Press "Enter" to skip to content

„Kéne egy kis háború” (Frissítés)

– Úgy tűnik egyre többen unják már ezt a hosszú béke időszakot, és már háborút szeretnének – figyelmeztetett fórumunk egyik hozzászólója. Mind több jele annak, hogy félelme nem alaptalan. Békevágy helyett mintha a harcolni vágyás uralná el a közbeszédet, a politikát, a szervezeteket és mozgalmakat.

Weimarizálódna a világ – tettük fel a kérdést mai beszélgető partnereinknek. Vajon milyen társadalmi kihívások mellékterméke az erősödő erőszak és erőszakosság? Milyen fontosabb terepei és mozgatórugói vannak ezeknek az osztályok nélküli harcoknak?

A 2022.02.16-án, 18 órakor kezdődő Fórumunkra a békesség reményében meghívott vendégeink:

A Zoom konferencia felvett videója:

A letölthető hanganyag: Meghallgatás/Letöltés
00:00:00 Köszöntő
00:00:44 Síklaki I.
00:01:44 Csepeli Gy.
00:09:38 Spiró Gy.
00:22:29 Síklaki I.
00:25:04 Csepeli Gy.
00:31:17 Spiró Gy.
00:39:04 Síklaki I.
00:40:20 Spiró Gy.
00:43:39 Király J.
00:49:29 Scharle P.
00:58:37 Laborczi G.
01:02:26 Csepeli Gy.
01:07:18 Kőszegi Á.
01:07:52 Síklaki I.
01:10:10 Scharle P.
01:11:02 Király J.
01:13:45 Csepeli Gy.
01:15:00 Spiró Gy.
01:17:30 Laborczi G.
01:19:44 Király J.
01:22:01 Csepeli Gy.
01:22:40 Zárszó

One Comment

  1. Jeney Attila Jeney Attila 2022.05.09

    Spiró György a gondolatait azzal kezdi, hogy 40 év alatt elévülnek a tapasztalatok, nem öröklődnek…

    Megpróbálok egy picit segíteni. Nemrég megtaláltam egy roncs számítógépben a 91 éves korában elhunyt Apukám naplóját, melyben írt a Fegyvergyár bombázásáról. 1944-ben 17 éves postanövendék volt.

    1944. április harmadika éppen úgy kezdődött, mint a többi nap. Reggel együtt jöttünk be pestre a Mamival. Ő ment a patikába, én mentem a 72-esbe dolgozni. Úgy 9 óra körül berepülési veszélyt jelzett a rádió, majd mio-mio Budapestet mondott, de akkor még nem tudtuk, hogy ez mit fog jelenteni. Rövidesen megszólaltak a szirénák, légiriadót fújtak. Lementünk az óvóhelyre. A nyakunkba akasztott „dögcédulát” az óvóhelyen leadtuk az ügyeletesnek, ő dobozba téve beletette a páncélszekrénybe. Nemsokára hatalmas robbanások zaja hallatszott kintről. Bezárták az óvóhely vasajtaját, semmit nem hallottunk. A légiriadót fél 12 körül fújták le. Miután megkaptuk a dögcédulát, már a lépcsőházban láttuk, hogy óriási füst terjeng a város fölött. A villamosok nem jártak, az emberek majdnem fejvesztve rohangáltak az utcákon. Jött a hír irtózatosan megszórták Pest déli, és északi részét. Városrészek lettek egyenlővé, a földdel. Valaki jött, és elmondta, hogy a Rákos-rendező pályaudvart, és Zugló egy részét bombázták le. Az igazi nagy pusztulás azonban Erzsébet északi részén volt.

    A hivatalból nyomban hazaengedtek mindenkit. Gyalog indultam haza, de előtte bementem a patikába a Mamihoz. Azt mondta valami nagyon nagy baj, lehet Erzsébeten. A „gazda”, a patikus, őt is elengedte. Együtt vágtunk neki az igencsak hosszú útnak. A villamosközlekedés szünetelése miatt ezrek, és ezrek vánszorogtak az utcákon. Hatalmas por, és füst terjengett a város fölött. A Soroksári út, és Haller utca sarkán egy pillanatra benéztünk a Manci nénihez. Irtózatosan meg volt ijedve. A Fegyvergyár mellett még semmi nyoma nem volt a pusztulásnak, de amint elértük a gyár túlsó, Erzsébet felőli végét, a kerítéstől néhány méterre volt az első bombatölcsér. A gyár, amit le akartak bombázni egy találatot sem kapott. Iszonyatos volt, ami ezután következett a Kossuth Lajos utcáig. Csak a Soroksári út közepén lehetett menni a romok miatt. Halottak, ellátatlan sebesültek feküdtek a házak romjai között. Síró, jajveszékelő emberek zokogásától voltak hangosak a romok. Más emberek átkozódtak, átkozták Amerikát, hogy a legszegényebb emberektől vették el parányi kis otthonukat, pici vagyonkájukat. Egy fa ágain a beleinél felcsavarodva lógott egy ló, amit a légnyomás oda feldobott, másutt lovak kóboroltak gazdáik nélkül az utcán. Kutyák vonyítottak félelmükben. Minden ember piszkos, poros, koszos, rongyos volt. Ezek az emberek a szörnyű bombázást a szabad ég alatt ide-oda rohangálva, menekülve élték át. Az első hullám után, negyed óra múlva érkezett a második hullám, ami a legborzasztóbb volt. A romok alól előmászó szerencsétlen tömegre ekkor repeszbombákat dobtak, hogy több legyen a sebesült, és ne tudjanak tüzet oltani, másokon segíteni. Egyetlen ép ház nem, maradt, ameddig a szemünkkel elláttunk.

    Mamival nem tudtunk szóhoz jutni, csak mentünk a romokon keresztül. És ekkor a Kossuth Lajos utca sarkán szembe találtuk magunkat Papival. Döbbenet, ahogy kinézett. Koromfekete haja őszes lett. Piszkos, poros, rongyos, ruhája több helyen elszakadva. A legszörnyűbb az volt, hogy nevetett mindenen. Elmondta, hogy az első hullámban a városháza, pont középen a két torony között, bombatalálatot kapott. Az óvóhelyről nem lehetett kimenekülni. Ő, mint légóparancsnok köteles volt a menekülést valahogy megoldani. Kinyitották a vészkijáratot, és azon akartak kibújni, de a vészkijárat szűk volt, és a Papi beszorult, se ki, se be. Ekkor jött a második hullám, és ő beszorulva nézte végig, ahogy a menekülő emberek között robbantak a repeszbombák, és ordítva, átkozódva, imádkozva fetrengenek a sebesültek a földön. Szegény Papi jó, hogy nem bolondult meg. Együtt mentünk ki Pacsirtára. Ott semmi nem volt csak a nagy félelem. Szebeni néni félholt, még beszélni sem tudott jóformán.

    Rémülettel vártuk az éjszakát. Már este 8 órakor berepülési veszélyt mondott a rádió. 10 órakor megszólaltak a szirénák. Átmentünk a Fischer bácsiékhoz. Ők egy kis üzlethelységben laktak két házzal arrébb tőlünk a villamos váltónál. Elől suszter üzletük volt, hátul laktak. Fischer bácsi púpos, élettársa Mátés néni, csendes idős asszony. Nagyon jóban voltunk velük.

    A gépek elég hamar megérkeztek. Fényszórók villantak fel egy-egy pillanatra. Boforcok, meg gépágyúk lövöldöztek, majd a gépek tompa morajlása hallatszott. És leszórták a bombákat. Ismét célt tévesztettek a bombák, vagy nem is akarták talán a fegyvergyárat lebombázni? Most a papírgyárat, és környékét érte a bombázás. Kint, a Pacsirtán is lehetett látni a lángokat, ahogy a gyár égett. Én úgy féltem, hogy a tenyeremben nyomtam a körmömet a bőrömbe, és vérezni kezdett. A légiriadót éjjel egy órakor fújták le. Amikor az összes gép elhagyta az ország légterét a Juta-dombon egy fényszórót bekapcsoltak függőleges fénnyel, teljes fényerővel. Ami legalább 20 kilométer magasba felvilágított. Ezzel jelezték a légvédelmi ütegeknek a berepülés végét.

    Reggel gyalog jöttünk be Pestre, mert a villamosok nem jártak. Egy hétig szünetelt a villamosközlekedés, utána sokáig egy áramfejlesztő dízelvillamos mozdony fejlesztette az áramot a Közvágóhídnál. A Fegyvergyár ma is áll ugyan úgy, mint a légitámadások előtt, soha egyetlen egy bomba nem találta el. Jó mi?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .