Press "Enter" to skip to content

Hajléktalanság

Loading Map....

Időpont
Date(s) - 2019.01.21
17:00 : 19:00

Helyszín
Pesti Evangélikus Egyház Gyülekezeti Nagyterme

Kategóriák


„A rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtsa fejét”, (Lk 8,20), figyelmeztette Jézus egyik írástudó tanítványát, aki azzal lépett hozzá, hogy „Mester, követlek téged, bárhová mégy” (Lk 8,19-20). A történelembe belépő örök Isten a hajléktalanságig (és még tovább) felvállalta az emberi sorsot. Arról nem szól az írás, hogy mi lett az írástudóval, de egy hasonlóképpen lelkes tanítvány arra kéri, követése előtt hadd temesse el atyját, amire ő – a prioritások helyes sorrendjére figyelmeztetve őt – így felelt: „Kövess engem és hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat.” Ez alkalommal az írástudóknak a hajléktalanokkal kapcsolatos felelősségéről beszélgetünk. Egyfelől arról, hogy odúján és fészkén kívül még mije nincsen, mire nincs esélye a hajléktalannak, hogy milyen utakon, módokon változtatható helyzetük olyan társadalmak gyakorlata alapján, ahol nem maradhat hajlék nélkül a felebarát. Másfelől arról mi a lehetősége, felelőssége és kötelessége a kormányzatnak, az önkormányzatnak, a kisebb és nagyobb egyházaknak, a szociológusoknak, a szociálpolitikusoknak és hajlékosoknak, hogy a prioritások sorrendjének megváltoztatásával a hajléktalanság és az ehhez kapcsolódó „telenségek” és„talanságok”felszámolódhassanak.

Vendégeink:

Beer Miklós katolikus püspök
Ferge Zsuzsa szociológus
Iványi Gábor metodista lelkész

Moderátor:
Kamarás István

A Fórum hanganyaga:

Meghallgatás/Letöltés

A Fórumon rögzített videó:

Néhány kép a Fórumról (Tihanyi K.):

2 hozzászólás

  1. Király János Király János 2019.01.19

    T. Írástudók!
    Egyértelmű Jézus tanítása szerinti helyes erkölcsi prioritások felállítása, de nem tudom,hogy minden „telenség” és „talanság” felszámolásának lehetőségei között hányadik helyre helyezzük az anyagiakat. Lehet, sőt biztos, hogy nem az első, most én mégis csak ehhez szeretnék néhány konkrét számot hozzáfűzni, melyek egyben felvetik az összes „Írástudó” felelősségét is. A kisvállalkozók munkája segítésének hangzatos címszava alatt az Unióban egyedüliként, hivatalosan „példamutatóként” külön engedéllyel bevezettük az un. KATA ,KISADÓZÓ vállalkozások tételes adóját. Ez a havi 50.000 HUF átalányadó megfizetése mellett havi 1 millió HUF jövedelmet tesz lehetővé a statisztikák szerint 300.000 adózó számára. A számokat egyszerűen összeszorozva kiderül, hogy ez 180 MILLIÁRD forint bevételt jelent a költségvetésnek. Ugyanezt a havi 1millió HUF jövedelmet nem KISADÓZÓKÉNT (alkalmazottként, orvosként, esetleg tanárként) az érvényes adótörvények alapján kb. havi 500.000 HUF adó megfizetésével érhetem el. Azaz 300.000 normál adózó évente kb. 1800 MILLIÁRD forint adót fizetne be a közös kasszába. A költségvetés tehát elesik 1800 – 180 = 1620 MILLIÁRD forint bevételtől. Kérem gondolják végig, hogy ebből a pénzből mit lehetne megvalósítani ?
    Pl. 16200 db egyenként 10 milliós lakást építeni. Hány hajléktalan van ? (További felhasználás lehet pl. az orvosok, ápolók, tanárok fizetésének a sokszorosára emelése, stb.) És ezt csak 300.000 ember – elsősorban magasan kvalifikált, értelmiségi, írástudó – adójából. (Nem beszéltünk most a nagy cégek ezt sokszorosan meghaladó off shore adóelkerüléséről). Sajnos egyetlen „írástudó” részéről sem érzékelek hajlandóságot az igazságos közteherviselés megvalósítására, ezért mindaddig kicsit képmutatónak tartom Lk 8.19-20-ra való hivatkozást, amíg nem mutatkozik hajlandóság bennünk a rendszerszíntű problémák feltárására és gyógykezelésére. Addig bűnös módon ugyan, de egyetértek az illetékesek, saját demokratikusan megválasztott intézményeim hajléktalanokra vonatkozó intézkedéseivel, és feljogosítva érzem magam arra, hogy komoly adófizetőként a pénzemért rendet és tisztaságot lássak magam körül mindig és mindenkor. Ezt kérdéssé formálva, azt szeretném az előadóktól megtudni, hogy fentiek tükrében mennyire érzik magukat és intézményeiket ezen helyzet és a hajléktalanság kérdésében (is) hozzám hasonlóan bűnösnek ? Fel tudunk-e állítani egy komplex, majd minden erkölcsi, jogi, gazdasági igényt kielégítő megoldási javaslatot ? Köszönés helyett pl. alapkérdéssé tehető-e: TE MENNYI ADÓT FIZETSZ ? Utána jöhet a kritika. Tisztelettel Király János

  2. Teréz Teréz 2019.01.21

    T. Egyházfórum! Izgalmas és informatív volt a hajléktalanságról szóló legutóbbi beszélgetés, jó lehet jó lett volna látni Beer Miklós püskök úr mellett Székely püspök urat, és az ő hálózatát , egyházi és civil segítőit, akik komoly cigány missziót végeznek. Sok plébánián, egyházi megye központban van emellett sokrétű, kiváló munkát végző Karitász csoport. Országos továbbképzéseiken magas szintű szociológiai-pszichológiai felkészítést nyújtanak a segítő munkához. Nekem meggyőződésem, hogy többet tesznek, mint amit ez a műsor tükrözött. Többek között az Új ember katolikus hetilap hasábjain szemléletet és gyakorlati megvalósulást is nyomon lehet követni a tényleges szociális -karitatív munkának. Kár, hogy a párbeszédre, együtt gondolkodásra nem nyitottak hívőtársaim, sok szép kezdeményezést elmondhatnának, mintául a „szalonkereszténység” felszámolására. Pedig Ferenc pápa a párbeszéd híve, követni kellene . Köszönet ezért az ébresztő fórumért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .