Press "Enter" to skip to content

56. konferencia, 1. szakasz:
XXI. századi kihívások

56. MPR konferencia: XXI. századi kihívások

Színhely: Pannonhalmi Főapátság

A kongresszus június 19-én este kezdődik és 21-én, szombaton, délben ér véget.

Az 56. konferenciát a XXI. század kihívásaival való szembenézésnek szenteljük, részben az előző évi tematika folytatásaként. Mindenek előtt két fontos, a magyarországi művelődés két fontos szakrális színterének, Pannonhalmának és Mátraverebély-Szentkútnak, mint a kihívásokra adott kétféle válasznak a vizsgálatán keresztül. De a posztmodern teológiát sem tekintjük másnak, mint a század kihívásaira adott sajátos válasznak. És számunkra 1989 is azokat a kérdéseket teszi fel, amelyre megkísérelt válaszaink, remélhetőleg, utat mutatnak, amerre szükséges haladnunk.

Minden társadalom, amely valamely oknál fogva krízisben érzi magát, a klasszikusokhoz nyúl vissza és eredet-kérdéseket feszeget. Nem a múlt egyre árnyaltabb megértésének szándéka vezérli ebben első sorban, hanem a jelen krízisből való tovább lépés elemi igénye. Európa az a térsége, ahol a nyugati és keleti kultúrhatások találkoznak, hol egymást kioltva, hol egymást megihletve, a nagy váltás után mintha krízisben találná magát. Az 1989-es fordulat eredeti élményét és lendületét elhomályosítják a létező demokrácia gondjai és feszültségei. Kevesen képesek ellenállni a kísértésnek, hogy új és abszolút kezdetet állítsanak, új korszak nyitányát vezényeljék. Pedig minden folyamat és minden folytatás, benne az ember, a társadalom, a kultúra és a hit történet és történés.

A Magyar Pax Romana 2014-es konferenciáján Pannonhalmára gyűlik össze, a magyar kereszténység egyik első helyszínére. Kapcsolódva a 2013-as konferencia témájához, az irgalom kultúrájához, a múlt értékeinek és a jelen igényeinek értő és értelmező tereket nyitó, közös megfigyelésére vállalkozunk – három témára koncentrálva. Hogyan látja a mai posztmodern gondolkodás a teológia klasszikus kérdéseit, Krisztust és a Bibliát? Hogyan válhat az 1989-es fordulat társadalmi kohéziót erősítő eleven emlékké? Hogyan bánhatnak mai közösségeink a ránk hagyott építészeti értékekkel? A látszólag egymástól távol eső témákat a múlttal és a jelennel szembeni alázat és irgalmas hozzáállás igénye és szükséglete kapcsolja össze.

PROGRAM

csütörtök

érkezés délután (Apátság; a konferencia résztvevőit a portán igazítják el)

18.30 konventmise (Bazilika), Asztrik főapát üdvözli a konferencia résztvevőit

csütörtök este (Apátság, Prelatúra)

20.00 állófogadás, Aczél Petra a MPR alelnöke megnyitja a konferenciát

 

pénteken de 9-12 (Viator)

Pannonhalma – Mátraverebély-Szentkút

9.00-9.45 Fehérváry Jákó: Bazilika felújítás monaszikus szerzetesi igények mentén (John Pawson)

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

9.45-10.30 Kálmán Peregrin

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

10.30-10.45 szünet

10.45-11.30 Hortobágyi T. Cirill: A gazdálkodásról és vezetésről – elméletben és gyakorlatban

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

(Diszkusszió az előző videóban 43:15-től)

11.30-12.10 Szili Attila: A Mátraverebély – Szentkúti Nemzeti Kegyhely fejlesztése

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

12.10-13.00 diszkusszió (az előző videóban 16:00-tól)

ebéd (Apátság: diákétterem vagy Viator)

 

pénteken du. 16-18 (Viator)

posztmodern teológia

16.00-16.45 Válóczy József: Posztmodern krédó

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

16.45-17.30 Perintfalvi Rita: Bibliaértelmezés a posztmodernben

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

17.30-18.00 diszkusszió (az előző videóban 42:05-től)

vacsora (Viator)

 

péntek este 20-22 (Viator)

1989 mai kihívásai

kerekasztal

résztvevők: Gonda Bence, Farkas Beáta, Juhász Attila, Nagy Endre, Pogátsa Zoltán

vezeti: Aczél Petra

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

szombaton de. 9-12 (Viator)

Mátraverebély-Szentkút

09.00-10.00 Vámos Dominika: Az építészet és a liturgia kapcsolata

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés


(A “Cabiria éjszakái”-ból bejátszott pár perces részletet töröltük.)

10.00-10.30 Diszkusszió (az előző videóban 47:10-től)

10.30-11.30 Máté-Tóth András: Telepesek és zarándokok – spirituális trendek Magyarországon

Hanganyag: Meghallgatás/Letöltés

11.30-12.00 Diszkusszió (az előző videóban 1:00-tól (a konferencia kicsit rendhagyó lezárásával))

MPR közgyűlés (a MPR tagjai számára)

12.00-13.00

ebéd (Apátság, diákétterem)

A jelentkezési lap innen tölthető le.

Néhány kép a konferenciáról:

Legyen Öné az első észrevétel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..