Egy átlagosnál jobb fővárosi plébánia átlagosnál színvonalasabb lapjának húsvéti kiadásába becsúszott – sajnos korántsem véletlenül – egy húsvéti kakukktojás, a Katolikus ellenforradalom című írás, mely egyenesen arra buzdítja a katolikus fiatalokat, hogy legyenek ellenforradalmárok. A szerző szerint „a forradalom szelleme megtagad minden felsőbbséget és minden tekintélyt, szabadon engedve a gőg és az érzékiség tombolását”. Úgy tűnik, a kiáltvány szerzője nagyvonalúan eltekintett olyan tényektől, mint, mondjuk, a 48-as, az 56-os, vagy éppen az 1986-os fülöp-szigeteki forradalom, mely utóbbi éppen az ottani katolikus egyház vezetésével döntötte meg Marcos diktatúráját. Természetesen a legszentebb célokat hirdető forradalmaknak (akad azért ilyen szép számmal!) is akadt hátulütője, vadhajtása, paródiája, ugyanis ezeket is emberek művelték.
A forradalom jelentése a tizenkilencedik századtól egyre jobbam tágulni kezdett, és mint Hahner Péter írja „1830-tól már a korlátozott változásokat hozó, de puskaropogástól hangos eseményeket is forradalomnak nevezték, majd a század második felében megjelent az ipari forradalom fogalma, a huszadik században pedig a kulturális forradalomé, a mezőgazdasági, a tudományos-technikai és a szexuális forradalomé, és még az »élelemtermelés forradalma« szakkifejezés is elterjedt. A »forradalom« tehát a mindennapi nyelvben ma már egyszerűen fontos változást jelent, semmi többet.” A legtöbb esetben a forradalom jelentése pozitív: dinamikus konfliktus a jó és a rossz, a haladás és a reakció között, az előbbiek javára. A szakirodalomban leggyakrabban a jelentős és tartós változást hozó, népi közreműködéssel végrehajtott, viszonylag gyors átalakulást nevezik forradalomnak. „A forradalom nem úgy létezik, mint a geológiai vagy biológiai jelenségek, hanem inkább úgy, mint bizonyos történelmi jelenségek (lázadások, felkelések, politikai összeomlások stb.) egyik lehetséges értelmezése. Ezeket a minden korban és minden kontinensen tapasztalható jelenségeket az európai írástudók egy adott történelmi pillanat optimista légkörében olyan értékekkel ruházták fel, amelyek a gyakran bekövetkező csalódások dacára is mindmáig lelkesítő és mozgósító erővel rendelkeznek”, fejezi be Hahner eszmefuttatását.
Az összes forradalmat Lucifer lázadásból eredeztető – kétségkívül jó szándékú, de legalább ennyire túlbuzgó – szerző a katolikus ellenforradalmat az egyre nagyobb teret hódító kulturális forradalommal szemben sürgeti. Szemben az egalitarizmus hamis dogmájával, a különböző devianciákkal szemben tanúsított toleranciával, a pszichoanalízissel, az a reneszánsz óta elharapózó gőgös emberközpontúsággal, a belvárosi bulikkal, a gender-elmélettel, az egyházi hierarchia elleni lázadással és az Istentől való eltávolodással. Harcba hívó jelszavaival – „Képezd magad, állítsd helyre az egyéni minőséget!”, „Építs közösséget!”, „Ne dugd homokba a fejed, ne légy megalkuvó, az igazság a te oldaladon van!” – még nagyjából egyet is lehetne érteni, csakhogy társadalomtörténeti és társadalomfilozófiai szarvashibáin kívül egyéb komoly bajai is vannak programjának. Legsúlyosabb hibája talán az, hogy az ellenforradalmi víziót nem az idők jeleire figyelő II. Vatikáni Zsinat, nem Ferenc pápa programjának szelleme, hanem az újfundamentalista katolicitás dohos levegőtlensége lengi át. Jellemző mozzanata kardcsörtető harcba hívásnak (mely minket a békeharcos békemenetek hangulatára emlékeztethet), hogy a „Képezd magad!” jelszó mögött a szerző szellemi fegyverzetként csupán csak Prohászka nemzetnevelő műveit említi. Feltehetően akadhatnak Prohászkának olyan gondolatai, melyekkel – persze, azért némi kockázatot vállalva – megpróbálkozhatnánk a mai katolikus fiatalokat lelkesíteni. Erre a célra én mégis sokkal inkább Ferenc pápa írásait javasolnám, aki – mint ezt a római Via Crucis jócskán megfiatalított dramaturgiája is bizonyította – valóban fiatalítani szeretné egyházát, aki a „csináljatok olyan rendetlenséget, amely felszabadítja a szívet, együttérzővé tesz bennünket, reményt ad nekünk!” kétségkívül forradalmi szellemében arra kéri a fiatalokat, hogy segítsék kevésbé szerencsés sorsú társaikat, és küzdjenek azért, hogy azok reményteli és méltóságteljes életet élhessenek. Jellemző módon a harci kürtöt fújó ellenforradalmi kiáltványban a pápákat illetően csak IX. Piusz szerepel, méghozzá elhíresült „az egyház legnagyobb ellenségei a liberális katolikusok” kijelentésével. Ami pedig a „mai lusta, hedonista, nemtörődöm”, „materialista” és „világnézettelen” ifjúság istentelenségét illeti, ez egészen egyszerűen nem felel meg a tényeknek, ugyanis kétségkívül jellemző a mai európai (és kevésbé az amerikai) fiatalok körében a maga módján vallásosság „Jézus igen, egyház nem”-attitűdje, valamint a nem vallásos istenhit, de a materialisták aránya az övékéhez ebben a körben is szignifikánsan kisebb.
Ami pedig az illiberális vallási újfundamentalisták áhított ellenforradalmát illeti, hirdetőinek tudatosítani kellene, hogy ez frontálisan szembe megy Jézus forradalmával. Amikor a teológus Gerd Theissen – aki szociológus szemüveggel végzi el a Jézus-mozgalom szociális víziójának eszmeanalízisét – a szegényebb tartományban, Galieában mozgósító Jézus értékforradalmáról beszél. Ennek céljai valódi forradalmi célok: a gazdagság, a tudás és a tekintély megszerzése, és forradalmi víziók a kívánatos életmódról, értékrendről és erkölcsről. Ferenc pápa a jézusi radikális reform jegyében történő vallási megújulási mozgalomba hívja a fiatalokat. „Hogyan álljunk hozzá a modern kulturális trendekhez, hol a határ jó és rossz között?”, érdeklődött egy ukrán szeminarista, és a tetoválásokat hozta fel példaként, amelyek megannyi fiatal számára a szépség kifejezésének eszközei. „Ne aggódjatok a tetoválások miatt”, nyugtatta meg a világ minden részéről összegyűlt fiatalokat Ferenc pápa, és arra emlékeztetett, hogy évszázadokon át az eritreai keresztények és mások is viseltek tetoválást, méghozzá a kereszt jelét. Miközben ugyanakkor a túlzásoktól is óvott, a tetoválást éppen a tetovált fiatalokkal folytatandó párbeszéd lehetséges kiinduló témájaként javasolta. Ferenc pápa számára sem a „liberális”, sem a „baloldali”, de még az „ateista” sem szitokszó. A fiatalok körében nincsenek számára tabutémák, nem takarja le fügefalevéllel a meztelen igazságot. Amikor az idei húsvéton fiatalokra bízta a keresztút elmélkedéseit, ez, bizony, az egyházi gerontokráciával is szembeforduló jézusi értékforradalom jegyében történt.
Megjelent az egyhazforum.hu weboldalán 2018. április 3-án.
Be First to Comment