2014. február 17.
A Pál Feri-jelenség

Pál Ferenc eléggé ellentmondásos figura. Egyrészt rajonganak érte, ezer ember jár el hetente a hittanóraszerű „kedd esti alkalmaira”, másrészt vannak, akik kígyót-békát kiabálnak rá és legszívesebben azonnal máglyára küldenék. Eredetileg élvonalbeli atléta volt, de felhagyott a sportkarrierrel és katolikus pap lett. Hatodéves diakónus kispapként kirúgták ugyan a papnevelő intézetből, mégis pap lett, méghozzá igazi sztár-pap, ennek pozitív és negatív járulékaival. Prima Primissima közönségdíjas, keresett konferencia-előadó, könyvei bestsellerek rákerült a wikire, és ott áll katolikus közéletünk nagyjai között, másfelől megmaradt lehetetlen alaknak, botrányhősnek és lázadó fenegyereknek. Showman és lelki ember. Szólt már róla gyalázkodó blog, mégis rengetegen hallgatják online is letölthető előadásait. Kétségkívül pszichologizál is, többek jobban kötődik pszichológusokhoz (pl. Carl R. Rogers, Verena Kast, Virginia Satir, C. G. Jung stb.), mint teológusokhoz. Az azonban kétségtelen, hogy „piaci rést” talált! Valamit, ami eddig nem volt, s amire óriási az igény. A lélektanban pedig éppen nem mondható műkedvelőnek: a SOTE posztgraduális képzésén mind a „Lelkigondozói”, mind pedig „Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő” szakon diplomát szerzett (ez utóbbin pedig évek óta tanít is!). Nehéz volna eltagadni a „karizmáját”: ért ahhoz, hogy „megszólítsa a kereső embereket”. „Titkáról” beszélget szociológus kutatója, a neves szociálpszichológus és az ifjúsági pasztoráció másik felekezetbeli jelese, Mesterházy Balázs evangélikus lelkész.

Meghallgathatók előadásai: http://palferi.hu/hanganyagok, megnézhető az élő közvetítés: http://bme.videotorium.hu/hu/live/calendar?year=2014&month=01.

5-10 perces hanganyagok itt találhatók (néhány “meditációs” képpel társítva: http://palferi.hu/5perc_p%C3%A1lferi

Török kutatásának rövid ismertetése itt található meg:

http://ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=18806:kik-a-p%C3%A1lferisek

Amire jutottunk…

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

Az előadáson felvett videó:

Képek a fórumról:

Hozzászólások

  1. dr.Sülle Katalin mondta:

    Laikusként a legtöbb a szentmiséin volt megragadható számomra,melyek minden esetben megfeleltek a Katolikus Egyház tanításának.Előadásaiból,melyet zömmel interneten követek,sokat merítek és tudok átadni rászorulók segítésére.Sajnos kész recept sosem volt,de a lehetőség megadatott,hogy a főparancsok és a nyolc boldogság szellemében a jobb megoldásokat választhassuk.Istennek legyen hála.Köszönjük szépen. Katalin

  2. Amelia mondta:

    few weeks ago, I first warned readers about the increase in green card lottery scams.  Today one of my Iraqi Refugee Reeeetlsmtnt Project clients in Jordan received one of the scam

  3. Thank you for the giveaway ! I have all the Virgin River novels and recently re-bought the first one because my copy was nearly shredded!I was always a little frustrated with my family because they would simply sit back and watch me do the cards, shopping, food etc. Then a couple years ago, I was very ill at Christmas, and they took over! It was so heartwarming, and made me feel so specialProves they could do it! LOL.

Hozzászólás beküldése

*