az I. zsidótörvény ellen tiltakozó keresztény írók és művészek által közreadott Makai-nyilatkozat aláírásával zárul.

  1. Nemzeti szocializmussal szemben – nemzeti kultúrát védő közíró (1939-44)

Az 1939. júniusi Könyvnapokon Magyarok könyvtára címmel öt füzetből álló „nemesponyva-sorozat”-ot szerkeszt. A kezdeményezésben Illyés Gyula, Féja Géza, Ortutay Gyula és Erdei Ferenc vesznek részt. Szabó Zoltán: Két pogány közt című Zrínyi-portréja történelmi példát ad. Eltávolodik Szekfű Gyula magyarságot alkat-közösségként meghatározó szemléletétől.

Pethő Sándor főszerkesztő felkérésére kezdi közölni a Magyar Nemzet hasábjain 1939 áprilisa és 1944 februárja között önálló rovatát. Szerkesztői és hírlapírói célja azonos: felidézni és meghonosítani a svájci Geistige Landesverteidigung (szellemi honvédelem) függetlenségi hagyományát, amely széleskörű népi kezdeményezés volt a nagynémet hatalmi törekvésekkel szemben. Tudatosítani akarja, hogy a nemzeti szocialista befolyás az országot és társadalmat fenyegető veszély. Célja a tények felismertetése. Vészhelyzetben kultúráért és nem politikai elemzőért kiált. Kibontakoztatja a legigényesebb magyar politikai publicisztika műfaját. A fasizmus térnyerését pusztító (a gyilkolást lélektani és nyelvi eszközökkel előkészítő) folyamatként érzékeli, amellyel szemben a magyar függetlenségi hagyományt mutatja fel. Felismeréseit a világháború kitörésekor szerkesztett Szellemi Honvédelem Naptára című kiadványában teszi közzé, amely a nemzeti-szocializmussal szemben, közel negyven szerző szellemi ellenállásának dokumentuma.

1940-ben, franciaországi ösztöndíja idején személyes tapasztalatai mélyítik el szembenállását. Menekülő szemtanúja az ország náci megszállásának: a Wehrmacht elől Párizsból Bordeaux-n át Nizza felé kerékpározva először éli át egy ország katonai elfoglalását. Az átélteket összegzi Összeomlás (1940) című útinaplójában. Franciaország megszállása döbbenti rá: A III. Birodalom egész Európát maga alá gyűrő hadigépezetével szemben Magyarország – esélytelen. Szembesíti a közgondolkodást saját meggyőződésével: a hitleri Németországnak sohasem voltunk egyenrangú szövetségesei és a fasizmus ideológiája nem a magyar tömegek által vágyott ország-gyarapítást, hanem a III. Birodalom kelet-európai térfoglalását szolgálja.

Szerelmes földrajz (1942) – Szabó Zoltán legismertebb prózai művének második kiadását (1988) bemutató bevezetőjében Réz Pál ezt írta: „Szabó Zoltán e könyve újszerű kísérlet és új műfaj. Magyarország földjéről szól és >úgy viszonylik a földrajzhoz, mint a szerelem a biológiához.< A szerző Magyarország földjének és tájainak mondanivalóit költők műveiből szűri le és foglalja össze. Szabó Zoltán könyvét nevezhetnénk így: a magyar föld irodalmi fölfedezésének és kifejezésének regényes életrajza: vagy így: utazás Magyarországon költők karján: vagy így: megmutatása annak, hogy milyen a magyar föld képe versben elbeszélve. (…) Éppen ezért a “Szerelmes földrajz” formája könnyed, elbeszélő forma, színes és változatos folyóbeszéd, átmenet a napló, a regény és az útirajz műfaja között. (…) Bizonyos értelemben >Magyarország fölfedezése< ez a könyv, annak a szép és gazdag Magyarországnak a fölfedezése, mely a magyar írók műveiben foglaltatik. Olyan érdekes is, mint egy fölfedezőút, amelyet hol gyorsszekéren, hol gőzösön, hol gyalog baktatva egy város felé, hol egy folyón csónakkal lefelé haladva teszünk meg (…). Így kalauzol a Kiskunságban Petőfi, Biharban Arany, a Bácskában Kosztolányi, Szeged körül Juhász Gyula, a Nyírségben Krúdy (…). A könyv árnyalatos, nyugodt soraiban egy új magyar hazaszemlélet bújkál, egy olyan hazaszeretet, mely csakugyan nem tartalmaz semmi mást, mint szeretetet.”

Magyarország német megszállásáról 1944. március 19. kora délutánján értesül. Október végéig fél éven át folytat fegyvertelen ellenálló tevékenységet: Rám az a feladat hárult volna, hogy Kovács Imrével repüljek át az orosz főhadiszállásra, kapcsolatot teremteni Malinovszkijjal, amitől húzódoztam: a marsall aligha tudja, kik vagyunk, s tábornokkal író aligha boldogul… Az ellenállás fegyveres formáit értelmetlen önpusztításnak tekinti. Legközelebbi ismerősei közül Cserépfalvi Imre, Kovács Imre, Pallavicini György és Szegedy-Maszák Aladár – nyíltan rokonszenveznek az angolokkal.  Ez a korszaka 1944. októberi illegalitásba vonulásával zárul.

  • A korszakváltás szereplője (1945-1949)

1945 januárjától az Ideiglenes Kormány szálláshelyén, a debreceni Arany Bika Szállóban – Erdei Ferenc szobájában menedékre találva – mond búcsút az illegalitásnak. Megismerkedik Nagy Imrével, akit a legtöbbre becsül a Moszkvából visszatérő kommunista vezetők közül. A politikai helyzetet korszakváltásként, nem felszabadulásként értelmezi. Közhatalmi tisztséget nem vállal. Közéleti feladatvállalásaival határozott, önmaga által kitűzött célokat szolgál. A Magyar Írószövetség ideiglenes titkárává választják.

A Nemzeti Parasztpártban Erdei Ferenccel, Illyés Gyulával, Kovács Imrével, Veres Péterrel, a földhöz juttatottak politikai érdekeit vélik képviselni.

A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) elnökeként nyitottabb oktatás- és ifjúságpolitika előmozdítását tekinti céljának: a népi kollégiumi mozgalmat a parasztság és az ifjúság egyenjogúsítását szolgáló fórumnak tekinti. Hazugság nélküli szellemi élet meghonosítása szerepel programadó írása céljaként, a hazai demokratikus közgondolkodás előmozdításának szándékával létrehozott Valóság című folyóiratban. Bibó: A magyar demokrácia válsága című tanulmánya közlése érdekében vitába száll Révai Józseffel. Néphatalomról vallott nézetei régóta szilárdak:

Hogy egy ország demokratikus ország legyen, ahhoz nem elég az, hogy a képviselőház vitatkozik. Sőt még az sem lenne elég hozzá, ha ez a képviselőház titkos választás útján jönne össze. Nem elég hozzá az, hogy a kormányzat tiszteletben tartja a szabadságjogokat, nem elég a törvény előtti egyenlőség. A demokrácia ennél valamivel több. Úgy gondolom, nemcsak kormányzási forma, hanem életforma. Háború előtti nézeteitől mind nagyobb távolságba kerülnek a koalíciós korszak – népuralmat ellehetetlenítő – eseményei. Az 1949-es Mindszenty-per miatt Párizsban betöltött követségi tanácsosi tisztségéről lemond.

Élete legdrámaibb döntése: végleges távozása Angliába.

  1. Magyar író Angliában (1949-1984)

Az év nyarán anyósához, Károlyi Mihálynéhoz küldött levelében írja: …nem bírtam ezt az állapotot, [a magyar követségen – N. G.] egy farkas torkában venni lélekzetet (…) Nehéz ugye szolidárisnak lenni egy rezsimmel, amely félévenkinti justizmordokkal tartja fenn magát, és [Mindszenty]katolikus bíborost, kommunista klerket pontosan egyformán nevez ki spionnak egyik napról a másikra. (…) Undorodom, valljuk meg nyíltan. Gondolom maguk is. Micsoda pokoli ötlet? Ha a külügyminiszter [Rajk László] kém, akkor a Külügyminisztérium kémszervezet, s Magyarország Koestler-illusztráció. (…) ösztönösen mindig korábban iszonyodom. (…)

Talán kicsit elnézőbb lesz irányomban, ha meggondolja: én amióta novemberben visszajöttem, a „vízözön” állati sejtésében éltem. Talán visszaemlékszik, hányszor mondtam, hogy Rajk ígéretei annyit érnek, amennyi ő belőle lesz, amikor be kéne tartania. Azt a legrosszabb pillanatokban sem képzeltem, hogy addigra hulla lesz belőle.

Szerzőnk Angliában tevékeny részt vállal a nyugat-európai magyar irodalmi élet és közgondolkodás szervezésében. Következetesen elutasító a Magyar Népköztársasággal szemben: Nem fogadja el a magyar társadalom elé állított tabukat: 1956 forradalmi értelmezésének tilalmát, a vélemény-nyilvánítás korlátozását az ország katonai megszállásáról, valamint a polgári és politikai szabadságjogok hiányát. Az ország helyzetét 1956 után élete végéig vigasztalannak tekinti. Bibó nyomán a politikai és társadalmi szférát „hazugság rendszer”-ként értelmezi:

Ha a függőségeket függetlenségnek, kis szabadságokat szabadelvűségnek, forradalmat ellenforradalomnak kell mondani, maga a rendszer lehet aránylag türelmes, józan vagy okos egyben-másban. Ám ettől az alapvető hazugság hazugság marad.

Gondolkodására angol nyelven író filozófusok, írók és tudósok vannak hatással: Hannah Arendt, Isaiah Berlin, Arthur Koestler, George Orwell és Bertrand Russell. Közös bennük, hogy valamennyien a zsarnoksággal szemben fellépő, a személy szabadságát a hatalommal (minden hatalommal) szemben szellemi eszközökkel védelmező gondolkodók. Brit szerzőről ritkán közöl újságcikknél hosszabb terjedelmű írást. Orwell esetében kivételt tesz.

Írótársában – témaválaszásait illetően is – hozzá közelálló szerzőt ismer fel: Szabó Zoltán korai Orwell-élménye (Csavargóként Párizsban, Londonban – 1933) meglepő párhuzamra sarkallja: Ez az útikönyv Indiánál és Afrikánál ismeretlenebb tájakra vitte el angol olvasóját: alagsorokba, mosogatókonyhákba, pincékbe, hidak alá, éjjeli menedékhelyre. Orwell egyik legtanulságosabb könyve különben, más terepen, de ugyanolyan felfedezés, amilyen az idő tájt A puszták népe volt. Orwell jelentőségét abban látja, hogy: „a legszegényebb népek életkörülményeit jegyzi le.” A műfaji keveredést illetően is rokonságot fedez fel falukutató írásai és két korai Orwell mű, a Csavargóként Párizsban, Londonban, és A wigani móló között. Utóbbi két kötet is …átmenet a társadalomrajzi és a szociológiai útikönyv között: bennük az író a lélek mélyrétegei helyett a társadalom mélyére törekszik. Valódi reveláció mégis az 1984 elolvasása után éri, melyet honfitársai közül az elsők között olvas: a politikai matéria a lényeges, az emberi a járulékos. (…) A regénynek éppen a tudatossága elképesztő. (…) A regény cselekvő hőse az a Hatalom, amely mondhatni személytelen… (…) Orwell annak elhárításához segít hozzá, amit kifejezett. Írói értékén felüli teljesítménye: a totális államszerkezet átvilágítása, úgy segíti a szabadság ügyét, mint Röntgen találmánya az orvosokat.

Szerzőnk a Praxis előbbre-valóságát hirdeti a Teóriával szemben. Írói hitvallása szerint a teória felől nem ismerhető meg a valóság. Pályakezdésétől nemet mond és következetesen kitart felismerése mellett: nem lehetséges a társadalom egyes csoportjainak jogfosztásával más csoportokat egyenjogúsítani! A kiszolgáltatott emberért emelt szót falukutatóként, a Márciusi Front egyik alapítójaként, az I. zsidótörvény ellen tiltakozó katolikusként, hazája német és orosz megszállásának társadalomtorzító következményeit korán felismerő szerzőként, 1956 forradalmát Angliában értelmező és ismertető magyar íróként.

Szabó Zoltánnak nem állt volna jól az ideológiai konfekció-zubbony. Átlát az embert eszközzé alacsonyító rabulisztikán. Világképe nem hatalmi doktrínákon nyugszik. A politikai ideológiák ködén áthatolva a magyar társadalom szerkezetének valóságát kutatja.

Elemző tisztánlátása, a megalázottak és megnyomorítottak helyzetét, megszenvedett igazát a pillanatnyi hatalmi érdekekkel állítja szembe.

Szerzőnk

  • sem marxi elméleti                                               
  • sem szakszervezeti – mozgalmi    
  • sem pedig korporatív-szervezeti 

értelemben nem volt szocialista.                                                             

A hazai szocializmus történetét tévedések, bűnök, külföldről megfontolás nélkül átvett utópiák és intézmények társadalomra erőszakolt pusztításaként értelmezte. A teóriákkal (marxista dialektikával és a nacionalista retorikával) szemben mindvégig az ország tényleges helyzetét, a társadalom valóságos szerkezetét és a nép reális állapotát vizsgálta és elemezte.

Szocialistának nevezhető ugyanakkor a szó George Orwell által kijelölt következetes antitotalitárius értelmében. Minden zsarnokot megvet, minden zsarnoksággal szemben az erőszakmentes szellemi ellenállás magatartását választja és hirdeti. Világképéhez, gondolkodásához a legközelebb nem a kontinentális baloldal (marxista-szociáldemokrata) pártjai, hanem a Brit Munkáspárt állt.

Egyszerre látja és láttatja a társadalom állapotát, sürgeti a szociális reformokat. Életútja ritka példája a következetesen gondolkodó és cselekvő írástudónak. Egész életművét jellemzi az érzelmi előfeltevések nélküli megismerés elfogulatlan, bár szenvedélyes vágya.

A demokrácia eszmei létrehozása a közös alapok megtalálásával kezdődik.

Alapvető felismerése, hogy a magyar közgondolkodásból hiányoznak a közösen vallott és vállalt elméleti alapok. Közös eszmények hiányában időről-időre tragikus kimenetelűvé válnak a politikai közösség egészét bomlasztó, megosztó, utóbb felemésztő civilizálatlan küzdelmek. A szellemi alapok megtartásához segítséget nyújthatnak – különböző világképű személyek által – közösen vállalható életművek. Szerzőnk számára demokratának lenni többet jelent, mint baloldalinak, konzervatívnak, vagy éppen szabadelvűnek. Szabó Zoltánra a XXI. századi hazai baloldal elődjeként hivatkozhatna a társadalmi egyenjogúsítás elmaradt feladatát sürgető életművének tisztelőjeként. A konzervatívok az utópiák elvetésében, a nemzeti közösséget létrehozó és fenntartó kultúra megőrzésében és gazdagításában vállalt szerepe miatt tekinthetnék klasszikusuknak. A szabadelvűek pedig az egyetemes emberi méltóságot védelmező és a gondolkodás szabadsága mellett élete végéig következetesen kiálló elődjüket részesíthetnék megbecsülésben. Önazonosságuk kimunkálása mellett találhatnának rá a demokraták közösségét építő közös szellemi hagyományra. 

Az 1980-as évek második felében ilyen – különböző világképeket befogadni képes – demokrácia-fundamentumként tárult elénk Bibó István életműve.

Szabó Zoltán egymással egyenrangú falukutató, szépirodalmi és közírói tevékenysége jelentősebb annál, hogy csonkítva-egyszerűsítve hitelesen megjeleníthető legyen. A történelmi és társadalmi valóság iránt érdeklődő olvasók számára mindig szövetséges marad.

Budapest, 2022. június 13.

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .