Falus András: Mesterséges valóság

Mottó: „Ez még nem a világvége, de az eddig ismert világunknak vége.”
(Tristan Harris és Aza Raskin, a Center for Human Technology alapítói)
Mesterséges intelligencia (MI), a mitikus valóság

Manapság egyre több minden szól a mesterséges intelligenciáról (MI), ez ma már a mindennapi életünk mesterségesen létrehozott valósága, technikai realitása. A cím második felének értelmezésére később térünk ki.

A ChatGPT (magyarul: generatív, előre betanított társalgás, az OpenAI cég terméke) és a naponta megjelenő kapcsolódó szoftverek gyors térnyerésével, ami pillanatok alatt több mint 100 millió felhasználót mozgósított, széles körben elterjedt az emberek közvetlen kapcsolata az MI-vel, ezzel együtt lelkesedés és aggodalom, hogy mit hoz a jövő. A több nyelven kommunikáló chatprogramok különböző verziói, naponta fejlődő képalkotó szoftverek az elmúlt év hatalmas kommunikációs robbanását idézték elő a digitális (online) kultúrában. Nem meglepő, hogy a teljes társadalmon túlmenően a tudományos jövőkutatás szakemberei is nagy érdeklődést tanúsítanak. A filozófusok, matematikusok, informatikusok, nyelvészek, szociológusok, pszichológusok, humán antropológusok, orvosok, evolúcióbiológusok, teológusok, mérnökök saját gondolat- és tudásvilágukból tekintenek a mai, de főleg a jövőbeli MI hatására. Intelligenciáról lévén szó, felvetődik a lehetőség áthidalni a szakadékot az emberi és a mesterséges intelligencia között. A neurobiológusok és az informatikusok együttműködése révén látótávolságban van az agyi elektromos folyamatok „letöltése”, ha csak részletekben is. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy a letöltött jelhalmazokat visszanyerhető és használható formában bevigyék az MI-k memóriájába.

MI – gépi tanulás – mély tanulás, „önképző” rendszerek

A mesterséges intelligencia algoritmusokból álló tudomány és technológia, amely úgymond intelligens gépeket állít elő, amik szimulálják az emberi képességeket az észlelésben, a tanulásban és a döntésekben. A technológiát széles körben használják a társadalom különböző területein, beleértve az érzékelési adatok elemzését és megértését, a nagy adatbázisokat, nyelvi modellek (mint a magyar PULI program – Prószéky Gábor és munkatársai) kidolgozását, a biztonsági felügyeletet, a tervezés optimalizálását, a gyártási folyamatot, az oktatást, az orvosi ellátást, a robotikát, járművek önvezetését a forgalmi szituációk aktuális és folytatólagos elemzése révén stb.

A gépi tanulás folyamata során a számítógépes rendszer az ember által bevitt információkat és adatbankokból-internetről származó szövegtesteket használja. A tanulás következő mozzanata az, hogy az adatok több millió ún. neurális elemen haladnak át, és a megfelelő kérdésekre egyre pontosabb válaszokat, előrejelzéseket ad vagy döntéseket hoz. A neurális hálózat elemei a valóságban az agyi neuronok elektronikus modelljei, amennyiben annak egymást aktiváló tagjai dinamikusan változó mintázatú láncolatokat képeznek. A neurális hálókban lezajló folyamatok bizonyos értelemben „fekete dobozok”, hasonlóan az agyban végbemenő összetett folyamatokhoz. A mély tanulás mint eszközrendszer lehetővé teszi a rendszer önálló tanulását, valamint képességei és működése önjavító és visszacsatoló fejlesztését, például az adatbázisok önálló felkeresését és az adatok lekérdezését. Jóllehet ezek a fejlemények gyorsuló és autonóm módon fejlesztik az MI-rendszereket, és nagy ígéretet jelentenek, továbbra is korlátozottak a képességeik az emberi intelligencia leképezésére. Mindazonáltal az MI-rendszerek máris jelentős előrehaladást értek el olyan területeken, mint a gyógyászat, a kép/arc/szem-szivárványhártya felismerése, a természetes nyelvi feldolgozások, időjárási, szeizmológiai előrejelzések, de akár a szellemi játékok (sakk, GO) terén is.

Intelligenciadefiníciók – emberi intelligencia

Ha releváns fogalmakat kívánunk használni az MI-re vonatkozóan, érdemes tudományos igényességgel belegondolni, mit is takar az a fogalom, hogy intelligencia, pontosabban az emberi intelligencia.

Van-e egységes értelmezés az emberi intelligenciára? Az MI-kutatás két nagy alakja, Ray Kurzweil és Max Tegmark írásaiból idézek:

„Emberi adaptív képesség, amely biztosítja, hogy minden ember bármilyen tevékenységet el tudjon végezni bizonyos szinten.”

A komplexitást hangsúlyozva: „Az intelligencia fogalma a logika, a megértés, a tudatosság, a tanulás, az érvelés, a tervezés, az önreflexivitás és a problémamegoldás, elvont fogalmakban való gondolkodásra vonatkozik. Idetartozik az érzékenység mások érzelmeire és megfelelő reagálás azokra, továbbá a gondolati rugalmasság, az általánosítási képesség, beszédkészség, ítéletalkotás, téri képzelőerő, kézügyesség, humorérzék, kreativitás a meglévő ismeretek újszerű használatára.” Max Tegmark szerint az intelligencia az összetett célok elérésének képessége.

Az MI-ről és a robotokról alkotott nézetek

A mesterséges intelligencia az emberihez képest nem biológiai hátterű tudást és tevékenységet jelent. Egyértelmű a számítástechnika, a szuperszámítógépek és azok hálózatának sok nagyságrenddel nagyobb adattárolási képessége és elképesztő műveleti gyorsasága.

Az MI évek óta olyan téma, amely lenyűgözi a tudósokat, filozófusokat, és természetesen a laikus nagyközönséget is.

A sci-fi korai napjaitól kezdve a szerzők olyan világot képzeltek el, ahol a robotok vagy gépek képesek önállóan gondolkodni és cselekedni, akár az emberi teljesítményt is felülmúlva. Ez egy közös remény és egyben félelem is, amelyet az újdonságok iránti kíváncsiságunk, innovációs késztetésünk, de egyben az ismeretlentől való félelmünk és az a sajátos meggyőződésünk is vezérel, hogy az embereket egyes tevékenységükben gépek helyettesítik, vagy továbbgondolva (képzelve?) le is váltják. A mesterséges intelligencia fogalma évtizedek óta jelen van az irodalomban és a filmekben, kezdve a jóindulatú és védelmező MI-től, mint a 2001: Űrodüsszeia című filmben, a gonosz és pusztító mesterséges intelligenciáig, mint a Skynet a Terminátor-filmekben. Az az elképzelés, hogy a gépek humanoid robotként viselkedhetnek, arcuk, emberi hangjuk és mimikájuk van, gondolkodhatnak, nagyon népszerűnek bizonyult, és el is terjedt a populáris kultúrában, a televízióban és a videójátékok világában.

A mesterséges intelligencia fogalmát sokan a robotokkal azonosítják, de legalábbis a robot metaforán keresztül tudják elképzelni. A robot az, amely (aki!) nem hibázik, erősebb, mint az ember, és célirányosan programozható. Az MI-vel kapcsolatban is túlnyomórészt robotokra gondolunk, tárgyiasítunk, pedig ez zömmel sci-fi alkotásokból származó félreértés.

Az MI-t a robotokkal azonosító válaszadók körében két jellemző vélekedés fordul elő. Az egyik szerint a barátságos robotok átveszik az emberek munkáját, a másik pedig a robotok az emberekre veszélyessé válható önállósodásáról szól.

Az MI-vel kapcsolatos hasonlatok a nevetségesen misztifikált végletek között mozognak, a báránybőrbe bújt farkastól a repülő szőnyegig, a guminőtől az idegen betolakodóig, sztochasztikus papagájtól az atomrobbanásig, a virtuális csicskától a Supermanig, hogy csak párat említsünk. Ezek a képzettársítások a negatív konnotációk felé mutatnak, úgymint a veszélyesség, kiszámíthatatlanság, megbízhatatlanság, és jelenleg kisebbségben vannak az egyértelműen pozitív képzettársítások (pl. munkatárs, tanácsadó és jó barát).

Minden esetben figyelemre méltó, hogy ezek a vélekedések kevéssé számolnak az MI alaktalan, „testetlen” mivoltával, pedig annak lényege nem ez, hanem egy összetett hardveres szerverpark és szoftveres algoritmus szisztéma. Míg a robot  régebbi értelemben egy előre programozott szerkezet, addig az MI önálló tanulásra is képes, saját működését ismételt visszacsatolásokkal javító technológiai rendszer.

A fejlett MI-rendszerek fejlesztésére összpontosító kutatások egyre növekvő területet képviselnek. Bár a mesterségesintelligencia-rendszerek képesek bizonyos feladatok elvégzésére az emberi teljesítményt látványosan meghaladó szinten, de alapvetően hiányzik belőlük az emberi agy érzelmi, kognitív és érvelési képessége.

A mesterséges intelligencia által keltett képzetek lenyűgöző és összetett témákat adnak, ami sok kutató és a nagyközönség fantáziáját is megragadja. A mesterséges intelligencia jelenlegi állapota még messze van attól, hogy elérje az elképzelt majdani mesterséges intelligencia szintjét, ám az MI-technológia gyorsuló fejlődése indokolja a reális és konstruktív jövőkép felvázolását.

Optimizmus – szkepszis – pesszimizmus

Egyértelmű, hogy egyre nagyobb szükség van arra, hogy egyensúlyt teremtsünk innovációs vágyaink és az MI felelős használatát biztosító etikai megfontolások, szabályozások és irányelvek között. Mivel a mesterséges intelligenciát eredményező technológia folyamatosan fejlődik, fontos, hogy szem előtt tartsuk ezeket a szempontokat annak érdekében, hogy az MI jövője harmonizáljon a társadalmi közjóval.

A közvélemény megítélése a mesterséges intelligenciáról korábban inkább optimista, mint borúlátó volt, elsősorban az orvostudományban, a közlekedésben, a nyelvi programokban, és elsődlegesen az automatizálásról szóló biztató információk alapján. Az elmúlt években viszont megnőttek az MI feletti kontroll elvesztésével, az etikai aggodalmakkal és a munka világára gyakorolt negatív hatásokkal kapcsolatos aggályok. Egyesek sosem látott jólétet és emberi kiteljesedést vizionálnak, míg mások viszont azt, hogy a mesterséges intelligencia sok mindennek véget vet, beleértve a munkahelyeket, sőt a szuverén emberi kultúrát is. Legyen a vélemény akár derű- vagy borúlátó, egyetértés van abban, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése részben kikerülhetetlen, másrészt elterjedése alaposan át fogja formálni az emberi társadalmat és az emberiséget alkotó civilizációk kultúráját. Valamennyi technológiai siker hajlamos egy hype-görbét kiváltani, amely idővel egy-egy hírrel kapcsolatban olykor váratlan kimenetet hangosít fel, pesszimista és optimista narratívák kíséretében. Utóbbihoz sorolhatók a gépi alapú tanuláshoz tartozó biztonsági intézkedések, amelyek a gyorsan fejlődő digitális élet iparának szabályozásával együtt platformot biztosítanak az emberi faj számára nyújtott potenciális előnyök teljes kihasználásához.

Andreas Matthias egy esszéjében azt állítja, hogy az autonóm, mesterségesen intelligens rendszerek jelenlegi fejleményei úgynevezett felelősségi szakadékot hoznak létre, amely szerinte egyre szélesebb, és aláássa a társadalom erkölcsi és jogi kereteit. A legpesszimistábbak drasztikus visszaszorítást vagy teljes moratóriumot követelnek az MI-rendszerekkel kapcsolatban, míg az optimisták azt szeretnék megmutatni, hogy a szakadék a felismert veszélyek ellenére áthidalható. Állításom szerint az erkölcsi felelősség egy dinamikus és rugalmas folyamat, amely elvileg hatékonyan képes átfogni a feltörekvő technológiai entitásokat.

Analógiaként, az „élettudományokban” mérföldkő jelentőségű humán genom program XX–XXI. századi megvalósulása során is jelentős szerepet kaptak az ún. „ELSI” (Ethical, Legal and Social Issues – Etikai, jogi, szociális alkalmazás) irányelvek. Ehhez hasonló, mielőbbi nemzetközi konszenzuson alapuló elvárás fogalmazható meg az MI térnyerésével párhuzamosan. A biztonsági elvárások megfelelő beépítése nélkül az MI, a szuperintelligens gépek fejlesztése (és önfejlesztése) szélsőséges esetben súlyos, akár egzisztenciális veszélyt jelenthet az emberiségre. Ez valahol a gépetika irányába is mutat a moráltudományok területén.

A vita kulcsfontosságú eleme az az elképzelés, hogy az MI képes-e felelősségteljesen (vagy felelőtlenül) cselekedni. Etikai szempontból jelenleg kevesen fogadják el, hogy a mesterséges intelligencia működése és a moralitás fogalma összekapcsolható lenne, mivel az etikai fogalmakat velünk született, illetve tanult emberi attribútumoknak tekintjük. Egyszerű példával élve, a mesterséges intelligencia egy adott időpontban úgy változtathatja a közlekedési lámpák fényutasításait, továbbá az önvezető autók haladási paramétereit, hogy azok minimálisra csökkenthetik a balesetek számát, fenntartva a haladás folytonosságát. Ez nem jó- vagy rosszindulat kérdése, hiszen ez lenne a közlekedésben a forgalomirányító MI szerepe, még ha az összehangolt eljárás részleteit nem ismerjük is.

A mesterséges intelligencia és a humor

Megérthetünk valamit az MI határaiból példaképpen abból, hogy a humor nehéz probléma a mesterséges intelligencia számára. Félreértés ne essék, a humor nem azonos a viccmeséléssel, mert erre a hatalmas adatbázisokhoz hozzáférve az MI „viccvadászati” eredményessége szinte korlátlan, és a kívánt asszociációkhoz kapcsolódva remek vicces apropót szolgáltathat. Nem biztos viszont, hogy mai szintjén az MI alkalmas lenne az emberi humor megértésére (talán a szóvicceket leszámítva) vagy az irónia, illetve egy abszurd helyzet mosolyt ébresztő megértésére. A jelenlegi mesterségesintelligencia-rendszerek nem képesek megérteni a bonyolult természetes nyelvi beszélgetéseket, értelmezni az érzelmeket vagy megjeleníteni a kreativitást.

Barátkozás az MI-vel; a ChatGPT megjelenése

Mindemellett a publikusan elérhető ChatGPT a „civil” egyénhez közelebb hozza, barátságosabbá teszi az MI eddig sokkal titokzatosabb működését. Otthon, saját komputerünk képernyőjén kerülünk kapcsolatba az MI-vel, amelyet barátságos személyi asszisztensként érzékelünk, és meghitten csevegünk vele. Egyéni kérdéseket teszünk fel, arra udvarias és empatikus válaszokat kapunk. Ami a csevegőprogramok hitelességét illeti, egyértelmű, hogy a ChatGPT tévedhet, de hazudni nem fog, hacsak nem hazugságot tanítanak meg neki. A gépnek etikai meggondolásai nincsenek, így ha fontos döntések hárulnak rá, ez problémát is okozhat. A veszélyt nem a gép, hanem az azt létrehozó ember szándéka jelentheti. Az MI-nél úgynevezett szűrőket használnak, amelyek képesek a beszélgetésből a nem kívánt részeket kiválogatni, például vulgáris, fajgyűlölő válaszokat nem kapunk. Ez helyes, de a módszerrel könnyedén lehet akár világnézeti tartalmakat is kiszűrni vagy torzítani. A hazugság az, ha olyat állítok, amiről tudom, hogy nem igaz – ilyet nem fog tenni, legfeljebb azt hiszi, hogy amit megtanult, az igaz. Azt sem lenne egyszerű kikutatni, hogy a sok millió ember közül, akik könyveiből, esszéiből rakja össze a feleleteit, melyik szerző tévedett, és melyik nem.

Sam Altman, a ChatGPT, az Open-AI vezérigazgatója nemrégi akciója révén a ChatGPT legutóbbi verziója jelentősen lebutított szinten működik. Ahogy az amerikai szenátus előtti meghallgatásából kiderül, elege lett a kaotikus visszajelzésekből, és amíg egy normális szabályozás megszületik, addig az aktuális ChatGPT-algoritmus önmagát szabályozza – ez valóban az MI-ipar felelősebb részét példázza.

Egy igazán vonzó előkép: MI az egészségügyben

Az MI-rendszerek döntéstámogató működése kapcsán felvetődött egy új fogalom, a gépi partnerség (pejoratívan: gépi paternalizmus) kifejezés, amely a mesterséges intelligencia partnerségére utal például az orvosi, illetve gyógyítási feladatokat illetően. Ez érvényes a diagnosztikai, de a terápiás döntések vonatkozásában is. A legkülönbözőbb bioszenzorok (kontaktlencse, tetoválásszerű, bőrre helyezett érzékelők) már a mai orvoslás eszközrendszerei közé tartoznak. A képi komputeranalízisek egyre bővülő lehetőségei radiológiai adatok elemzésében, daganatot megelőző állapotok időben történő megismerésében (például rákos elváltozásokká alakulható anyajegyek morfológiájának vizsgálata hatalmas adatbázisokkal való összevetések kapcsán). Az idegrendszeri kórállapotok (például epilepsziarohamok) előjelzése és megelőzése is egyre jobban rendelkezésre álló lehetőség. Nagyon ígéretes a beteg hangjának analízise egyes neurológiai betegségek előrejelzése szempontjából. Így az orvosi szellemi és infrastrukturális eszköztár kiegészül az MI „tanácsadásával”. Az egyik orvosi MI-alkalmazás például egy egészségügyi kérdezz-felelek kvíz, amely az orvosnak próbadiagnózisokat ad a jelentett tünetek alapján. Az MI ezután egy sor tisztázó kérdést tesz fel, és kompetens adatbázisok villámgyors átvizsgálásával megadja a lehetséges közelítő diagnózist. Hangsúlyozandó, hogy ez semmiképpen nem helyettesíti az orvosi munkát – minden eredményt egészségügyi szakembernek kell megerősítenie. Az MI mint konzulens működik, és az orvos-beteg duális kapcsolat így egy harmadik szereplővel, az MI-vel bővül. A robotsebészet, illetve ennek távolból történő megvalósulása, a telemedicina már napjainkban is a nagyon sikeres alkalmazások között említhető, és az elfogadottsága is egyre szélesebb körű. Az MI-döntések esetében a tét még sokkal nagyobb a kritikus állapotú betegek ellátási és döntéshozatali eseményei során is. Ez jelenleg az orvos és az MI kétoldalú, főleg virtuális kapcsolatában jelentkezik, és nincs messze a nanométer méretű (nanobotok) kiterjedt testen belüli alkalmazása és az észlelések nyomán történő gyógyszeres intervenciók elterjedése sem. Egy magyar orvos, Meskó Bertalan évek óta mint „The Medical Futurist” adja közre tartalmas hírleveleit a legújabb digitális fejlesztésekről és az MI hightech orvosi alkalmazásairól.

Az MI működési logisztikájához tartozik, hogy mire megfelelő utasítást követően a páciens orvoshoz kerül, az MI a korábbi adatbázisokhoz hozzáférve már összeállított róla egy jelentést, így a gépi előkészítés birtokában hatékonyabbá válik a személyes látogatás.

Az MI elterjedése egyúttal a regionálisan fellépő orvos és egészségügyi személyzet hiánya mérséklésében segíthet.

Az MI teljesítménye, megfelelő előkészítéssel, a beteg edukációs hátterét, a tudományosan megalapozott egészségtudatosságot, az orvos-beteg bizalmi kapcsolatát is javítja.

Mit (nem) látunk előre, avagy lehet-e egy kézzel tapsolni

Véleményem lényege az, hogy ma még csak műveltségi hátterünk és fantáziánk ruházza fel az MI-t szélsőséges kimenetet adó akár édeni vagy ördögi tulajdonságokkal. A tudomány szerénységre tanít, be kell látnunk, hogy az MI komplex jövőjéről nem tudunk eleget, csak beállítódásunktól függ, hogy örülünk-e ennek az új eszközrendszernek, amit mesterséges intelligenciának nevezünk, vagy rettegünk tőle, tartva autonómiánk elvesztésétől; fejlesztjük-e, vagy be akarjuk tiltani. Elon Musk, Yuval Noah Harari, illetve Steve Wozniak éppenséggel egy átmeneti moratóriumot javasol a ChatGPT újabb verzióira.

Állítom, hogy ez olyan, mintha egy kézzel akarnánk tapsolni, jelen tudásunk, előrelátásunk kevés, sőt elégtelen a tökéletes-édeni vagy armageddoni apokaliptikus jövő iránti időnként túl magabiztos futurológiai nyilatkozatokhoz.

Kommunikáció a fenntartható MI jövőjéről

Az ismeretterjesztő publicisztikáknak és a professzionális leírásoknak, az edukációnak konstruktív kitekintést és értelmezhető keretet kellene kínálnia a fenntartható mesterséges intelligencia fejlesztéséhez, azaz inkább reális, az adott korszakban éppen érvényes MI-ismeretekről demisztifikált és konstruktív, semmint fantáziavezérelt optimista vagy pesszimista szemléletet kell kommunikálnia. Az MI tudományos kutatására 2023-ban már egy multidiszciplináris folyóirat is alakult Artificial Intelligence and Applications (Mesterséges Intelligencia és Alkalmazások) címmel.

Az optimisták támogatják milliók, sőt milliárdok befektetését az MI-be. A pesszimisták viszont azt jósolják, hogy a mesterséges intelligencia sok mindennek véget vet, így aláássa a szerzői jogokat, a társadalmi munkamegosztás hagyományos rendjét, és még az emberi faj létét is, de legalábbis a szabadságát. Mind az optimisták, mind a pesszimisták gyakran hivatkoznak a technológiai szingularitás gondolatára, az MI olyan transzhumán fejlettségi állapotára, amikor a gépi intelligencia „életre kel”, majd egyesülve az emberi intelligenciával egy új, intelligensebb, ember-gép kiborg „faj” kezdi benépesíteni a Földet, sőt az univerzumot is. Ha az optimistáknak igazuk van, ez egy olyan pillanat lesz, amely alapvetően megváltoztatja a gazdaságot és társadalmat, továbbá sosem látott jólétet eredményez. Ha a pesszimistáknak igazuk van, akkor is társadalmi és gazdasági változások lesznek, csak éppen negatív, sőt, megfelelő szabályozás, fékek híján végzetes következményekkel.

Egyetértve Iaron Lanier számítógép-filozófus, jövőkutató nézeteivel, a  legkonstruktívabb álláspont szerintem az, ha az MI-t eszköznek tekintjük, nem pedig teremtménynek. Ez az álláspont magában foglalja a veszélyeket is, és feladatokat ad azok minimalizálására. Az MI-technológia mitologizálása viszont csak valószínűbbé teszi, hogy nem fogjuk azt jól működtetni. E sorok írója inkább az optimisták, az óvatosan derűlátók közé tartozik, bár tudásunk hiányait felismerve pillanatnyilag a radikális agnoszticizmus pártján áll, amely minden mai túlzó jövőképet vizionáló forgatókönyvet valószínűtlennek tart. Jóllehet a feltételek szabályozott kialakítása, a minden technológiai fejlődésben rejlő veszély felismerése és megelőzése óriási feladatokat jelent, a reális, konstruktív és proaktív attitűd táplálhatja a fenntartható MI-
rendszerbe vetett reményünket a társadalmi közjó érdekében.

Forrás: ÉS – PUBLICISZTIKA – LXVII. évfolyam, 34. szám, 2023. augusztus 25.