Press "Enter" to skip to content

Csányi Vilmos: A tökéletesség illata

Hegedűs Claudia: A tökéletesség illata – Mi a közös Avilai Szent Terézben és Steve Jobs-ban?

Regénybe illő élet – mindannyiszor megállapítjuk, ha kivételes emberi sorsról hallunk. Kétség nem férhet hozzá, hogy ez jutott eszébe Csányi Vilmosnak is, amikor mélyebben megérintette Avilai Szent Teréz személyisége. A neves humánetológus, író nemrégiben megjelent regényében – A tökéletesség illata – ennek a négyszáz éve élt karizmatikus asszonynak az okos-érzékeny portréját rajzolta meg. De vajon hogyan talált egymásra Csányi Vilmos és Szent Teréz? Mint megtudtam, minden az almával kezdődött.

Aki olyan tudatosan él, mint Ön, nem véletlenül kezd foglalkozni egy témával, ez esetben egy rendkívüli női sorssal. A lélektisztasága vagy a briliáns elméje ragadta meg Szent Terézben?

 … Hmm, ezt nem ússzuk meg egy-két mondattal, nem baj? Tudja, az a szokásom, hogy délután kettő óra felé eszem egy almát, és ilyenkor bekapcsolom a rádiót. Aznap – ez úgy három éve történt – valamiért a Kossuth-ra hangoltam, ahol éppen az egyházi félóra ment. Abban a régi adásban éppen arról volt szó, hogy mostanság nagy divat a turistáskodás, és az emberek mindenfelé utaznak, így keletre is. Ezekről a távoli helyekről pedig mindenféle szobrokat hoznak magukkal, amelyek tele vannak ártó szellemekkel. A probléma viszont könnyen orvosolható, annyi a teendő, hogy el kell vinni a szobrokat a plébániára, ahol ezeket megszentelik, és a gonosz erők távoznak belőlük.

Mosoly itt, mosoly ott…

A_tokeletesseg_illata_20130403-182x300Figyeljen ide, ez egy alapvető információ, én is tele vagyok ilyen tárgyakkal, tehát igazán fontos, hogy erről tudomást szereztem! (A hihetőséget azért felülírja a kellemes kuncogás…) Ettől kezdve rendszeresen hallgattam ezt az adást, mert kíváncsi voltam, hogy milyen nélkülözhetetlen tudnivalókat lehet még ott hallani. Nos, egy ilyen alkalommal Avilai Terézről volt szó. Bár a műsorból természetesen egy tökéletes szent asszony képe rajzolódott ki, számos hasznos ismerettel is gazdagabb lettem. S hogy bonyolítsam még egy kicsit a történetet, éppen akkoriban olvastam az Apple-atyjaként ismert Steve Jobs életrajzát, aki egy hihetetlenül erőszakos pasas lévén mindig elérte, amit akart. Bármilyen képtelennek tűnő ötlettel állt is elő, rá tudta venni a környezetét arra, hogy az elképzelése megvalósuljon. Amit pedig Terézről meséltek a rádióban, az ehhez valami nagyon hasonló történet volt. Egy alkalommal, amikor egy teljesen romos kolostort kellett rendbe hozni, és a mesteremberek azt mondták neki, hogy a munkálatok 9-10 hónapot vesznek igénybe, Teréz közölte velük, hogy az nem lesz úgy jó, mert két hét múlva költözni akarnak. És láss csodát, 14 nap múlva készen állt a kolostor! Egyébként számos ilyen esemény volt az életében, de ezekről majd később. Egy szó, mint száz, intenzíven elkezdett foglalkoztatni ennek a két rendkívül erős akaratú embernek a személyisége. S bár több mint négyszáz év választotta el őket egymástól, az a közös bennünk, hogy mindketten pontosan tudták, hogy mit akarnak, és mindig elérték a céljukat.

Ez igaz Önre is! Miután a kezemben tarthatom a regényét, így elég nyilvánvaló, hogy a gondolkodást tett követte, és Steve Jobs életrajza után beleásta magát a sarutlan karmelita rend megalapítójának, Avilai Szent Teréznek az életébe. A könyvből idézve: „…ennek a több mint négyszáz éve élt félzsidó szent lánynak a története felébresztette a kíváncsiságomat…”

Valóban így történt, s az derült ki, hogy a Teréz-féle anyagnak van egy hivatalos egyházi része, ami az inkvizíció kérésére írt – kettős beszédet alkalmazó – műveit tartalmazza. Emellett létezik – most már úgy negyedszázada – egy húsz-harminc kötetes amerikai-spanyol bölcsész irodalom, amelyik pedig alaposan feldolgozta ennek a szép és művelt nőnek az életét. Átolvasva ezeket a könyveket arra jutottam, hogy Teréz hihetetlenül erős személyiség volt, aki mindig elérte azt, amire vágyott. Olyan kolostorokat alapított – összesen tizenhetet -, amelyek gyökeresen különböztek az akkoriban divatban lévőktől. Az idő tájt ugyanis ezek a női kolostorok igazából szociális otthonok voltak, ahova a családok, amennyiben nem volt elegendő pénzük hozományra, beadták a lányaikat. Hogy is mondjam, ezeken a helyeken nem az elhivatottság volt a legfontosabb kritérium, hanem az, hogy rend legyen és némi fegyelem. Maga Teréz is egy ilyen kolostorban élt húsz évig, csak aztán elkezdett gondolkodni… A korabeli templomi szertartásokat – áldozás, gyónás, hangos éneklés – ugyanis unalmas, lélektelen rítusoknak tartotta és abban hitt, hogy ezek helyett személyes kapcsolatba kell Istennel kerülni, amit az egyház természetesen nagyon ellenzett. Egyszerűen csodálnivaló, hogy mi mindent elért az életében, miközben óriási hátránnyal indult! Gondoljon csak bele, a 16. századi Spanyolországban zsidónak és nőnek született, emellett olyasmit akart véghezvinni, amit a klérus szigorúan tiltott, és mégis okosan és rugalmasan, hol politikusan, máskor némi erőszakkal, de minden esetben megvalósította az elképzeléseit. Szerintem a mai világban is egy példakép lehet, mert egy fantasztikus személyiség volt.

Azért ne szaladjunk még ennyire előre. Ahogy a könyvében is írja, Teréz taktikusan, lépésről-lépésre lépte át az akadályokat…

 Így igaz. Ahhoz, hogy az ember véghezvigye azt, amit szeretne, hozzátartozik egyfajta rugalmasság. Teréznél is azt lehetett látni, hogy még véletlenül sem azt határozta el, hogy húsz kolostort fog alapítani, és ennek szenteli az életét. Nem! Első lépésként azt szerette volna elérni, hogy egy picike kolostor alapítását engedélyezzék számára, mivel a nagyobbakban nem lehetett ezt a fajta belső elvonulást végrehajtani, amiről az előbb beszélünk. Tehát mindig valamilyen konkrét célt tűzött ki maga elé, aminek a megvalósításához elengedhetetlen volt mások segítsége. Teréz nem egy magányos hős, aki kiáll, és jó hangosan azt kiáltja, hogy ide nekem a máglyát! – ami pedig elég sokszor fenyegette -, hanem mindig talált olyan embereket, akik megértették és csodálták azért, amire képes. Ugyan szembement az egyházi elképzeléssel, de a kapcsolatai, és a gondosan megtervezett, okos lépései megóvták őt attól, hogy az inkvizíció bevádolja, miközben a hozzá hasonló felvilágosult embereket elégették azokban az időkben. Tudja az a különös, hogy az emberiség, mint entitás, semmit nem változott az elmúlt néhány ezer évben, mert mindig ugyanazok a disznóságok köszönnek vissza. Tehát az, hogy inkvizíció vagy ÁVH, vagy nácizmus, ezek csak megjelenési formák, de lényegében ugyanaz történik. Noha Terézről is mindent tudott a spanyol inkvizíció, neki az volt a szerencséje, hogy a királyi család kedvelte őt, és nem hagyták, hogy baja essen.

Ahogy már korábban is utalt rá, kettős beszédet, ha úgy tetszik, kódolt üzeneteket alkalmazott Szent Teréz az inkvizíciónak szánt hivatalos életrajzában. Mondhatjuk úgy, hogy briliáns kommunikátorként érte el a kisebb-nagyobb céljait, hovatovább azt is, hogy az újító gondolataiért ne végezze a máglyán?    

 Ez nem csak az én nézetem. A spanyol bölcsészek a kettős beszéd mintaképeinek tartják Teréz könyveit, a kommunikáció mesterműveinek. Ehhez nem árt tudni, hogy annak idején a spanyol inkvizíció, ha „kipécézett” valakit, azzal kezdte, hogy kért az illetőtől egy életrajzot – bár egyébként minden tudtak róla -, aminek alapján kiderült, hogy mi az, amit esetleg rejteget. Természetesen ezt Teréz sem úszta meg, aki tisztában volt azzal, hogyha őszintén megírja a gondolatait, akkor vége a világnak. Nyilvánvalóan az sem volt számára járható út, hogy álszent módon elhazudjon mindent. Ezt úgy oldotta meg, hogy egy részét megírta annak, amit valóban gondolt, de szinte minden második oldalon ott szerepelt, hogy ő egyébként egy kis szerény nő, aki ezekhez a nagy dolgokhoz egyáltalán nem ért… Megint csak hangsúlyozom, hogy nagyon érdekfeszítőek ezek a könyvek, mert ha kihagynánk belőlük az inkvizíciónak szánt mondatokat, akkor kirajzolódik belőlük egy személyes elképzelés az istenről, az életről. Az pedig, hogy ötszáz éve, a szó nemes értelmében, egy kiváló intellektusú nő írta le mindezeket, több mint bámulatra méltó. Hozzáteszem, Teréz olyan magas szinten gondolkodott, mint a legnagyobb egyházatyák – köztük a szellemi, lelki fejlődésében kulcsszerepet játszó Szent Ágoston.  Megenged egy kitérőt?

Hogyne!

 A kereszténység egyik, ha nem a legnagyobb hatású filozófusa, Szent Ágoston azt mondja, hogy naiv az a vallásos ember, aki bizonyítékokkal akarja isten létét bizonyítani, mert ezt nem lehet, és én ebben teljesen egyetértek vele. A társadalom többségének viszont van valamilyen transzcendentális élménye, ami mindenkinek más, de amikor ezekről beszélünk, akkor egy közös – nagyon bonyolult, az emberek többségének az életében szerepet játszó – érzés jelenik meg, amit ő istennek nevez. Szerintem ez egy tökéletes leírás. Az, hogy az ember képes az istenhitre, annak az a forrása, hogy a közösséget egy olyan fölötte álló létezőként tudja elképzelni, ami mindig volt, mindig lesz, és amihez/akihez segítségért lehet fordulni.

A közösséget jelenti, s bár erről van egy társadalmi konszenzus, ha úgy tetszik, de mindenkinek személyre szabottan jelenik meg, lásd Teréz parányi isteni képmását…    

 Igen, ez ugye az én megoldásom a könyvben. Arra gondoltam, hogy azok a személyiségek, amelyek ennyire önállóak, individuálisak, és saját világképük van – mint amilyen Teréz is -, nos az ilyen emberek képesek arra, hogy létrehozzanak egy olyan Isten-konstrukciót, ami összhangban van az emberi természettel, és ez nagyon tiszteletreméltó és elfogadható.

Bizonyos értelemben a regény narrációjában is megjelenik a kettős beszéd. Egyfelől Teréz meséli el a történetét, másfelől a Könyv kommentálja a háttéreseményeket, nem mellékesen egyfajta rezonőrként kikacsintva az olvasóra. Útközben talált rá erre az elbeszélésmódra, vagy ez volt az eredeti szándék is?

 Az kezdettől fogva világos volt, hogy a Könyvnek az én tudomány-népszerűsítő stílusomban – némi iróniával fűszerezve -, végig egyenletesnek kell lennie. A különböző életkorokban lévő Teréznek viszont többféle hangja van. Az elején naiv kislányosnak kell lennie, és izgultam is eleget, hogy a hölgyek majd mit fognak szólni ahhoz, hogy én miként képzelem el – belenevet – azt, ahogyan nővé válik. A közbülső részben egy érett asszony, a végén pedig egy megfáradt öreg hölgy gondolatait, érzéseit tolmácsolom. Tulajdonképpen végig azon aggódtam, hogy vajon jól csinálom-e, mert ezt a fejlődésívet szép fokozatosan kellett megoldani. S bár A tökéletesség illata a kilencedik szépirodalmi kötetem,  nekem továbbra sem a mondat önmagáért való szépsége, hanem a gondolat közvetítése a legfontosabb. Emiatt időnként pongyolán fogalmazok, de egy olyan kiváló szerkesztő, mint Sárközy Bence képes arra, hogy csodásan kigyomlálja a vadhajtásokat.  Szerencsére úgy tűnik, hogy akik állandó olvasóim, elfogadták a minimalista stílusomat…

Kár, hogy írásban nem látszik a bólintás! Visszakanyarodva a regényhez, humánetológusként hogy látja, Szent Teréz karizmatikus személyiségéhez mennyiben járult hozzá a szépsége?

 csanyi_vilmosAzt hiszem, hogy nem csak ennek tulajdonítható. Mint férfi azt mondom, hogy nem kell egy nőnek tökéletes szépségnek lennie ahhoz, hogy az ember érdeklődését felkeltse. Sőt, még nagyon csinosnak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember szépnek lásson valakit, ha az intellektuálisan magas szinten áll. Most 500 évre visszamenően azt megállapítani, hogy valaki gyönyörű volt-e vagy sem, majdhogynem képtelenség. Terézről sokan írták, hogy még hatvan éves korában is úgy nézett, mint harmincévesen, ami abban az időben ritkaságszámba ment, mivel a kozmetika még sehol nem volt, így gyorsabban látszott a nőkön az öregedés. Az biztos, hogy a saját korában kitűnt azzal, hogy szép, de hozzáteszem, csak a nagyon fejlett intellektusával együtt állíthatjuk azt, hogy egy gyönyörű valaki volt. Mindenképpen meg kellett szólalnia ahhoz, hogy ez a szépség érvényesüljön. A legtöbb férfihoz hasonlóan, én sem tudok elvonatkoztatni attól, hogyha egy nő megnyilvánul, akkor mit mond.

A külső-belső szépséghez nemcsak a lélek, de a test tisztasága is hozzátartozik. A könyvben többször hangsúlyozza, hogy Teréz mindkettőre gondosan ügyelt. Továbbgondolva, talán éppen ezért volt ennyire érzékeny spirituálisan, mert kívül-belül ápolta magát?

 Pontosan ez a kulcs. Teréz képes volt elmélyedni magában, és ehhez tényleg hozzátartozik, hogy ismerjük a testünket. Mindmáig borzalmas hatása van annak, hogy az emberek nem tudnak bánni saját magukkal, a belső gondolataikkal, a testükkel. Az például, ha valaki még csak gondolni sem mer olyan dolgokra, amelyeket nem szabad megtenni, az a legrosszabb, ami történhet vele. Merthogy igenis tudnunk kell az etikátlan szörnyűségekről is, a lényeg, hogy a határokat kell ismerni.

Egy-egy ilyen beszélgetés végén majdnem mindig elhangzik a kérdés, hogy és mi lesz a következő (irodalmi) lépés. Tulajdonképpen engem is ez izgat, de A tökéletesség illata kapcsán. Szerintem ugyanis színpadra kívánkozik ez a történet, és már azt is elképzeltem, hogy Törőcsik Mari formálná meg az érett Teréz alakját. Gondolt már erre?

 Természetes, hogy az ember mindig ábrándozik. A Bábosok című könyvemet, Sára Juli szeretné megfilmesíteni, és már dolgoztunk is sokat rajta, de hát az egyelőre félbe maradt. Most azonban, hogy így mondja, belegondoltam, és tényleg lehetne egy jó színpadi adaptációt készíteni ebből a regényből. Ez valóban egy nagy női szerep, Törőcsik Marit pedig egyenesen imádom, és a legnagyobb magyar színésznőnek tartom… Egyezzünk meg, amint talál egy megfelelő dramaturgot vagy színházigazgatót, rögtön szóljon, én ugyanis boldogan vállalkozom!

Budapest, Libri Kiadó, 2013.

Forrás: www.superiorhirek.hu

 

Csányi Vilmosnak ez a regénye megkülönböztetett figyelmünkre érdemes. Méltatására visszatérünk még. (A Szerk.)

 

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .